Film

Élve vagy halva

Stéphanie Chuat, Véronique Reymond: Az én húgom

  • 2021. május 12.

Mikrofilm

„…s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló” – írja Kosztolányi a Halotti beszédben. Hiába ikertestvérek Lisa és Sven, hiába az eltéphetetlen érzelmi kötelék, a közös szenvedély (Lisa színműíró, Sven színész), a közös világlátás, egy ember nem vállalhatja át egy másik ember terheit.

Lisa csontvelőt ad Svennek, de a rák továbbpusztítja a férfi testét, lelkét, tudatát. Szétesett berlini anyjuk alkalmatlanságát látva magához veszi, kezelteti, svájci családjánál ápolja is kisfiává gyámoltalanodó bátyját a két perccel fiatalabb húg. A maradék életerejét a színpadi visszatérés reményéből merítő haldoklónak monodrámát ír az elmaradt Hamlet-felújítás helyett az irodalmi munkásságát már egyszer lezáró nő, s személyesen könyörög színházigazgató exének, hogy mutassa be az ilyen beteg állapotban is játszható Jancsi és Juliska-parafrázist, hiszen ezek ők: két eltévedt gyerek a sötét erdőben. Egyiküket a halál töri meg, másikukat az élet: Lisa feladta művészi ambícióit, hogy elit zeneiskolát igazgató férje meggazdagodásra, presztízsszerzésre, gyerekeik (úgymond) életének (karrierjének) bebiztosítására épített egzisztenciájához részben díszelgéssel (partik, díjátadások, hivatásszerű mosolygás), részben az intézmény unatkozó milliomoscsemetéinek (teljesen fölösleges) irodalmi pallérozásával járuljon hozzá. Akinek meg kell halnia, az végül csendes szeretetben távozhat. Akinek élnie kell életének másik fele nélkül, az visszatalál az íráshoz, hogy a közös szenvedélyben, a művészetben éltesse tovább azt a valakit, akit csak ő ismert igaz valójában, s akihez nem lesz többé hasonló „a nagy időn”.

Nina Hoss és Lars Eidinger párosa elhiteti velünk ezt a mindennél szorosabb, a megváltást el mégsem hozó kapcsolatot, ezt a szép, bár vitatható konklúziót.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).