Sherlock annyi minden volt már, talán csak egyujjas kifordított bundakesztyű nem. Egyelőre. Túl a deerstalker fejfedőt viselő férfiakon (táboruk népes, pipájuk méretes), láthatjuk, hogy a híres három K is megvolt: kutya, kamasz srác és kerti törpe. Mindezt a lehető legkomolyabban mondjuk, noha épp a túlzó komolyság nem szokott jól állni hősünknek. Kamasz lányként viszont remekül elvan, a Sherlock-feldolgozások hosszú sorában eljutottunk Sherlock tinédzser húgáig, aki dacolva a viktoriánus fűzőkkel és a női szerepekkel, közelharcban és rejtjelfejtésben is veri a karót nyelt nagy testvért. Voltak és lesznek is még kamaszlány-nyomozók a populáris kultúrában, filmünk sem fogható a kerék feltalálásához, de erényei így is számosak. Van humora, bár lehetne több is, és van néhány megkedvelhető szereplője, például maga a címszereplő, akit a 16 éves Millie Bobby Brown alakít érett komikaként. Továbbá van egy kis tétje (mi más, mint a jövő), de semmi sincs túlbonyolítva. A gonosznak is csak egy puskája van, meg egy grimasza, viszont bemutatkozik önvédelmi fegyverként a porcelán teáskanna, Lestrade-ként pedig kedvencünk, Adeel Akhtar. „The game is afoot” – hangzik el a programadó sherlocki mondat Enola szájából, és ez a legrokonszenvesebb vonása a nagy Holmes-egész e kicsiny fejezetének: a döcögős kezdetek és kötelező világmagyarázások után egyre inkább elhatalmasodik mindenen a játék öröme. Még Henry Cavillon is. Nem nagy ügy, de a kicsiségében azért menő. Special effecttel ilyet nem lehet csinálni, ez már nagyon közel van ahhoz, amit filmnek nevezünk.
Elérhető a Netflixen
