Büszkén mondhatjuk, hogy Bucsi Réka Symphony no. 42 című műve után ismét egy Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült animációs vizsgafilmet válogattak a tél végén megtartott Berlini Filmfesztivál versenyprogramjába, mi több, Buda Flóra Anna filmje megkapta ott a Teddy-díjat, ami az LMBTQ-közösség egyik legrangosabb filmes elismerése. Azonban hatalmas tévedés lenne az Entropiát ennek a díjnak a fényében értelmezni, hiszen története nem valamiféle társas sztori, és még csak nem is a társadalmi elfogadás áll a fókuszában. Annál inkább saját magunk elfogadása.
Az Entropiát jobb híján énfilmnek mondhatnánk, a benne szereplő „háromfős társaság” egyetlen figura: egyszer bevásárlókocsit toló szupermarketgirl, egyszer szarvast üldöző ragadozó, egyszer meg afféle futurisztikus űrlény, aki önmagát keresi egy másik dimenzióban. A vezérmotívum pedig e három, kellőképpen elidegenített alak megmártózása a színek és szimbólumok tengerében, amelybe persze sok minden belefér: bevásárlókocsi, szarvasbika, rovarlárva vagy épp villózó geometriai alakzat.
Mindez egyszerre magával ragadó és feszültséggel teli, és a látottak alapján nem is kérdés Buda Flóra Anna szakmai tudása, eredeti látásmódja, érzékenysége. A jól eltalált ritmusnak köszönhetően a figyelem egy pillanatra sem lankad, vagyis minden a tökéletes befejezés irányába visz, amivel a rendező megkoronázhatná az addigiakat. De sajnos ezzel adósunk marad az Entropia, inkább mesterkéltnek hat a film vége, a három alak erotikus egyesülése olyan, mint egy be nem váltott ígéret.
A film elérhető a világhálón
