Érkeznek az év legjobb hegyifilmjei

  • narancs.hu
  • 2025. március 25.

Mikrofilm

Hegymászás, wingsuit, vadvízi kajakozás és sok egyéb – április 2. és 4. között jön a budapesti Banff Hegyifilm Fesztivál.

A Banff Mountain Film and Book Festival a világ legrangosabb nemzetközi hegyifilm fesztiválja, amelyet immár ötven éve rendeznek meg a Banff Központban, Kanadában. Itt nemcsak hegyi és extrém sportos dokumentumfilmeket vetítenek, de könyv- és fotópályázatot, valamint alkotóműhelyeket is rendeznek, valamint előadásokat tartanak. A filmes versenyre amatőrök és profik is pályázhatnak, évente mintegy 400 dokut neveznek – áll a fesztivál honlapján. A legjobb filmek végül világkörüli útra indulnak, Afrikától Japánig több mint 1000 vetítést tartanak, melyekre közel 600 ezer néző kíváncsi – most pedig elérkezett a budapesti filmfesztivál is. A magyar közönség 2013 óta láthatja nagyvásznon az év legjobb hegyifilmjeit.

A rövid és hosszabb dokukat két, bő 90 perces programra osztva vetítik. Az A jelű műsor keretében megnézhetjük minden idők leghosszabb, 7,5 kilométeres wingsuit útvonalának végigrepülését; 3:05 perc és világrekord (Soul Flyers – The Longest Line)! Elkísérhetjük Molly Mitchell hegymászót, amint meghódítja Colorado egyik legveszélyesebb útvonalát, a Crank It-et (Dropping Molly). Láthatjuk, hogy a kor tényleg nem számít: egy 72 éves ausztrál hegymászó elképesztő sportteljesítményt visz véghez (Ian). Tanúi lehetünk, hogy négy savoyai barát ötven napon át megpróbál önellátással életben maradni az alaszkai Denali-hegységben (Wild Days). Ámulhatunk, ahogy Fabio Wibmer az ikonikus ausztriai Streif lesiklópályát meghódítja mountain bike-jával (The Streif).

A B programban négy úttörő női freeride mountain bike sportolót követhetünk (Anytime – Utah). Egy snowboardos családdal tarthatunk, amint az antarktiszi Drake-átjárón átkelve meghódítják a jeges kontinenst (Of a Lifetime). Egy amerikai wingsuitossal annyiszor leugorhatunk a svájci Lauterbrunnen hegyei közül, amennyiszer csak bírjuk – vagy inkább főhősünk, Avalon bírja (Wolf of Wingsuit). Láthatjuk, hogy az akaratnak semmi sem állhatja útját: Steve Karczewski csontrákkal a bal lábában született, de egy lábbal is elképesztő teljesítményre képes a sípályán (2 Legs is 2 Easy). Betekinthetünk a világ egyik legveszélyesebb hegyvonulatának, a Karakorumnak a kulisszái mögé (Keep it Burning), valamint ott érezhetük magunkat a Viktória-vízesés tövében található Minus-zuhatagban (The Smoke That Thunders).

További információ és a jegyvásárlás ide kattintva érhető el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.