Erkölcsi kérdések helyett tinidráma: a Netflix tönkretette a tavalyi év egyik legfontosabb sorozatát

  • Gera Márton
  • 2018. május 29.

Mikrofilm

Semmi szükség nem volt új évadra, mégis készült folytatás.

Abban pártállásra tekintet nélkül egyet lehet érteni, hogy a tavalyi év baromi erős volt sorozatos fronton. Persze, ezt minden évben egyre könnyebb elmondani, de a múlt évben olyan szériák indultak el, amelyek egyszerre szögezték képernyő elé a nézőt, és adtak valamiféle választ arra, ami körülöttünk történik. Itt nyugodtan lehet a joggal agyondicsért A szolgálólány meséjére, vagy a Riverdale-re gondolni, de akár a netflixes 13 Reasons Why című sorozatra is, amit az előzetesek alapján rém egyszerű volt besorolni a végtelenül sablonos tinidráma műfajába. Ehhez képest a Hannah Baker öngyilkosságáig elvezető utat megmutató sorozat minden volt, csak nem közhelyes tinidráma: 13 epizódon keresztül tett fel fontos kérdéseket bullyingról, gonoszságról és szimpla gyarlóságról, miközben azért ügyesen idézte meg a jobb gimis szériák cselekményvezetését, szóval nyugodtan lehetett drukkolni, hogy a lány és a srác jöjjön végre össze, vagy hogy az alkalmatlan iskolai pszichológusról hulljon le már a lepel.

false

Nem véletlen, hogy erről a sorozatról tweeteltek a legtöbben, és elismert pszichológusok értekeztek a hatásáról. Egyesek dicsérték, mások meg szidták, mert egyfajta megváltásként állítja be az öngyilkosságot, vagy legalábbis nem ad elég segítséget azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint Hannah. Gondoljunk bármit is minderről, ezek abszolút jogos dilemmák voltak, és a sorozat képes volt arra, hogy diskurzust indítson el az iskolák és az osztálytársak felelősségéről. Abban viszont a legtöbben valószínűleg egyetértettek, hogy a 13 Reasons Whynak az égvilágon semmi szüksége folytatásra, és nemcsak azért, mert Hannah történetét lezárták, hanem mert lehetett érezni, hogy már nehéz volna mit mondania a készítőknek erről a sztoriról. A második évad után teljesen világos: akik így gondolták, azoknak volt igazuk.

13 Reasons Why: Season 2 | Official Trailer [HD] | Netflix

Hannah wasn't the only one. 13 Reasons Why Season 2 - Now Streaming. Watch 13 Reasons Why: https://www.netflix.com/title/80117470 SUBSCRIBE: http://bit.ly/29qBUt7 Follow 13 Reasons Why On Twitter: https://bit.ly/2G3h5TE Like 13 Reasons Why On Facebook: https://bit.ly/2IM8k1V Follow 13 Reasons Why On Instagram: https://bit.ly/2pxYwjq If you or someone you know needs help finding crisis resources, visit https://13reasonswhy.info.

Hogy miért döntött úgy a Netflix és a széria mögött álló kreatív csoport, hogy márpedig folytatás kell, azt annyira nem nehéz kitalálni: bár a streaming szolgáltató nem közöl nézettségi adatokat, az ilyen-olyan statisztikákból viszont kiderül, hogy a 13 Reasons Why piszok népszerű volt, és könnyen a Netflixhez kötötte az egyébként is streamingben utazó fiatal, és ezáltal legfontosabb célközönséget. Csakhogy most már a forgatókönyvírók is magukra maradtak, hiszen Jay Asher könyve ott ért véget, ahol az első évad, így valami olyasmit kellett kitalálni, ami képes továbbgördíteni a cselekményt. Ez pedig nagyon nem ment. A 13 Reasons Why második évada olyan, mintha az elsőt akarna ismét elmesélni, de legalábbis még mindig abból táplálkozik, és nem is mer attól elrugaszkodni.

Öt hónappal vagyunk az események után, és immár olyan az egész széria, mintha egyik pillanatról a másikra visszasüllyedt volna egy félrement tinidráma szintjére: a pofás autók, az iskolai szekrények és a falakra felírt csúnya üzenetek miatt még a Beverly Hills 90210 világában is érezheti magát a néző, ami semmiképpen sem túl jó hír. Persze, a sulis sorozatok szokásos toposzai az első évadban is megvoltak, csak akkor nem voltak ennyire előtérbe tolva, és hát nem is tűnt ennyire klisésnek a széria. Most fekete vagy fehér minden: vannak, akik megbánták, amit tettek, és vannak az örök gonoszok, akik viszont nem is akarnak a Hannah-val történtekre gondolni. Aki csak a második évadot nézi, el se akarja majd hinni, hogy az első teljesen másmilyen volt, annyira elnagyolt, kidolgozatlan itt minden. Bár most Hannah anyja és az iskola közötti per az évad fő témája, ez nem rettentette el attól a készítőket, hogy visszamenjenek a múltba, és jó pár kiegészítést tegyenek a korábbi főszereplő történetéhez. Ennél jobb ötletet nehezen lehetne elképzelni, mivel így könnyű árnyalni a szereplőket, de itt csak az látszik, hogy valamit utólag kitaláltak, hogy Hannah ne tűnjön annyira ártatlannak, vagy hogy mondjuk Zachet megkedveljük. Ráadásul Hannah-t sikerül valamiféle látomásként visszahozni, ami már tényleg csak azt bizonyítja, hogy ez nem az a sorozat, amit tavaly megkedveltünk.

false

A 13 Reasons Why közben tempót is váltott, és az előző évadnál jóval lassabban vánszorog előre, hogy elérjen egy olyan végkifejletig, aminek nem is ágyaztak meg, és ami inkább tűnik szánalmasnak, mint komolynak és vitára ingerlőnek. Bár a Netflix egyelőre nem beszélt harmadik évadról, a nyitott befejezésből sajnos úgy tűnik, jön a folytatás. Szóval a főszereplőt játszó Katherine Langfordnak van igaza, aki már bejelentette, hogy ha lesz újabb évad, ő biztosan nem tér vissza.

A 13 Reasons Why második évada megtekinthető a Netflixen.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.