A napsütötte Los Angelesben tucatnyi sztárral forog Tarantino új filmje

  • G. M.
  • 2018. július 26.

Mikrofilm

Leginkább a Ponyvaregényhez hasonlítható.

Quentin Tarantino néhány hónapja arról beszélt, hogy a készülő filmje, a Once Upon a Time in Hollywood leginkább a Ponyvaregényhez hasonlítható. Ez persze lehetett a szokásos rendezői önmenedzselés jele is, ám nagyon úgy tűnik, hogy Tarantino tényleg élete eddigi legkomolyabb darabján dolgozik, ami akár a kultikus filmjéhez is felérhet. Ezt erősíti, hogy elmondása szerint öt évig dolgozott a forgatókönyvön, amit Leonardo DiCaprio az egyik legcsodálatosabbnak nevezett az általa olvasottak közül.

Bár a Once Upon a Time in Hollywood csak egy év múlva, jövő augusztusban kerül a mozikba, már most annyit beszélnek róla, mintha csak az őszi mozis szezon legfontosabb bemutatójáról volna szó.

  • Kezdődött az egész azzal, hogy kiderült, a film érinteni fogja a Charles Manson és követői által kitervelt gyilkosságokat, és bár a cselekmény nem ekörül forog, a Once Upon a Time in Hollywoodban megjelenik Sharon Tate is, akit brutális kegyetlenséggel öltek meg a Manson-szekta tagjai.
  • Majd arról érkeztek a hírek, hogy milyen sztárparádé várható a filmben, melyben szerepel Brad Pitt, Kurt Russell, Margot Robbie, Leonardo DiCaprio, Tim Roth, Dakota Fanning, Al Pacino, ők pedig mind a hatvanas évek Hollywoodjának filmes világát elevenítik meg.
  • Most pedig megérkeztek az első képek és videók a forgatásról, és hát, mondjuk ki nyugodtan, Brad Pitt és Leonardo DiCaprio remekül fest az ötven évvel ezelőtti göncökben.
  • "Once Upon a Time in Hollywood" set

    Filmed horizontally with a potato.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.