Ilyen lehet a világ egy rémült gyerek szemén keresztül

A hosszú élet titka a rendszeres kultfilmnézés, úgyhogy erre fogjuk biztatni kedves olvasóinkat hétről hétre. Ha kimaradt, azért, ha régen volt, azért, ha ezredszer, akkor azért kell látni, és hozzá elolvasni Lichter Péter kísérleti filmes és filmtörténész gyorselemzéseit.

Gyerekkorom egyik meghatározó moziélménye volt a 12 majom. Emlékszem, amikor tizenkét évesen kitámolyogtam a ma már nem létező Bartók moziból, minden porcikám azt kívánta, hogy újra átélhessem ezt a semmi korábbi moziélményhez nem hasonlítható két órát. Terry Gilliam filmje előkelő helyen van az általam legtöbbször megnézett filmek (még meg nem írt) listáján − rögtön a Die Hard 3. és Az ötödik elem mellett –, de ezzel, gondolom, mások is így lehetnek.

A12 majom semmit sem veszített erejéből az elmúlt húsz évben, sőt igazából csak jobb lett.

Az amerikai születésű Gilliam a hatvanas évek végén kezdte a pályáját, meglehetősen unortodox módon. Nevét a nézők a szélsőségesen abszurd humoráról híres Monty Python társulat tagjaként ismerhették meg, ő készítette a tévében nagy sikerrel sugárzott szkeccsek átkötő animációit.

Gilliam újságokból és egyéb képeskönyvekből kivágott kollázsokat mozgatott, észveszejtően szürreális garázsanimációi a sorozat védjegyévé váltak. Stílusa nemcsak a dadaizmus felforgató humorából táplálkozott, hanem az amerikai avantgárd film legendás figurája, Stan Vanderbeek őrülten groteszk experimentális rajzfilmjeiből is.

Gilliam szürrealitásra és abszurdra fogékony alkata az élő szereplős filmekben is megmutatkozott: szinte az összes filmjét a fantasztikus műfajok valamelyikében forgatta, de még a látszólag realisztikus történetek kulisszái mögött is megtalálta a számára otthonos álomvilágot.

Gilliam első rendezői munkája is a csapathoz kötődik: a Terry Jonesszal forgatott Gyalog galopp az egyik legnépszerűbb angol vígjáték, nálunk is komoly kultusz övezi. Gilliam rendezőként a nyolcvanas években önállósodott – persze a „pythonokkal” megmaradt szoros baráti és munkakapcsolata –, ám egész pályafutását végigkísérték a financiális nehézségek. Kultikussá vált, Brazil című filmjével gyártója, az Universal nem volt megelégedve, ezért a nagy hatalmú vezető, Sid Sheinberg új befejezést erőltetett a rendezőre. Gilliam több projektje is borzasztóan nehezen született meg, Az ember, aki megölte Don Quijotét létrejötte legendásan kacskaringós: tizenhét évig tartott, amíg sikerült tető alá hozni.

Szerencsére az egyik legjobb filmje különösebb problémák nélkül elkészült. A 12 majom nem véletlenül lett kasszasiker: az akciósztárként beskatulyázott Bruce Willis és a szépfiú szerepéből éppen kinövő Brad Pitt is remek alakítást nyújt benne. Főleg Pitt játéka bámulatos (Oscarra is jelölték érte) – a színész teljesen feloldódik és eltűnik az elmebeteg Jeffrey Goines szerepében. Kancsal nézése, remegő gesztusai és kissé majomszerű mozgása a film emblematikus jegyeivé váltak.

A 12 majom történetének alapja egy francia rövidfilm. Chris Marker legendás kísérleti filmes alkotása, A kilátóterasz a harmadik világháború után játszódik, és a föld alá kényszerült emberek küzdelmét meséli el. A főhős időutazás segítségével próbálja visszaállítani a világvége előtti állapotokat, miközben a film csak állóképekből áll.

Gilliam és forgatókönyvírói teljes egészében átvették a rövidfilm cselekményének vázát, ám az esszéisztikus, alapvetően avantgárd formát a hollywoodi norma szerint dúsították fel. (A posztapokaliptikus és időutazós műfajkeverék a Terminátor történetében is visszaköszön − Marker rendhagyó sci-fije több későbbi filmen is nyomot hagyott.) A 12 majom azért izgalmas, mert úgy teszi cselekményessé Marker experimentális filmjét, hogy közben Gilliam szerzői eredetisége is megmarad – A kilátóteraszból nem lesz tucatdarab.

A 12 majom alaptörténete szerint 1997-ben egy vírus kiirtja az emberiség nagy részét, a túlélők a föld alá kényszerülnek. Egy rabosított férfit, James Cole-t visszaküldenek a múltba egy időgéppel, hogy információt gyűjtsön a vírust elterjesztő 12 Majom Hadseregéről. Cole-t azonban rossz évbe küldik. 1990-ben landol, ahol rövid úton be is zárják egy elmegyógyintézetbe, mert világvégét vizionál. Kirendelt pszichológusa, dr. Railly kételkedik Cole állítólagos őrületében, és nyomozni kezd a férfival a világ pusztulásáért felelős társaság után.

Gilliam nem a történetmesélés mestere – a filmjei nem is kimondottan sztoricentrikusak −, sokkal inkább a látvány- és hangulatteremtésé. Ennek ellenére általában saját forgatókönyvből dolgozik társírók segítségével. A 12 majom „csak” egy felkéréses bérmunka volt számára, de gyorsan kisajátította David és Janet Peoples remekül megírt forgatókönyvét, és szerencsére sikerült az alapanyagból egy jellegzetesen „gilliames” őrületet forgatnia.

Gilliam – Tim Burtonhöz hasonlóan – az expresszionista díszletek megszállottja: imádja a szedett-vedett belső tereket, a sűrű atmoszférájú világokat. Nézőit egy száguldó hullámvasútra ülteti, ahonnan még a hétköznapi dolgok is káprázatosan őrült fénytörésbe kerülnek. A 12 majom posztapokaliptikus világát nagy élvezettel alakította a saját képére: mintha a Brazil rémálomszerűen gótikus belső termei költöztek volna a föld alá.

A rendező alig mutat meg valamit ebből a lepattant, sötét, föld alatti világból – világteremtő energiáit sokkal inkább az „egészséges” múltra összpontosítja. A 12 majom legizgalmasabb vonása az, hogy a normális jelent képes abnormálisan ábrázolni: a Philadelphiában játszódó részek egy összeomló, mocskos és apokaliptikus várost mutatnak, ami átláthatatlan dzsungelként borul az emberre. Gilliam ezt az idegenségérzetet a rá jellemző furcsa kameraszögekkel is erősíti: nála minden kép torzóban mutatja a valóságot, a nagylátószögű optikán keresztül a világ olyannak hat, mintha egy rémült gyerek szemén keresztül pillantanánk rá.

_____________

Ha további kultfilmekre és kultfilmelemzésekre szomjazik, akkor forduljon bizalommal a szerző Scolar kiadónál 52 kultfilm – A Szárnyas fejvadásztól a Feltörő színekig címmel októberben megjelenő könyvéhez. Érdemes!