A Colectiv rohadt erős film, és erős idegek kellenek hozzá. Pedig nem magával a 2015-ös bukaresti diszkótűzzel, hanem annak utóéletével foglalkozik. A lángoló pokolról csak egy rövid bejátszást látunk, a főtéma az az inferno, amely a romániai kórházakban várta a túlélőket. Eleinte nem számítunk semmi vérfagylalóra, a Gazeta Sporturilor (nem tévedés, ez egy sportújság) munkatársait követjük, akiknek tudomására jut, hogy 350 kórházban – köztük azokban, ahol a tragédia égési sérültjeit kezelik – felhígított fertőtlenítőszereket használnak. A kórházi fertőzések világszerte problémát okoznak, de a nem steril környezet még az enyhén megégetteknek is a halálát jelentheti. A lap oknyomozása során széles körű korrupciós hálózatra derül fény, amely a szereket gyártó vegyi üzem tulajdonosától a helyhatóságokon és a politikai kinevezett kórházigazgatókon át az orvosokig terjed. Az egészségügyi minisztérium körömszakadtáig tagad, belehazudja az ország és a kétségbeesett szülők képébe, hogy a fiatalok nyugati színvonalú ellátást kapnak, holott nemhogy Romániának, ahol a minimális feltételek sem adottak, de egyetlen európai országnak sincs kapacitása egyszerre kezelni nyolcvan súlyos égési sérültet. Az újságírók, Cătălin Tolontannal az élen, nem engedik el a témát, és ezt látva előállnak a bátor whistleblowerek (csupa nő): ápolónők, akik betegeket vesztettek el bakteriális fertőzések miatt; a doktornő, aki az ország egyetlen égési központjában uralkodó leírhatatlan állapotokról számol be; kórházi pénzügyesek, akik bizonyítani tudják, hogyan lopják szét évek óta az intézményük pénzét a korrupt vezetők. Rendkívül nyugtalanító az is, hogy a történet több pontján felsejlenek a háttérben a titkosszolgálatok és/vagy lator ügynökök.
Alexander Nanau puritán dokumentumfilmet készített, csak forrászene, semmi művészkedés. Beszéljenek a tények!
Az 1993-ban alapított Novaja Gazeta volt az egyik első és lett mára az egyik utolsó független sajtótermék Oroszországban. Askold Kurov másfél éven át filmezett a szerkesztőségben, alkalmat adva a nézőnek, hogy résztvevője legyen az értekezleteknek, de megismerjük a lap mozgalmas, sőt veszélyes múltját is – itt tette közzé híres riportjait Anna Politkovszkaja, aki végül az életével fizetett az igazságért, a lap másik három újságírójával együtt. A Novaja jelene nem kevésbé viharos, egyik munkatársukat elrabolja az üzbég titkosszolgálat, és ismét sikerül kivívniuk a csecsenek gyilkos haragját: Kadirov diktátor fatvát mond ki rájuk.
Két magyarázat is létezik arra, hogyan működhet máig a lap. Az egyik technikai: mivel a többségi tulajdonos a szerkesztőség, nem tudják zsarolással kivásárolni, megfélemlítéssel irányváltásra kényszeríteni. A másik úgy szól, hogy a Kremlt erősen érdekli, mit gondol a kritikai értelmiség, ezért életben kell hagyniuk néhány független sajtóterméket, ahonnét tájékozódhatnak.
A Bellingcat oknyomozó portált egy Eliot Higgins nevű csávó indította el 2014-ben közösségi finanszírozásból. Első nagy dobása két évvel korábbi: sok száz, Szíriában készült videofelvételt vizsgált meg, azonosította a helyszíneket és a fegyvereket, majd ennek alapján bizonyította, hogy az Aszad-rezsim és orosz támasza klaszterbombákat vet be a lázadók ellen. A propagandagépezet persze rámozdult, de ekkor még beérte gúnyolódással: videogamerből lett botcsinálta újságírónak, fotelriporternek nevezte, aki a Google Mapset böngészve véli megfejteni a világeseményeket. Ahogy Higgins valójában dolgozik, az sokkal inkább emlékeztet egy hírszerzési elemző munkájára, aki az elé tett adathalmazból kiszűri a lényeges elemeket, összerak egy képet, és megkeresi a bizonyítékokat az elmélete alátámasztására. Bár van egy fontos különbség: a Bellingcat nem titkos információkból építkezik, hanem szabadon hozzáférhető adatokat és eszközöket használ, mi több, részletesen dokumentálja a tényfeltárás munkafolyamatát.
A holland Hans Pool filmje bemutatja a Bellingcat nemzetközi csapatát – a kemény mag mindössze tíz főből áll, de ennél jóval több önkéntes segítőjük, informátoruk van –, és végigveszi híres-hírhedt tényfeltárásaikat, köztük a kilőtt malajziai utasszállító esetét és a Krasznij Novicsok kölnivel turistáskodó GRU-ügynökök azonosítását. Hosszan követni tudták az 53. kurszki légelhárító dandár ukrán határ felé tartó konvoját, és a konvojból kivált BUK mozgását Kelet-Ukrajnában, szinte a kilövés helyéig és időpontjáig, majd beszálltak az orosz dezinformációk „túlterheléses támadásának” elhárításába is. Ez már többet ért egy gúnymosolynál: újabban azzal vádolják a Bellingcatet, hogy nyugati titkosszolgálatok fedőszerve. Ez igaz lehet, amennyiben egy titkosszolgálat arról ismerszik meg, hogy nyilvánossá teszi az adatait, a munkamódszereit, és oktatóvideókon, workshopokban tanítja meg az érdeklődőket az alkalmazásukra.
A Novaja című filmet november 14-én, 20.15-kor a Művész Huszárik termében, 16-án, 16.30-kor a Buñuel teremben, illetve 17-én, 14.30-kor a Kino kistermében adják, a Bellingcat – Az igazságon túli világ pedig a Művész mozi Huszárik termében megy 15-én, 21.45-kor és 17-én, 18.00-kor.
