VERZIÓ 2020

„Még mindig van remény”

Wu Hao filmrendező

  • Oksana Sarkisova
  • 2020. november 5.

Mikrofilm

A koronavírus-járvány kitörése miatt lezárt Vuhanról szóló film, a 76 nap nyitja az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. A film kínai-amerikai rendezőjével a forgatás nehézségeiről, a hatósági akadályokról és a járvány, illetve a járványkezelés bemutathatóságáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Ön a tudomány világából jön, molekuláris biológiából diplomázott, és elvégzett egy üzleti főiskolát is. Emellett van egy népszerű blogja is. Hogyan kötött ki a dokumentumfilmezésnél, és hasznát tudta-e venni korábbi tanulmányainak az odavezető úton?

Wu Hao: Már fiatalkoromban vonzott a történetmesélés, de Kínában nagy a nyomás az emberen, hogy ha jól teljesít az iskolában, akkor menjen tudományos vagy technikai pályára, mert az stabilabb karrierrel kecsegtet. Én is így tettem, először tudósként, majd vezető beosztásban dolgoztam. De mellette mindig igyekeztem kreatív projekteken is dolgozni, legalább hobbiszinten. Még vezető beosztásban voltam egy technológiai cégnél, amikor elkezdtem filmeket készíteni. Végül otthagytam ezt az állást, mert a filmkészítés minden igényemet kielégítette. A korábbi szakmai tapasztalataim viszont még mindig nagy hatással vannak a filmjeimre. A bennem élő tudós azonnal elutasít minden szimpla kategorizálást, minden szimpla választ a bonyolult társadalmi és emberi dilemmákra. Az üzleti életben szerzett tapasztalatok pedig segítenek a produkciós folyamatok menedzselésében. A saját filmjeimnél mindig én vagyok a vezető producer.

MN: Hogyan zajlott a közös munka a társrendezőkkel?

WH: Február elején kezdtem el anyagot gyűjteni egy koronavírus-járványról szóló filmhez. Akkor még New Yorkban voltam, úgyhogy kapcsolatba léptem néhány filmessel, akik már Vuhanban forgattak. Körülbelül egy tucatnyival egyeztettem, mielőtt megtaláltam a két későbbi társrendezőmet, akik mindketten bejutottak a köznapi emberek elől elzárt helyekre, és megrázó felvételeket készítettek közvetlenül a frontvonalban. A nagy kínai tűzfalat áthidalva, online felhőkben megosztott felvételek alapján döntöttük el, hogy éppen melyik szereplőt, melyik történetszálat kövessük. Március végére a kínai kormány viszont annyira az irányítása alá vonta a koronavírussal kapcsolatos információk áramlását, hogy mindkét társrendezőm feladta az együttműködést. Attól tartottak, hogy a felvételekből egy olyan filmet csinálok, amiért konfliktusba keveredhetnek a kormánnyal. De mivel addigra már letöltöttem a felvételeiket, folytattam a vágást. Amikor készen voltam az első, kezdetleges változattal, megmutattam azt nekik, hogy lássák az elképzelésemet. Csak ez után kaptam tőlük hivatalosan is engedélyt, hogy felhasználjam a felvételeiket a filmhez.

MN: Az egyik kollégája ragaszkodott a névtelenséghez. Miért?

WH: A stáblistán Anonymus néven feltüntetett riporter azért ragaszkodott a névtelenséghez, hogy elkerülhesse a Kínában rá irányuló figyelmet.

MN: Könnyű volt meggyőzni a kórházat, hogy beengedjék a filmeseket? Volt előzetes megegyezés arról, hogy miről készülhet felvétel és miről nem?

WH: Mindkét rendezőtársam riporter volt, azért küldték őket Vuhanba, hogy tudósítsanak a járványról. A város lezárása után a kínai kormány megtiltotta mindenkinek a belépést a kórházakba, aki nem beteg, egészségügyi dolgozó vagy riporter. A legsúlyosabban érintett kórházak csak olyan tudósítókat engedtek be, akiket a hatóságok a lehető legalaposabban átvilágítottak. De ezek a szigorú feltételek nem voltak egységesen érvényben minden kórházban, és nem terjedtek ki a lezárás teljes időszakára. A legelején, amikor a helyzet a legrosszabb volt, amikor súlyos felszereléshiány volt, számos kórház örömmel fogadta a filmeseket, rajtuk keresztül remélve segítséget. A Kína más részei­ről érkező orvosi stábok egy része is hagyta magát filmezni, részben azért, hogy az ebben a történelmi pillanatban végzett munkásságuk fennmaradjon az utókornak.

MN: Vuhan lezárása 76 napig tartott, ahogy az a filmből is kiderül. Mennyi ideig tartott maga a forgatás?

WH: A forgatás 2020 februárjában kezdődött Vuhanban, nem sokkal a város lezárása után, négy különböző kórházban. Folyamatosan dolgoztunk, miközben fokozatosan helyreállt a rend, végül pedig nem sokkal a lezárás április 8-i feloldása után végeztünk.

MN: Minek alapján hozta meg a film struktúráját érintő végső döntéseket?

WH: Április elején láttam egy videót a kínai közösségi médiában a nemzeti gyásznapról (április 4-e a koronavírus miatt elrendelt nemzeti gyásznap volt Kínában – a ford.). Azonnal tudtam, hogy ezzel kell befejezni a filmet, nemcsak az emocionális hatás miatt, hanem azért is, hogy tiszteleghessünk mindazok előtt, akik áldozatokat hoztak embertársaikért. Ezzel sikerült mintegy keretbe foglalni a filmet – a lezárás időszakára korlátozni a narratívát. Ezen a kereten belül hagytam, hogy az érzelmeim és az ösztöneim vezéreljenek, így kiválasztva a legerőteljesebb, vagy éppen a legmegindítóbb képsorokat. Mivel a kórházakban nagyrészt káosz uralkodott, a kollégáimnak nehezükre esett „főhősöket” találniuk, akiket követhettek. Így hát több szereplőt követtek egyszerre, én pedig ebből kerekítettem a végső csoportképet, kórházi dolgozókkal, betegekkel, számos eltérő karakterrel, akik időről időre felbukkannak a filmben. Egy másik fontos döntés az volt, hogy nem használok más felvételeket a hírekből vagy a közösségi médiából, hogy kontextusba helyezzem a saját felvételeinket. Ahogy vágtam és vágtam az anyagot, arra jöttem rá, hogy a film legnagyobb erénye a nyers érzelmekben rejlik. Úgyhogy meg akartam szabadítani a filmet minden fölösleges földrajzi, társadalmi vagy politikai kontextustól, és csak arra fókuszáltam, hogy milyen érzés megélni egy katasztrófát.

MN: Ön Kínában nőtt fel, de már régóta az Egyesült Államokban él. Mennyire kezeli különféleképpen e két ország a járványt?

WH: Úgy vélem, hogy ha a járvány Obama elnöksége alatt tört volna ki, Amerika teljesen másképpen reagált volna, és most máshol tartanánk. De még ebben az esetben is lennének alapvető különbségek az amerikai és a kínai reakciók közt. A kínai autoriter rendszer valószínűleg még mindig hatékonyabban tudna forrásokat átcsoportosítani és szigorú szabályokat életbe léptetni, hogy megfékezze a járvány terjedését. A lakosság is – hasonlóan más ázsiai országokhoz – hajlamosabb lenne követni a kormány útmutatását. Itt, az Egyesült Államokban viszont egyre megosztottabb a társadalom, úgyhogy erős vezetésre és kétpárti együttműködésre lenne szükség, hogy az emberek elfogadjanak bármilyen hatékony, de fájdalmas egészségügyi óvintézkedést. Erre pedig jelenleg kevés az esély, legyen bárki is az elnök.

MN: Mi a legfontosabb dolog, amit a film elkészítése során megtanult?

WH: Még a koronavírus-járvány legsötétebb napjaiban is láttam az emberséget, a jó szándékot, az emberi kapcsolatok és az egymás megsegítése iránti vágyat. Úgyhogy még mindig van remény.

(Fordította: - tj -)

 

A 76 nap című filmről szóló írásunkat lásd a melléklet V. oldalán.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.