„Ha haza nem mehet, miért nem keresnek neki új családot?”

Mikrofilm

Az Aliciával folytatódik a Verzió filmjeit bemutató sorozatunk.

Alicia kilenc éves és már 5 éve egy holland gyermekotthonban él, amikor kérdőre vonja a nevelőit: miért nem mehet új családhoz és miért nem látogatja többször a vér szerinti anyukája? Válaszokat nem kap. És mi sem kapunk. Maasja Ooms három éven keresztül mutat fel részleteket a lány nevelőotthonban töltött mindennapjaiból, miérteket azonban nem ad, mindössze kartotékadatokba kapunk beavatást: Alicia egyévesen kerül tinédzser anyjától nevelőszülőkhöz, majd nevelőapja halála után otthonba.

false

 

És aztán telnek az évek. Minél tovább követjük a történetét, annál több frusztráló kérdéssel szembesülünk, éppúgy, mint maga a kamaszodó kislány, akinek igazából fogalma sincs arról, miért nem lehet újra a szinte gyerekként szülővé kényszerülő anyjával, miközben a fiatalabb testvére otthon élhet. És ha oda nem mehet, miért nem keresnek neki új családot? És miért kellene betartania szabályokat, amikor őt innen úgyse viszi el soha senki… Csupa zavar, csupa érthetetlenség, csupa szeretethiány és tehetetlen düh, ráadásul a kamaszkor küszöbén, amikor egyébként sem egyszerű megtalálni a biztos pontot a világban vagy önmagunkban.

false

 

Alicia környezete ráadásul nem biztos pontokból, hanem tanácsadókból, nevelőkből áll: a velük való kapcsolatot és konfliktusokat élezi ki, mutatja fel a film. És közben adatolja, megmagyarázza az időbeli ugrásokat, a szökéseket, a gyógyszeres kezelést, az új otthonokkal való próbálkozásokat... Ám a dokumentumfilm csak kevéssé reflektál saját szerepére, nem sokat tudunk meg arról, hogyan hat a megfigyelés a személyiség fejlődésére. Hullámhegyek- és völgyek váltják egymást: a gyermekotthonok jobb és rosszabb napjai.

A rendező nem a szegénységre vagy az anyagi hiányokra koncentrál, hanem egy másik nélkülözésre: az anyától, apától, otthontól megfosztottságra. A nagy kérdés, van-e kiút a rendszerből, amelyen Alicia anyja már végigtalpalt, és Alicia is a küszöbén áll. Vajon nincsenek más utak, csak az önmagukat ismétlő mintázatok? És marad-e bármi egy gyerek életében, ha hiányzik a szeretet?

Vetítik: szerdán (7-én) délután négykor és vasárnap (11-én) negyed háromkor a Művészben.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.