Fáj a napvilág, amikor kidugom az orromat az ablakon

  • - palosm -
  • 2019. augusztus 23.

Mikrofilm

"Boldoggá tenne, ha hajlandó lenne meghalni velem! Kérek szépen még teát!" A Mikrofilm házimozis ajánlata: merüljünk el az Őrült szerelemben egy csésze gőzölgő tea mellett!

„Hiszen földi értelemben mindannyian a halál felé menetelünk“ — Jessica Hausner osztrák filmrendező ezt még évekkel ezelőtt egy népszerű katolikus zarándokhelyről szóló filmje, a Lourdes kapcsán mondta a Narancsnak, és hát valljuk be, elengedtünk a fülünk melleltt. Vagy, ami még rosszabb, nem kezeltük kellő súllyal az akkor mindösszesen 35 éves és háromfilmes alkotó megállapítását. Pedig!

Fáj a napvilág

Követező filmjében, az Őrült szerelemben már nem a halál felé menetelő, hanem a közös öngyilkosság felé kéz a kézben rohanó híres pár történetét meséli el, teljesen egyedi, kamaraszínházi stílusban. A történet ismert: Heinrich von Kleist, a 19. század elején Goethe és Schiller árnyékában remekműveket alkotó „sebzett lélek“ — „mondhatnám, fáj a napvilág, amikor kidugom az orromat az ablakon“, írja egy levelében — elkezd társat keresni öngyilkosságához. És próbálkozása sikerrel jár: Kleist Henriette Vogel beleegyezésével szíven lővi a nőt, majd főbe lővi saját magát a Wannsee partján.

false

Ahogy azt anno a Narancs kritikusa is írta, „Kleist igyekezete, hogy találjon valakit, aki vele tart a halálba, nem tragikus végpontja egy radikális gondolatmenetnek, inkább beteges egoizmusról tanúskodik“. És valóban, a romantikus drámaíró, költő — egyébként a nagyszerű, A fehér szalagban megismert Christian Friedel alakításában — leginkább egy idegesítő kis pöcsnek látszik, aki éppen olyan savanyú, unott ábrázattal veti meg az egész világot, mint saját magát. De tagadhatatlanul egyedi csajozós dumája — „Boldoggá tenne, ha hajlandó lenne meghalni velem! Kérek szépen még teát!“ — jobban bejön, mint hinnénk: a halálos betegként diagnosztizált Vogel elhiszi, hogy Kleist életre szóló társ helyett halálra szóló társat keres.

Csészék börtöne

Hausner lehántja a romantikát, pátoszt és tragédiát a történetről, a páros kettős halála így nem a végzet beteljesülése lesz: a gyilkosság-öngyilkosság két ember szuverén döntéseként áll előttünk. Hogy a szereplőket pontosan mi mozgatja pszichológiailag, nagyjából rejtve marad, de az biztos, hogy Hausnert a szeretet és az erőszak összjátéka érdekli, az az állapot, pontosabban az a megosztott álomkép, amiben a közösen vállalt halál a szeretet egyetlen valódi megnyilvánulási formája lesz.

"Azt gondolom, hogy amit pszichológiai stabilitásnak hívunk, nyugodtan leírható hülyeségként is", mondja Hausner egy interjúban a figuráiról.

false

A rendező mindehhez megtalálja a megfelelő filmnyelvet: a megrendezett halál történetét egy fantáziátlanul színre vitt kamaradráma döglött színházi nyelvén meséli el, a karakterek aprómintás tapéták és baljósan összekoccanó csészék börtönében vonaglanak, de mindig eltartott kisujjal, és a dekomponált horrorhoz igyekeznek még jó képet is vágni.

Ebben a világban minden társadalmi interakció tökéletesen szabályozott, miközben egyik szereplőnek sincs lövése sem arról, ki is ő valójában.

Amilyen ő

Hausner értelmezésében a történet a projekciók erejéről szól, a film egyik kulcsmondatát Henriette-tel mondatja ki: „a képzelet szüleménye, ami pont olyan valóságos, mint maga a valóság“. Egy interjúban Hausner ezt továbbszövi, egyébként Žižek gondolatai alapján: ha az érzékelés teljesen szubjektív, akkor kérdés, lehetséges-e egyáltalán a szeretet, hiszen soha nem láthatjuk úgy a másikat, amilyen ő valójában.

Csendesen komikus, esetlenül misztikus, furcsán hiteltelen kosztümös film az Őrült szerelem, és van egy olyan sanda gyanúnk, hogy Hausner még mindig nem aknázza ki benne művészi kvalitásait — erre jó eséllyel pályázik a rendező első angolul beszélő, a Cannes-i versenyprogramban bemutatott filmje, a Little Joe, ami Shelley Frankenstein-történetének sajátosan disztopikus átértelmezését ígéri: a filmben egy géntervező tudósnő létrehoz egy növényt, ami boldoggá teszi az embereket, és megajándékozza a növénnyel a szörnyeteget — saját fiát. A növényt Little Joe-nak nevezik el.

A Mikrofilm házimozis ajánlata a hétvégére: Tartsuk tiszteletben azt, amit Goethe mondott a Kohlhass Mihályról, Kleist egyik remekművéről: „érett értelem számára lehetetlen ilyen motívumok erőszakosságában élvezettel elmerülni“. Tehát utasítsuk vissza az érett értelem jelzős szerkezetet, és merüljünk el az Őrült szerelem ambivalens érzésvilágában!

Az Őrült szerelem a Cirkofilm online tékájában pár kattintás után magyar felirattal megtekinthető, kevesebb mint egy mozijegy áráért.

Őrült szerelem from Cirko Film on Vimeo.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.