Nagyot nyerhet a koronavíruson a világ leggazdagabb embere

  • Szabó Ádám
  • 2020. március 27.

Gazdaság

Borzalmas körülmények között dolgozó munkások, szabadrablás az online piactéren – így érinti az Amazont és tulajdonosát a világjárvány.

A március 9-i hétfőt az 1987-es tőzsdei összeomlás után máris "Fekete Hétfőként" kezdték emlegetni: az S&P 500, valamint a Dow Jones is 8%-ot esett, a világ 10 leggazdagabb embere pedig összesen 38 milliárd dollárt bukott. A gazdagok leggazdagabbikát, az Amazon fejesét, Jeff Bezost akkor még szintén a vesztesek közé sorolták; a hétfői 5,6 milliárdos bukóval azon a héten már 14,1 milliárd dolláros veszteségnél tartott, az Amazon részvényei pedig 5%-ot zuhantak. Elég volt azonban egy hónapnak eltelnie, hogy kiderüljön: az online mamutvállalat valójában a járvány egyik legnagyobb nyertese.

A karantén bevezetésével ugyanis óriási tömegek fordultak az online bevásárlás felé. Az e-kereskedelem itthon is évek óta dinamikusan fejlődik, Amerikában (azon belül is főleg a nagyvárosokban) azonban évek óta az emberek életének része, hogy a tusfürdőtől a pelenkán át mindent a neten szereznek be. Az Amazon Prime nevű szolgáltatása a másnapi, garantált házhoz szállítással e téren is verhetetlennek tűnik – a koronavírus idején pedig mindez kényelmi szolgáltatásból hirtelen szükséges bevásárlási módszerré vált.

A járvány okozta válság máris éreztetni kezdte hatását – gyárak zártak be itthon és külföldön is, sok helyen pedig máris elkezdődtek a leépítések.

Az Amazon viszont alig győzi kiszolgálni a hirtelen megugrott keresletet:

100 ezer munkást vennének fel akár magasabb bérért is, hogy bírják a rohamot. Pedig az Amazon raktárairól már így is rémtörténetek keringtek: John Oliver teljes műsort szentelt annak hogy bemutassa, milyen munkakörülmények között kell dolgozni az embereknek az Amazonnál, hogy másnap valóban mindenki megkaphassa a csomagját; és alig van olyan hónap, amikor ne kerülne elő valami mocskos ügy az alulfizetett, végsőkig sanyargatott dolgozókról – miközben Bezos az ő munkájuk révén vált a világ leggazdagabb emberévé.

A koronavírus idején újra előtérbe kerültek az Amazon raktárai: míg az egész ország karanténba vonult, az ott dolgozók a veszélyhelyzet ellenére kénytelenek nemcsak tovább, de még nagyobb intenzitással is dolgozni, hogy ki tudják szolgálni a megnövekedett igényeket. Habár a cég bejelentette, hogy két hetes fizetett szabadságot biztosít azoknak, akik elkapták a  fertőzést, ez nem nyugtatta meg a kedélyeket: a cégnél ugyanis nem végeznek szűrést, aki pedig pusztán a tünetek hatására marad otthon, az a kirúgást kockáztatja. A munkások továbbra is túlzsúfoltságra, a tisztító- és fertőtlenítőszerek hiányára panaszkodnak. Azok is nehéz helyzetbe kerülnek, akiknek idős szeretteikről, vagy iskoláskorú gyerekeikről kell gondoskodniuk – ráadásul a létszámbővítés valószínűleg csak tovább ront a raktárakban uralkodó munkakörülményeken. A koronavírus pedig máris elérte a céget: nyolc elosztó-központjából jelentettek megbetegedéseket

Bezost amúgy nem csak a saját dolgozóival való bánásmód miatt éri kritika: sokak szerint

a világ leggazdagabb embere jobban is besegíthetne a vírus elleni küzdelembe

– mondjuk úgy, ahogy Jack Ma (Alibaba) vagy Bill Gates teszi. Bezos ugyan létrehozott egy 25 milliós segélyalapot dolgozói és partnerei megsegítésére, ám óriási felháborodást keltett, hogy az Amazon a kezdeményezéshez további, közösségi adakozást remél.

Vadnyugati állapotok

A járvány idején az Amazon nyílt piactere a szabadrablás területévé vált – mi is megírtuk annak a testvérpárnak a történetét, akik 18 ezer fertőtlenítőt vásároltak fel, hogy aztán busás haszonnal eladják azt az oldalon. Az Amazon azonban befagyasztotta fiókjukat, így végül kénytelenek voltak eladományozni zsákmányukat. Ez a sztori ugyan mesébe illő tanulsággal végződött, ám bőven akad ellenpélda is: a Vox írta meg egy apró vállalkozás történetét, akikre először ráragyogott a szerencse, ám az Amazon vadkapitalizmusa végül legyűrte őket.

18 ezer kézfertőtlenítőt próbáltak drágábban eladni a neten, befagyaszották a fiókjukat

És a hatóságok is eljárást indítottak ellenük. Közel 18 ezer kézfertőtlenítőt halmozott fel egy Tennessee államban élő testvérpár azzal a céllal, hogy drágábban eladják azokat az interneten: egyes termékeket 70 dollárért, tehát több mint 21 ezer forintért árultak, viszont az Amazon és az eBay is befagyasztotta a fiókjukat – derül ki a CNN cikkéből.

A texasi Organic Chix nevű cég természetes alapanyagokból készült fertőtlenítőket árul, és hitetlenkedve vették tudomásul, hogy március elején amazonos eladásaik 185,000 százalékos növekedést produkáltak. Néhány nap múlva egy másik amazonos kereskedő ragadozó taktikával ellopta a cég keresési eredményeit, így már nem őket listázta ki elsők között a weboldal. Ismét csökkent az eladásaik száma – az Amazon azonban javított algoritmusán, így az Organic Chix eredményei megint kilőttek. A vállalatnál hatalmas alapanyag-beszerzésbe kezdtek, hogy ki tudják elégíteni a keresletet, ekkor azonban az Amazon egyik pillanatról a másikra egyszerűen törölte termékeiket az adatbázisából. Újságírói kérdésre a kereskedőóriás annyit árult el: az Organic Chix nem hozta azt a minőségi szintet, amit az Amazon elvár: több panasz is érkezett a termékeikkel és a csomagolással kapcsolatban. Mint az Organic Chix tulajdonosa elmondta, a vírust megelőző két és fél évben semmiféle reklamáció nem érkezett feléjük, a negatív értékelések szerinte a rivális vállalathoz köthetőek, amelyik így akarta ellopni ügyfeleiket. Talán már ki is találták: a WBM Care nevű rivális nem más, mint az Amazon egyik kizárólagos nagykereskedelmi partnere, amely most, a vírus idején soha nem látott módon kaszálnak – épp úgy, mint Jeff Bezos.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.