Hét perc budapesti holokauszttörténetekből

  • - ts -
  • 2021. november 4.

Mikrofilm

Chilton Nóra: Még emlékszem című munkája a Verzió Filmfesztiválon látható.

A mai Budapest utcáit járjuk, s valami gyanús mozgás tapasztalható körülöttünk. Ott a Lánchíd, itt a Szent István park, ez már a Duna-part a Parlament előtt... hova mennek azok a cipők? A gyanús mozgás pedig fehérrel körülrajzolt emberalakok tánca, akik az elbeszélők szavait jelenítik meg, csupa idős emberét, talán négyét, akik azt mesélik, hogy sárga csillagot kellett a kabátjukra varrni, hogy hogyan csúszott ki kezéből az édesanyja keze, amikor a házuk udvarán felfegyverzett katonák azt parancsolták, hogy a felnőttek lépjenek kettőt előre, majd balra át! Valaki arról mesél, hogy a házuk ablakából látott egy lányt a Parlament előtt, aki a sortűz eldördültekor belevetette magát a Dunába, s a partfal tövében várta ki a vízben, hogy elmenjenek a gyilkosok, majd kimászott és vacogva kért száraz ruhát, megígérve, hogy gyorsan elmegy, nem hoz bajt senkire, s végül férfiruhákban távozott… hogy hova ment, meddig jutott, azt nem tudják a történetét ellejtő szellemalakok sem, akik pedig tudnak mindent, s ma is itt vannak velünk a városunkban, a városukban, ahogy itt lesznek az unokáink unokáival is. Meglehet, nem is szellemek ők, hanem az ég angyalai, a Budapest feletti ég angyalai: sebzettek, odavetettek, de nem hagyják, hogy feledjük, amit magunktól sem tudnánk elfelejteni, bár nyilván sokan szeretnék.

 

Chilton Flóra filmje mindössze 7 perc, ha leveszem (de miért tenném) a vége főcímet, tán még 5 sincs, de élethosszig tartó útmutatást nyújt, nem is csak afelől, hogyan közlekedjünk a fővárosban, hanem arról is, hogy a világban is mi keresnivalónk van.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.