Tévétorrent

Hosszú árnyék

The Looming Tower

  • Bori Erzsébet
  • 2018. október 13.

Mikrofilm

9/11 képeit még ma sem lehet megrendülés nélkül nézni. Az ilyen érzelmi sokkot kiváltó történelmi események – mint a Szent Bertalan-éj, a holokauszt, a Kennedy-gyilkosság, a jugoszláviai polgárháború – kapcsán a racionális „ki, mit, miért” helyett szinte mindig azt kérdezzük először: hogyan történhetett ez meg? És már jönnek is az összeesküvés-elméletek.

A Hulu 10 részes sorozata – The Looming Tower – is leginkább azt akarja tudni, hogyan volt lehetséges, és ennek nyomán hajlamos elcsúszni a konteós irányba, bár az alapját adó tényfeltáró könyv újra meg újra visszarántja. Lawrence Wright azonos című, Pulitzer-díjas oknyomozásának alcíme mindent elmond a tárgyáról: Az al-Káida és a 9/11-hez vezető út. A második világháború utáni Egyiptomig követi vissza a terrorszervezet ideológiáját, ami Szájjid Kut(u)b iszlám hittudós tanaiban gyökerezik, hogy aztán lépésről lépésre ledobja magáról az intellektualizmus, az erkölcsiség és a humánum minden gúzsát, és megérkezve a 800 évvel korábbi kereszténység hírhedt teológiai alapvetéséhez („Öljétek meg mind. Isten majd kiválasztja az övéit.”) a mérték és válogatás nélküli tömegpusztítás hirdetője legyen. Erről a hosszú, szerteágazó előtörténetről csak egy archívokkal megtámogatott, rövid összefoglalót kapunk a sorozat közepén.

Az al-Káida neve összeforrt Oszáma bin Láden személyével, pontosabban a róla szőtt legendával. A gazdag és népes Bin Láden család legkevésbé tanult és világlátott, 17. fiúsarját a szó mindkét értelmében vett együgyűsége tette alkalmassá a szerepre. Távolról sem volt harcedzett mudzsáhid Afganisztánban, nem ő tervelte ki az amerikai követségek, a Cole hadihajó, a tálibokkal szemben egyedül esélyes Északi Szövetség vezére és a WTC elleni öngyilkos merényleteket; a nemzetközi dzsihád pénzelésén kívül egy célkitűzés fűződik a nevéhez: Amerika ellen fordítani az addig jobbára egymással meg a saját kormányukkal harcoló iszlamista csoportokat. (Ennek érdekében még a szunnita–síita szembenállást is meghaladta volna, de ezt az elképzelését elég gyorsan leverték.) Bin Láden Amerika-ellenességét a kezdeti, bevettnek mondható Nyugat-gyalázás és hitetlenezés után paradox módon az váltotta ki, hogy az USA katonai segítséget nyújtott hazájának a Kuvaitot megszálló és Szaúd-Arábiát is fenyegető Irakkal szemben. Ő homokcsapdákkal és árkokkal már a határon megállította volna Szaddámot, és ha mindez nem elég, mudzsáhid veteránokat és munka nélküli szaúdi ifjakat toborzott volna a világ negyedik legnagyobb hadserege ellen. Mert a hit hegyeket mozgat. És pontosan ez a naivitás, kételyt és valóságot nem ismerő vakhit – az együgyűség – kellett ahhoz, hogy 9/11 grandiózus terve megvalósíthatónak lássék. De Amerika „közreműködése” nélkül nem tudták volna sikerre vinni.

Könnyű megérteni, micsoda táptalaja az a legvadabb elméleteknek, hogy a Nagy Sátán és a „keresztesek” ellen dzsihádot hirdető barlangi remete egy maroknyi öngyilkos merénylővel ekkora csapást bírt mérni a világ leghatalmasabb országára. Az összeesküvés-elméleteket nemcsak azért szeretjük, mert egyből zsigerre mennek, hanem azért is, mert sok munkát, időt és fejtörést spórolunk velük. De mindig vannak, akik veszik a fáradságot. Wright könyve, miközben megválaszolja a kik, mit, mikor, miért kérdéseket, végül arra is megfelel, hogyan történhetett ez meg.

A filmsorozat több tekintetben is köztes úton jár. Az alapanyag, a valóságos figurák és események, az archív felvételek dokumentarista jelleget adnak neki, miközben több lényeges ponton szabadon kezeli vagy megmásítja a tényeket, részben dramaturgiai kényszerből, a szórakoztatás és a suspense kedvéért – amiben tényleg nincs hiány, pedig előre tudjuk, mi lesz a vége. A leglényegesebb változtatás, hogy a CIA al-Káida munkacsoportjának – Alec Station – vezetője helyett felépítenek egy fiktív alakot, a lángeszű, de nettó szociopata Martin Smitht (Peter Sarsgaard játssza), és az ő személye köré font konteó segítségével a CIA-t teszik meg főbűnösnek. Régi és hálás toposz ez a tömegkultúrában, itt is szépen teljesít. Tom Clancy Jack Ryan-univerzuma az egyetlen számottevő kivétel, abban elmerülve már-már megszeretjük a Céget. Vele szemben az FBI
I-49 terrorellenes egysége a jó fiú, az élen Joe O’Neill-lel, Jeff Daniels elsöprő megszemélyesítésében. A hű fegyverhordozó szerepében az egy szál arabul értő ügynök, a libanoni származású Ali Soufan (Tahar Rahim). Pozitív hős még Richard Clarke, a tapasztalt nemzetbiztonsági összekötő, akinek a szolgálataira a Bush-kormányzat már nem tartott igényt.

Az FBI és a CIA rivalizálása a kezdetekig, Hoover és Dulles idejéig megy vissza. 2000 körül már számos szervezet óvta a nemzet biztonságát – és a saját territóriumát. Még az NSA is vonakodott megosztani az infóit, de az FBI két ága, a hírszerző és az igazságszolgáltató között sem működött a kommunikáció. Sok szervezet és szereplő sok kisebb-nagyobb hibája összeadódva vezetett a fiaskóhoz. Amit talán el lehetett volna kerülni, hiszen – a különböző szerveknél szétszórva – megvolt szinte minden adat, amelyekből napok alatt összeállt a kép. Utólag. Mert csak akkor derült ki, hogy a nyolcszáz fenyegetésből és tízezer hírszerzési információból melyiknek kellett volna utánamenni. Több vizsgálóbizottság száz és száz oldalakon sorolta ezeket, miközben a 9/11-et követő azonnali pánikreakciók mintha egyenesen az al-Káida nagy tervét kezdték volna megvalósítani: eszkalálódó, mind nagyobb anyagi és emberveszteséggel járó háborúkba hajszolni Amerikát, a dzsihád zászlaja alá hívni a világ muszlimjait, kalifátust alapítani – de ez már egy másik történet.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.