Film

Hústánc

Gaspar Noé: Eksztázis

Mikrofilm

Bár az irányzat már túl van ezredfordulós zenitjén, Gaspar Noé még mindig az ún. új francia extrémizmus kitartó művelője.

Korai munkáitól kezdve a De Sade, Bataille, a giallo és az exploitation filmek hatásaiból táplálkozó felkavaró, szexuálisan és fizikailag is sokkoló áramlat képviselője és formálója – ettől nem tud és valószínűleg nem is akar eltérni Eksztázis című legújabb filmjében sem.

Nagyon speciális élmény Noé filmjeit nézni, hiszen egyszerre akar gyökeresen ellentétes érzeteket kiváltani a nézőből: megmutatni az undort, a halált és a tabut (roncsolt testek, incesztus, nemi erőszak, gyermekgyilkosság) és az ezekkel szétszakíthatatlanul összenőtt gyönyört, eksztázist és intimitást. Zsigeri képeivel úgy bombáz, hogy teljesen kikapcsolja a tudatos befogadást, önkívületi állapotba hipnotizálja az arra fogékony nézőt, de vibráló, színes felirataival és szokatlan narratív megoldásaival (flashback, fordított elbeszélés) ki is zökkenti.

Az Eksztázis egy tánccsoport egyetlen éjszakáját követi végig, akik egy próba utáni afterpartyn a tudtukon kívül LSD-vel kevert sangríát isznak (a film igaz történeten alapul, bár az a görbe este tragédiák nélkül végződött). Noé többségében színészi tapasztalattal nem rendelkező táncosokat kért fel a szerepekre, és forgatókönyv nélkül, improvizációkra építve dolgozott. A film elején felvonultatja a válogatottan gyönyörű, élettől duzzadó táncosokat, akik videofelvételeken vallanak vágyaikról, félelmeikről és a tánchoz való viszonyukról. Ez Noé csele: ezek a hol megkapóan intim, hol banális kis én-elbeszélések lesznek a későbbi pusztítás alapjai. Az italba csempészett LSD ott kezdi széttépni a fiatal, szép testeket és elméket, ahol a legsebezhetőbbek. A fiatal, akaratlanul anyává váló nőkből előhozza a rejtett gyermekgyilkosság iránti vágyat, a testvérekből az egymás iránti sóvárgást, a szunnyadó homoerotikus vonzalmakat, az elfojtott vérszomjat. Hosszú, dinamikus felvételeken (ezek egyike kiteszi a film felét, közel 40 percig tart) veszi szemügyre, ahogy az önfeledt, virtuóz tánc vonaglásba, görcsökbe torkollik – sokszor szinte észrevétlenül.

A fokozatosan elharapózó őrületet látva maga a néző is megcsömörlik, a film kétharmadánál elérkezik az a pont, amikor a film nyomasztóvá és a nyugvópont-fokozódás-tetőpont-nyugvópont szerkezet pedig monotonná válik. Kétségtelen a rendező vonzalma a hatásvadászat és az öncélúság iránt, de mindig tartogat egy-egy pillanatot, amikor betekintést enged két ember közötti mély intimitásba is (épp ez teszi elviselhetővé az alig kibírható Visszafordíthatatlant is). Még az önismétlés ellenére is lenyűgöző film az Eksztázis.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.