Film

Hústánc

Gaspar Noé: Eksztázis

Mikrofilm

Bár az irányzat már túl van ezredfordulós zenitjén, Gaspar Noé még mindig az ún. új francia extrémizmus kitartó művelője.

Korai munkáitól kezdve a De Sade, Bataille, a giallo és az exploitation filmek hatásaiból táplálkozó felkavaró, szexuálisan és fizikailag is sokkoló áramlat képviselője és formálója – ettől nem tud és valószínűleg nem is akar eltérni Eksztázis című legújabb filmjében sem.

Nagyon speciális élmény Noé filmjeit nézni, hiszen egyszerre akar gyökeresen ellentétes érzeteket kiváltani a nézőből: megmutatni az undort, a halált és a tabut (roncsolt testek, incesztus, nemi erőszak, gyermekgyilkosság) és az ezekkel szétszakíthatatlanul összenőtt gyönyört, eksztázist és intimitást. Zsigeri képeivel úgy bombáz, hogy teljesen kikapcsolja a tudatos befogadást, önkívületi állapotba hipnotizálja az arra fogékony nézőt, de vibráló, színes felirataival és szokatlan narratív megoldásaival (flashback, fordított elbeszélés) ki is zökkenti.

Az Eksztázis egy tánccsoport egyetlen éjszakáját követi végig, akik egy próba utáni afterpartyn a tudtukon kívül LSD-vel kevert sangríát isznak (a film igaz történeten alapul, bár az a görbe este tragédiák nélkül végződött). Noé többségében színészi tapasztalattal nem rendelkező táncosokat kért fel a szerepekre, és forgatókönyv nélkül, improvizációkra építve dolgozott. A film elején felvonultatja a válogatottan gyönyörű, élettől duzzadó táncosokat, akik videofelvételeken vallanak vágyaikról, félelmeikről és a tánchoz való viszonyukról. Ez Noé csele: ezek a hol megkapóan intim, hol banális kis én-elbeszélések lesznek a későbbi pusztítás alapjai. Az italba csempészett LSD ott kezdi széttépni a fiatal, szép testeket és elméket, ahol a legsebezhetőbbek. A fiatal, akaratlanul anyává váló nőkből előhozza a rejtett gyermekgyilkosság iránti vágyat, a testvérekből az egymás iránti sóvárgást, a szunnyadó homoerotikus vonzalmakat, az elfojtott vérszomjat. Hosszú, dinamikus felvételeken (ezek egyike kiteszi a film felét, közel 40 percig tart) veszi szemügyre, ahogy az önfeledt, virtuóz tánc vonaglásba, görcsökbe torkollik – sokszor szinte észrevétlenül.

A fokozatosan elharapózó őrületet látva maga a néző is megcsömörlik, a film kétharmadánál elérkezik az a pont, amikor a film nyomasztóvá és a nyugvópont-fokozódás-tetőpont-nyugvópont szerkezet pedig monotonná válik. Kétségtelen a rendező vonzalma a hatásvadászat és az öncélúság iránt, de mindig tartogat egy-egy pillanatot, amikor betekintést enged két ember közötti mély intimitásba is (épp ez teszi elviselhetővé az alig kibírható Visszafordíthatatlant is). Még az önismétlés ellenére is lenyűgöző film az Eksztázis.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.