„Igazi fuckfesztivált tartottunk” - Jesse Armstrong forgatókönyvíró, producer

Mikrofilm

Egy globális médiabirodalom családi belharcokkal tarkított mindennapjairól szól az HBO új sorozata, az Utódlás, nagy kedvencünkkel, Brian Coxszal a hatalomhoz ragaszkodó médiamágnás szerepében. A nagyon amerikai sorozat nagyon brit megálmodójával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mintha magáról a Murdoch famíliáról csináltak volna egy sorozatot.

Jesse Armstrong: Még szerencse, hogy nem róluk csináltuk. A valós személyekkel és igazi családokkal csak a baj van, ha az ember filmet akar csinálni róluk. Túl sok a kötöttség.

MN: Persze, de a médiabirodalmakat birtokló famíliák utódlási harcairól sokat hallani mostanában, legyen szó Rupert Murdoch vagy Sumner Redstone családjáról. Az egyszeri halandó nagyjából úgy képzeli a milliárdos csemeték és családfők közti hatalmi játszmákat, ahogy az az Utódlásban látható.

JA: Egy britnek, mint amilyen én is vagyok, lehet, hogy nem is Murdoch, hanem például a Maxwell fiúk (az 1991-ben elhunyt nagymogul gyermekei – a szerk.) fognak beugrani. Egy amerikainak elég a tévékre gondolniuk. A CBS és a Viacom a Redstone-dinasztiáé. Az NBC a Comcasté, a Comcast pedig a Roberts famíliáé. Az ABC a Disney-é. Vagy ott van a Sinclair Group – ez is családi biznisz, ők a helyi tévék felvásárlásban utaz­nak, a nagy részüket már be is kebelezték. Szóval, szép nagy a választék.

MN: Jó, de Murdochról egyszer már írt is valamit.

JA: Íróként mindig is a hatalom és a politika viszonyai vonzottak, együtt dolgoztam Armando Iannuccival a The Thick of It című sorozatban és az Egy kis gubancban is. És hát igen, éppenséggel Murdoch sem ismeretlen előttem, jó néhány éve írtam egy forgatókönyvet a Murdoch családról, de ez a projekt éppúgy elhalt, mint a reménybeli filmek nagy része. Ezzel egy időben írtam egy másik forgatókönyvet is az amerikai republikánus politikai stratégáról, Lee Atwaterről, de abból sem lett semmi.

Középen Jesse Armstrong

Középen Jesse Armstrong

 

MN: Mennyire jutott Murdoch közelébe?

JA: Semennyire. Nem az a fajta író vagyok, aki megkörnyékezi az alanyát. Én inkább olvasok, kutatok. Ez volt a technikám Murdochkal is. Most, hogy az Utódlásra készültem, elővettem, amit Murdochról írtam anno, de nagyban hatott rám a Jinx című dokusorozat is; elképesztő, mennyi mindent megúszhat valaki pusztán azért, mert gazdag. Még a halált is, legalábbis van, aki így gondolja. Emlékszem, Redstone mondta azt a saját utódlásáról, hogy neki ilyesmire nincs szüksége, hiszen nem fog meghalni. És valami nagyon hasonlót mondott Murdoch is. Persze lehet, hogy csak viccnek szánta.

MN: Ismer olyan médiacézárt, akinek van humora?

JA: Hát, ha a róluk írt életrajzokat veszem alapul, nem tudnék ilyet mondani. Redstone életrajzát semmiképpen sem ajánlanám, ha jobb kedvre akar derülni. Nem az a tércsapkodós humorú történet. Persze nyilván az ilyen könyvek nagy részét egy szellem­író írja helyettük. Az biztos, hogy nem a poéngyártásból szedték meg magukat.

MN: Murdoch humorának létezésére utalnak jelek?

JA: Nem tudok ilyesmiről.

MN: Egyébként a britek megbocsátottak Murdochnak?

JA: Meg, persze. De miért is?

MN: Volt az a kis telefonlehallgatási botrány. (A Murdoch-birodalomhoz tartozó brit bulvárlap, a News of the World munkatársai telefonokat hallgattak le anyagszerzés céljából – a szerk.)

JA: Nem beszélhetek az egész Egyesült Királyság nevében, de nekem úgy tűnik, mintha mára túllépett volna ezen az incidensen a közvélemény. De biztosat csak egy közvélemény-kutatás tudna erről mondani.

MN: Dúsgazdag amerikainak vagy dúsgazdag britnek könnyebb lenni?

JA: Felteszem, egy amerikai gazdagnak könnyebb. Nem kell megküzdenie az osztályától örökölt nyűgökkel. Egy amerikai sokkal nyíltabban ünnepelheti a sikereit. Nézze meg Trumpot! Tök mindegy, hogy a vagyonodhoz milyen eszközökkel jutottál hozzá, pusztán a gazdagság ténye elég, hogy sokak szemében nagy embernek számíts. Hozzánk, halandókhoz a sorozatból valószínűleg Greg áll a legközelebb, ő olyan, mint a közmondásos vidéki rokon, aki egyszer csak belecsöppen ebbe a Fifth Avenue-hoz köthető, helikopteres, jachtos világba.

MN: Önnek volt gazdagsági tanácsadója?

JA: Igen, alkalmaztunk belső embereket, akik nagyon jól ismerik a gazdagokat, a média és a biznisz világát, és persze a társasági életet is. Ők igazítottak el minket, hogy milyen késekkel és villákkal esznek ezek az alakok.

MN: A Brian Cox játszotta médiamogul kézzel eszi a gyorséttermi hamburgert. A junkfoodot az amerikai elnök sem veti meg.

JA: Lehet, hogy ez is ott motoszkált a tudatalattinkban, de amennyire meg tudom állapítani, hamburgerügyben nem Trumptól jött az ihlet.

MN: A hamburger egy dolog, de csak úgy röpködnek a fuckok a sorozatban. Volt valami limit?

JA: Az HBO-nál nincsenek fuckkorlátok. Igazi fuckfesztivált tartottunk.

A sorozatról írt kritikánk a Visszhang rovatban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.