"Indult a szexuális forradalom, én pedig ott álltam a csúcsán”: Rutger Hauer kacskaringós élete

  • Szabó Ádám
  • 2019. július 25.

Mikrofilm

És öt legfontosabb filmje.

75 éves korában, rövid betegség után, hollandiai otthonában elhunyt Rutger Hauer színész, legendás filmes főgonosz, a Szárnyas fejvadász Roy Battyje.

Hauer Hollandiában vált először sztárrá, majd karakteres arcának, jellegzetes hangjának és erőteljes kisugárzásának köszönhetően Amerikában is hamar bemutatkozott – egy sor mára kultikussá vált filmben volt látható, jellemzően mellékszerepekben vagy rosszfiúként.

Öt moziban mutatjuk be Hauer pályáját, hogy vált ígéretes tehetségből veterán hollywoodi jellemszínésszé, majd szállt alá a videofilmes akció-pokolba.

Török gyümölcs (1973, rendezte: Paul Verhoeven)

Rutger Hauer 1944. január 23-án született Breukelenben, nem messze Amszterdamtól. Szülei színészetet oktattak, a kézenfekvő pályaválasztás helyett ő azonban a kacskaringós utat választotta: 15 évesen elszökött otthonról és beállt a tengerészethez. Innen egy rövid időre hazatért színészetet tanulni, majd ismét lelépett, hogy csatlakozzon a hadsereghez.

Végül egy utazó kísérleti színházi társulat kellett ahhoz, hogy elköteleződjön a színészet mellett. Első filmszerepét 1969-ben kapta Paul Verhoeven Floris című középkorban játszódó, Ivanhoe-ra hajazó sorozatában. A szerepet 1975-ben ismét magára ölthette a Floris von Rosemund című folytatásban. Az igazán nagy áttörést az 1973-as Török gyümölcs hozta meg számára: a rendhagyó romantikus dráma Hollandiában igazi kasszasiker lett és Hauert az ország egyik legismertebb színészévé tette.

A filmet ráadásul Oscarra is jelölték. „Először nem értettem a dolgot. Akkor indult a szexuális forradalom, én pedig ott álltam a csúcsán. A film háromnegyedében meztelen vagyok. Hollywoodban ezt pornográfiának hívták. 25 évvel később láttam a filmet egy moziban, a közönség pedig még mindig le volt sokkolva. Én Hollandiából származom. Minket az ilyen nem sokkol” – nyilatkozta a The Hollywood Reporter-nek.

Szárnyas fejvadász (1982, rendezte: Ridley Scott)

A Török gyümölcs európai és tengerentúli sikere után Hauer hamar bemutatkozott a nemzetközi porondon is: A Wilby összeesküvés című brit akciófilm az Apartheid idejében játszódik Dél-Afrikában, és olyan sztárok szerepeltek benne, mint Sidney Poitier lés Michael Caine. Hauer azonban szinte észrevétlen maradt – épp ezért inkább visszatért Hollandiába, ahol bár nem tudta megismételni legnagyobb sikerét, de Verhoevennel együtt készített művészfilmjei így is jelentős közönséget vonzottak.

Amerikában végül az 1981-es Fantom az éjszakában című Stallone-filmmel mutatkozhatott be. Szerepe, egy Wulfgar nevű pszichopata terrorista azonnal ráégett, innentől kezdve szinte csak hasonló ajánlatokat kapott. Ő azonban igyekezett a legtöbbet kihozni a skatulyából: Ridley Scott sci-fijében, a Szárnyas fejvadászban ő alakította Roy Battyt, a replikánsok vezetőjét, akik macska-egér játékot folytatnak Harrison Ford nyomozójával.

A Szárnyas fejvadász a kasszáknál megbukott és csak lassan vált klasszikussá – mindebben pedig Hauer alakítása is jelentős szerepet játszott. A színész Wolfgang Petersen A tengeralattjáróját utasította vissza, hogy eljátszhassa Roy Battyt; állítása szerint azért, mert a Szárnyas fejvadász valójában nem egy sci-fi a replikánsokról, hanem egy film arról, mit jelent embernek lenni.

Philip K. Dick, a film alapjául szolgáló regény szerzője is úgy írta le Hauert, mint a tökéletes Battyt – hideg, árja és hibátlan. Leghíresebb jelenete, a halála előtti monológja ráadásul nagyrészt improvizált volt. „Megtartottam két sort az eredeti forgatókönyvből, mert azok nagyon költőiek voltak. Úgy gondoltam, ezek hozzátartoznak a figurához, mert valahol a digitális fejében ott van a kötészet, és ő nagyon is tisztában van azzal, mi is az. Érzi!” – nyilatkozta legendás monológjáról. A megtartott két sor a lángoló csatahajókról és a gyilkos sugarakról szólt – a többi, eredetileg a szkriptben olvasható mondatot viszont azért hagyta ki, mert túl mesterkéltnek tartotta. Helyette előjött az azóta legendássá váló mondattal: „Mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint könnyek az esőben”.

Ridley Scottot megnyerte az improvizáció, még akkor is, ha a forgatókönyvírónak nem tetszett, hogy átírták a mondatait.

Az országút fantomja (1986, rendezte: Robert Harmon)

Bár a Szárnyas fejvadász pénzügyileg nem volt sikeres, Hauer szekere így is beindulni látszott: szerepelt Nicolas Roeg Heurékájában, Az Osterman-hétvége című Sam Peckinpah-akciófilmben, a Sólyomasszony című fantasy-sikerben, valamint Verhoeven Hús és vérjében.

A Roy Battyt követő legismertebb szerepe mégis Az országút fantomja: egy B-film, amire csak és kizárólag Hauer főgonosza miatt emlékszünk. Egy titokzatos gyilkost alakít, aki minden útjába kerülőt meggyilkol. „Ha egy love storyban játszom, annyi szeretetet adok bele, amennyit csak tudok. Ha Az országút fantomjában, akkor is pont annyi szeretetet teszek bele. Csak épp más formában. De megcsinálom. Megcsinálom, ahogy csak tőlem telik – nyilatkozta 2011-ben.

Őrült Stone, avagy 2008: A patkány éve (1992, rendezte: Tony Maylem)

Sikereinek csúcsán egy ideig úgy tűnt, ő alakíthatja majd a Robotzsaru főszerepét – végül azonban a szerepet Peter Weller kapta meg. Hauernek pedig megmaradtak a B-filmek gonoszai, amiből csak egy-egy filmmel tudott kitörni.

Ilyen volt a Szökés Sobiborból című 1987-es II. világháborús tévéfilm, amelyben Alan Arkin partnereként a Golden Globe-ot is elnyerte. Hauer filmográfiája ugyan több mint 170 szerepet tartalmaz, de díjakkal nem halmozták el: ezen kívül még 13, jellemzően kisebb elismerést kapott.

Kritikailag leginkább méltatott alakítását Ermanno Olmi 1988-as drámájában, A szent iszákos legendájában nyújtotta, ahol egy alkoholista hajléktalant játszott. A film elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját, de Hauer pályáján nem jelentett fordulatot: a 90-es években is megmaradt inkább csak arcról ismerős jellemszínésznek; az ekkoriban készült filmjei helyett inkább a Guinessnek készített sörreklámjáról ismerték az emberek.

Egyre több szerepet vállalt olyan, jellemzően horror- és vámpírtörténetekben, amelyek már el sem érték a mozikat, egyenesen VHS-re és DVD-re érkeztek. Az Őrült Stone bár pont nem ilyen, de tökéletesen szemlélteti, milyen filmekből állt Hauer pályája a 90-es és 2000-es években: kétsoros rémsztorikra felhúzott filmek, melyeket kizárólag az ő nevével lehetett eladni. Tony Maylam mozija mindenképp a jobbak közé tartozik, itt egy detektívet alakít, aki a jövő Londonjában, saját démonaitól űzve ered egy sorozatgyilkos után.

Koldus puskával (2011, rendezte: Jason Eisener)

Bár a 2000-es években is megmaradt az antihősöknél, néhány nagyobb hollywoodi film így is megtalálta: játszott az Egy veszedelmes elme vallomásaiban, a Batman: Kezdődik!-ben és a Sin Cityben is.

Utóbbi akkora siker lett, hogy a rendező Robert Rodrigueznek Tarantinóval karöltve sikerült pénzt gründolnia szerelemgyerekéhez, a Grindhouse-hoz is. A kétrészes exploitation-főhajtáshoz hamis előzetesek is készültek – bár maga a dupla mozi megbukott a mozikban, elég rajongót gyűjtött ahhoz, hogy később több trailerből is film készüljön.

A legtöbbre a Danny Trejo-fémjelezte Machete vitte, ami még folytatást is kapott. A Koldus puskával kevesebb figyelmet keltett, de a filmrajongók körében ma is kultstátusznak örvend. Elkészültéhez a Machetehez hasonlóan kellett egy egykori akciósztár is – ezúttal maga Rutger Hauer, aki nagyjából mindenkit szitává lő shotgunjával; és ennyi is a sztori.

A színész ezt követően számtalan másodvonalas filmben feltűnt még, de akadt szerepe szuperprodukciókban is: játszott a True Blood című sorozatban, a Valerian és az ezer bolygó városa című hatalmasat bukó szuperprodukcióban, vagy épp a Testvérlövészekben.

Élete végéig dolgozott, tavaly öt produkcióban szerepelt, idén egy videojátékos szinkronszerepe mellett egy tévésorozatban is látható volt, öt produkciója pedig még bemutatóra vár. Hauer környezetvédőként és aktivistaként is ismert volt, lelkesen támogatta a Greenpeace-t és egy, az AIDS betegséggel foglalkozó alapítványt is létrehozott.

A magunk részéről nagyon bírtuk.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.