Jurassic Park: 25 éve szabadította az emberiségre Steven Spielberg a dinoszauruszokat, és a dögök hamarosan vissza is szerezték az uralmat a bolygón

  • Gera Márton
  • 2018. június 5.

Mikrofilm

1993-ban találkozott végre a technika és a kreativitás, és a végeredmény ámulatba ejtő lett.

Ha csak egyetlen jelenettel lehetne bizonyítani, miért is olyan nagyszerű film a Jurassic Park, akkor biztosan ezt kellene megmutatni:

Jurassic Park (1993) - Welcome to Jurassic Park Scene (1/10) | Movieclips

Jurassic Park movie clips: http://j.mp/1nXDPTF BUY THE MOVIE: https://www.fandangonow.com/details/movie/jurassic-park-1993/1MVfaa4d254242cf0c06aa0772c9318099d?cmp=Movieclips_YT_Description Don't miss the HOTTEST NEW TRAILERS: http://bit.ly/1u2y6pr CLIP DESCRIPTION: Hammond (Richard Attenborough) leads the visitors, including Dr. Grant (Sam Neill) and Dr. Sattler (Laura Dern), to see their first live dinosaur - the Brachiosaur.

Aligha van ennél spielbergibb jelenet: megérkeznek a tudósok a parkba, se ők, se a néző nem tud semmit, majd szép lassan közelítünk a lényeg felé, aztán hirtelen mindenki meglátja a dinókat, mire felcsendül John Williams zenéje, ami olyan meseszerűnek festi le a parkot, amilyen soha nem volt, és nem is lesz. Pontosan olyan pillanat ez, amilyet Steven Spielbergtől vár az ember, és a nagyszerűsége abban áll, hogy a rendező már ebben a három percben játszik a közönséggel, úgy tesz, mintha valami könnyed mese várna ránk, melyben dinók és emberek csodálják egymást a 20. században. Aztán persze kiderül, hogy a Jurassic Park nem az a film, ami megkedvelteti a dinókat a gyerekekkel.

false

Ez kellett a Schindler listájához

25 éve mutatták be a mozik a Jurassic Parkot, ami valószínűleg a legjobbkor érkezett. Nem feltétlenül a közönség, hanem inkább Steven Spielberg szempontjából, mert a rendező ekkor már negyedik éve nem készített olyan filmet, amelyre érdemes lett volna odafigyelni. 1989-ben jött az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, ami ugyan a negyedik rész után a sorozat leggyengébb darabja, de mégsem rossz film. Még abban az évben elkészítette Spielberg az Örökké című filmet, ami az életmű talán legrosszabb próbálkozása, és nyugodtan oda lehet mellé tenni az 1991-es Hookot is. Szóval azzal, hogy még a megjelenés előtt lecsapott Michael Crichton Őslénypark című regényének megfilmesítési jogaira, Spielberg piszok jól járt. Még úgy is, hogy valójában csak finanszírozói kérésre készítette el 1993-ban ezt a filmet: eredetileg ugyanis előbb a Schindler listája következett volna, de a Universal Pictures feje, Sid Sheinberg csak úgy ment bele a második világháborús filmbe, ha Spielberg előbb megcsinálja a Jurassic Parkot. Ezzel kapcsolatban később azt mondta Spielberg, hogy attól tartottak, a Schindler után már nem készítené el a filmet. Ettől egyébként felesleges volt félni, mert 1997-ben ő rendezte meg a Jurassic Park folytatását is.

A forgatókönyvön rendesen dolgozni kellett, mert a könyv véresebb, sötétebb, mint ami a vásznon visszaköszön, de Spielberg a '90-es években már elég jól tudta, hogyan lehet olyan filmet készíteni, amely mindenki számára fogyasztható. Merthogy a Jurassic Park pont ilyen: nem sci-fi, nem fantasy, nem horror, nem akciófilm, még csak kalandfilmnek se lehet mondani. Műfajok között egyensúlyozik, és ezt nagyon jól csinálja: a dinókból nem lesznek szerethető kis hősök, és hiába kell előlük menekülni, valahogy véresszájú, horrorisztikus állatokat sem kreáltak belőlük. A dinoszauruszok körüli rajongást és mítoszt nyilván nem lehetett teljesen lebontani, mert akkor necces lett volna a különböző merchandise-termékek eladása, de a Jurassic Parkban a dinók mégsem többek annál, mint amik valójában voltak: állatok, amelyek közül némelyik húst, némelyik növényt eszik.

via GIPHY

A látvány a titok

Ez azonban nem jelentette azt, hogy Spielberg ne tudta volna elővenni kedvenc játékszerét, a feszültségteremtést, ami nagyjából a Párbaj című kamionos tévéfilm óta a védjegye. Ugyan Roger Ebert anno azért bírálta a Jurassic Parkot, mert túl hamar és túl sokszor látjuk benne a dinókat, ez nem egészen igaz. A film negyedéig nem is látunk dinót, és akkor is csak szelíden sétálgató egyedeket. Pontosan a mozi feléig kell várni arra, hogy előjöjjön egy veszélyesebb példány, addig csak beszélnek róla, éppen úgy, mint a Cápában a cápáról.

De a feszültség mellett a látvány az, amivel Spielberg elérte, hogy a sötét mozitermekben azoknak is leessen az álluk, akiknek a fantáziáját a legkevésbé sem mozgatták meg a dinók. Ma már ugyan hosszan tudjuk szidni a filmeket, melyekben gyatra CGI-vel akarják megvenni a nézőt, 1993-ban még senkit sem érdekelt, hogy milyen technika mozgatja az állatokat. Persze, lehetett sejteni, hogy itt a számítógépeké is az érdem, de ez volt a legkevésbé fontos, hiszen a vásznon vonulgató, rohangászó dinók azért tudnak hatásosak lenni, mert akkor tűnnek fel, amikor a legkevésbé számítanánk rájuk. Ez utóbbi viszont már egyértelműen Spielberg és operatőre, Dean Cundey érdeme, aki olyan beállításokkal hatott a nézőre, amelyeket évekkel később is fel lehetett idézni.

false

A nagybetűs blockbuster

Manapság tucatnyi filmre mondjuk, hogy tipikus blockbuster, olykor okkal, olykor meg ok nélkül. Ami viszont biztos, hogy a Jurassic Park a blockbusterek archetípusa. 1993 nyarának elején jelent meg, és az elkövetkezendő hónapokban mindenki erről beszélt, a nyitó hétvégén rekordbevételt produkált, és később sem állt meg a diadalmenet, a film több mint 900 millió dolláros bevételt ért el. Itthon is szépen futott: 1993. szeptember 24-én mutatták be, de még a következő évben is több ezren váltottak rá jegyet, így a magyar filmforgalmazás egyik legsikeresebb darabja lett.

Spielberg viszont nagyot hibázott: folytatást készített. A Jurassic Park 2. – Az elveszett világ nem az az áll-leejtős film, amire az első rész után a néző számítana, és a logikai bukfenceket se kell hosszasan keresni benne. Készült még egy harmadik rész is, de ehhez már Spielberg sem adta a nevét, ahogy a 2015-ben indult folytatáshoz/reboothoz is „csak” ügyvezető producerként volt köze.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.