A maga idejében kifejezetten újszerűnek számított Louisa May Alcott immár százötven éve töretlen népszerűségű, a Jane Austin-opusokkal nemcsak szemléletmódját, de színvonalát tekintve is összemérhető regénye, amennyiben önálló gondolatokkal és érzelmekkel, elvekkel és élettervvel bíró lényekként tekintett női hőseire, akik mást, többet is akarnak az élettől, mint szerencsésen férjhez menni. De persze csak férjhez megy végül mindenki, úgyhogy romantikus lányregényként is befogadható a négy massachusettsi nővérnek a polgárháborús években s az azokat követően zajló felnövéstörténete. Több mint húsz mozgókép készült a mű alapján: tévéfilm vagy -sorozat, animáció és persze mozifilm, egyebek közt egy sztárparádés hollywoodi kasszasiker, 1994-ből.
Greta Gerwig (Lady Bird) verziója eltávolítja a tetszetős, de kissé porlepte rózsaszín fátylat a sztoriról – amelyet felbontott időrendben tálal, az egyes motívumok ismétlődését, illetve eltérését kiemelendő. A környezetrajzot reálissá teszi, a konfliktusokat kiélezi, a nővérek viszonyában észrevéteti a vetélkedést és a féltékenységet, és legfőként a hangsúlyt a címbéli kisasszonyok küzdelmére helyezi, amelyet a kiteljesedésért, önmegvalósításért folytatnak. Tétje lesz a voltaképpeni főhős, Alcott alteregója, Jo irodalmi, illetve a legfiatalabb lány (és szerelmi vetélytárs), Amy festői próbálkozásainak. S nemcsak az irodalmi élet fogadja be a kitartó női szerzőt, de nővéreinek a női életlehetőségek beszűkültsége miatt hamvukba hullt művészi ambíciói is beteljesülnek.
Forgalmazza az InterCom
