Britek menni esküvő Olaszba. Ha a kilencvenes években mennek, talán Hugh Grant is velük tart, ám fájdalom, Hugh rég kiöregedett az esküvői csetlés-botlásból, az új Hugh (Sam Claflin a becsületes neve) viszont sehogyan sem ér fel a nagy elődhöz: angolos zavara, ahogy a kívánt nő közelében mindig más szavak jönnek ki a száján, mint amelyek átsegítenék a csók előtti állapotból a csók utániba, távol esnek a granti idők hasonló helyzetgyakorlataitól. Úgy tűnik, negyed századnak kellett eltelnie, hogy igazán értékelni tudjuk azt a teljesítményt, amit e méltatlanul alulértékelt színész a 100 méteres brit rezerváltság és romantikus teszetoszaság versenyszámában felmutatott. Igaz, Grantet a legjobb brit vígjátéki erők segítették, hogy bevigye végül a döntő csókot, a Kishúgom esküvői azonban semmiképp sem nevezhető a brit romkom reneszánsz új kezdetének. Persze a péniszes vicceknek és a skót szoknyás-herevakarós poénoknak is van helyük a műfaji palettán, de a gyenge péniszviccekkel és skót szoknyás-herevakarós poénokkal azért jó vigyázni: sokszori elismételgetésük inkább elvesz a komikus hatásból, mintsem hozzáadna, egy idő után pedig kifejezetten gyűlöltté teheti az adott előadót. Érdekes jelenség viszont, hogy az esküvői bohózatdíszletek közé szorulva mivel szórakoztatják magukat a talán jobb sorsra érdemes színészek: a narrátor Judi Dench hangján beszél, a skót szoknyás fickó Ricky Gervais orgánumát utánozza. Közben bezárnak valakit a szekrénybe, más meg összekeni magát tortával – hát nem vicces, ahogy britek menni esküvő Olaszba? Hát, nem.
Elérhető a Netflixen
