Klasszikus filmek, amelyek ma már rasszistának számítanak
Jazz-Singer-JS280_top_story_lead.jpg
A dzsesszénekes

Klasszikus filmek, amelyek ma már rasszistának számítanak

  • Gábor Áron
  • 2020.06.28 12:00

Mikrofilm

Rasszista sztereotípiák, fekete maszkot öltő fehérek, ízléstelenül gúnyolódó mesefilmek – Hollywood mindezekért most vezekel, pedig pár évtizede még nem talált kivetnivalót bennük.

Hollywood az elmúlt években egyre látványosabban igyekezett lavírozni a filmvilágot érintő társadalmi megmozdulások közepette. A filmiparban évtizedek óta jelen lévő szexizmus hívta életre a MeeToo és TimesUp mozgalmakat, a stúdiók pedig igyekeztek minél hamarabb a jelenségek élére állni. Hasonló a helyzet a George Floyd meggyilkolása után ismét kitörő fekete polgárjogi mozgalmakkal: a filmvilág hosszú évtizedekig nem hogy nem tett semmit azért, hogy segítsen a feketék helyzetén vagy épp több színes bőrű művészt juttasson lehetőséghez, de egy rakás, mára klasszikusnak mondott mozi kifejezetten támogatta a rasszista sztereotípiákat. Olyan messzire persze kevesen mentek el, mint a filmtörténet egyik jelentős rendezője, D.W. Griffith, aki az Egy nemzet születésében a század elején még a Klu Klux Klánt is meg bírta dicsérni.

Egy amerikai klasszikus, ami 104 év után is borzolja a kedélyeket

Tiltakozások miatt egy kaliforniai iskolában el kellett távolítani a film posztereit a falról. D.W. Griffith forradalmi, ma is tananyagnak számító eposzát, az Egy nemzet születésé t 1915-ben mutatták be, de még mindig képes indulatokat kiváltani.

A burkoltabb rasszizmus azonban számos, máig közmegbecsülésnek örvendő filmben ott van. A Rémusz bácsi meséi című zenés Disney-darab annak idején a közönség és a kritikusok körében is sikert aratott annak ellenére, hogy gyakorlatilag a jókedvű fekete szolga sztereotípiájára épített. Főszereplője, James Baskett egyenesen tiszteletbeli Oscart vehetett át alakításáért – első színes bőrű férfiként. A filmet azóta a Disney igyekszik a lehető legmélyebbre süllyeszteni, nem került fel az idén induló streaming platformjára sem.

Hoppá, a Rémusz bácsi kicsit rasszistára sikerült, dugjuk el a világ elől!

Mi a baj ezzel az első látásra ártatlannak tűnő mesével? Novemberben elindul Disney+ nevű streamingszolgálatás Amerikában (Európában várhatóan csak jövő év elején lesz elérhető). Természetesen mindenki a mézesmadzagként belógatott címekért, a Star Wars- és Marvel-sorozatokért várja a startot; de az is lehet, hogy valakit az olyan teljesen felesleges rebootok hoznak lázba, mint a Reszkessetek betörők!, a Tucatjával olcsóbb vagy az Egy ropi naplója.

Ennél is nagyobb hullámokat vert az Elfújta a szél esete. Victor Fleming 1939-es melodrámáját az év elején Donald Trump még pozitív példaként hozta fel az Élősködők Oscar-győzelme ellenében. Júniusban aztán John Ridley, a 12 év rabszolgaság Oscar-győztes forgatókönyvírója véleménycikkben követelte, hogy az HBO szedje le a filmet frissen elindított streamingplatformjáról. A mozit ideiglenesen el is távolították a kínálatból – mire törvényszerűen kilőttek eladási számai az Amazonon. Az Elfújta a szél esete azért is különleges, mert a fekete cselédek ábrázolásmódja valóban rasszista, ám pont egy ilyen szerepéért kapta meg Oscar-díját az első afro-amerikai díjazott, Hattie McDaniel.

Az Elfújta a szél fekete Oscar-díjasa soha nem tudott kitörni a rasszista skatulyából

Hattie McDaniel volt az első fekete Oscar-díjas színész - története idén ismért az érdeklődés fókuszába került. Victor Fleming Elfújta a szél című romantikus eposza az amerikai filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa: az inflációt is figyelembe véve a mai napig ez minden idők legnagyobb bevételű filmje, 8 Oscar-díjával, 91%-os kritikusi átlagával, IMDb-s nézői értékelésével egyaránt ott van a legjobbak all time-listáján.

Az Álom luxuskivitelben minden idők egyik legkedveltebb hollywoodi sztárjának (Audrey Hepburn) talán legikonikusabb szerepe. A Truman Capote regényéből készült mozit 1962-ben négy Oscarra jelölték, amiből kettőt el is nyert. A probléma nem is a New York-i dívát alakító Hepburnnel van, hanem a szomszédjával, vagyis inkább azzal, ahogyan őt ábrázolták:

gyakorlatilag egy két lábon járó rasszista ázsiai sztereotípia, akit a fehér Mickey Rooney alakít.

Műfogsort és hatalmas szemüveget adtak rá, kihúzták szemeit, beszéde pedig a legócskább kínai viccek hanglejtéséhez hasonlít. A karakter ábrázolásával már a korabeli kritika sem értett egyet, de túl nagy feneket nem kerekítettek a dolognak, maga Rooney később bocsánatot kért és sajnálatát fejezte ki a szerep miatt. Az Álom luxuskivitelben ennek ellenére máig klasszikusnak számít, ám több esetben is előfordult, hogy vetítése ellen tiltakozásokat szerveztek. Jeff Yang, a CNN ázsiai származású publicistája véleménycikkében az Elfújta a szél mellett pont Hepburn filmjét hozza fel példaként – szerinte az ilyen, mára sértőnek vagy elavultnak számító filmeket nem kellene betiltani vagy letörölni a kínálatból. Ez ugyanis mindig a legegyszerűbb megoldás, ami azonban egyáltalán nem segít abban, hogy szembenézzünk a múlttal, foglalkozzunk vele és megértsük azt.

A Disney több kedves mesefilmjénél is erősen rezeg a léc. A Suzy és Tekergőben dalra fakadó Sziámi macskák kihúzott szemmel, kiálló fogakkal játszanak rá az ázsiai sztereotípiákra, egy hasonlóan ábrázolt macska ráadásul már a Macskaarisztokratákban is feltűnt. A repülő kiselefántról szóló Dumbóban pedig egy csapat varjúval van a probléma – ők a magyar nézőknek talán nem is szúrnak szemet, ám az amerikaiaknak egyből leesik, hogy a nagyszájú fekete szereplőket felvonultató zenés kabarét, az ún. minstrelt idézik meg. Hogy mindez több, mint túlérzékeny belemagyarázás, azt az is jelzi, hogy a szarkák vezetőjét Jim Crow-nak hívták – ő volt a minstrel show-k jellegzetes alakja, ma már azonban neve egyet jelent a feketék elnyomásával; a faji diszkrimináció szimbólumává vált az amerikai közbeszédben. A Pán Péterben szintén egy daloló betét okoz visszatetszést a mai nézőknek: a főhős egy csapat amerikai őslakossal találkozik, akiket ráadásul az eredetiben a sértőnek számító "Injun" elnevezéssel illetnek – ez körülbelül rézbőrűnek fordítható. Hasonló jellegű az általuk előadott dal is, melynek eredeti címe magyarul körülbelül így szól: Mitől rézbőrű a rézbőrű. És persze ott van az indiánok ábrázolása is, ami mára szintén rasszistának bélyegezhető.

A Jim Crow-hoz hasonlóan a feketék elnyomásának másik jelképe az ún. blackface, vagyis amikor fehér színészek feketének maszkírozzák magukat. A módszer eredetileg azért terjedt el, mert feketéket nem engedtek kamera elé vagy színpadra, pláne nem főszerepeket alakítani – az első, teljes hangosfilmként a filmtörténetbe bevonuló 1927-es A dzsesszénekesben a főszereplő Al Jolsont is feketére maszkírozták. Később inkább komikumforrásként tűnt fel a blackface, annak viszont olyannyira elterjedt volt, hogy szinte nincs olyan hét, mikor valaki nem kényszerül elnézést kérni érte: Jimmy Kimmel, Jimmy FallonA stúdió és az Angolkák című sorozat alkotói is mind így tettek, ráadásul ezek csak a júniusi példák. A hasonló, fekete maszkírozást kiparodizáló Trópusi vihar sem úszta meg a kritikákat, ráadásul a film az értelmi fogyatékosokból is viccet csinált. A feketére festett Robert Downey Jr. mindenesetre Oscar-jelölést kapott, és máig kiáll véleménye mellett, miszerint karaktere éppen a jelenség elé tart görbetükröt.

Whitewashingnak nevezik azt a gyakorlatot, amikor egy színes bőrű, vagy valamilyen etnikumhoz, kisebbséghez tartozó karaktert vagy személyt egy fehér színész alakít a vásznon. A gyakorlat a blackface-szel ellentétben ma is olyannyira bevett szokás, hogy csak a legkivételesebb esetekben vált ki tiltakozáshullámot. Már a fenti, Mickey Rooney-karakter is ide sorolható az Álom luxuskivitelben című filmben, de akad még egy rakás példa: a West Side Story női főhősét, a puerto ricói Mariát a fehér (és egyébként orosz felmenőkkel rendelkező) Natalie Wood játsza; Kleopátra is inkább csak az 1963-as eposzban őt alakító Elizabeth Taylor miatt él a kollektív emlékezetben hófehér bőrűként; de ma már (Oscarja ellenére) Yul Brenner sem állná meg a helyét sziámi királyként (Anna és a sziámi király), Paul Muni és Luisa Reiner kínai farmerekként (Az édes anyaföld), John Wayne Dzsingisz kánként (The Conqueror), vagy épp Marlon Brando japánként (Teaház az Augusztusi Holdhoz), esetleg latinóként (Viva Zapata!). De nem kell ennyit visszamenni az időben: Ben Affleckben nem csörgedezik latin vér, mégis ő alakította a mexikói származású Antonio J. Mendezt az Argóban; a francia Juliette Binoche chillei volt A harminchármakban, Jennifer Connelly az Egy csodálatos elmében alakított figurája pedig eredetileg salvadori. Az utolsó léghajlító című animációs sorozatban minden szereplő ázsiai származású, a filmadaptációban mégis egyedül a gonosz volt nem fehér; de Johnny Depp alakításában fehérré változott A magányos lovas Tontója, és Liam Neeson is fehérre mosta Ra's Al Ghul figuráját a Batmanben. Jared Leto pedig annak idején Oscart nyert a Mielőtt meghaltam transzvesztitájaként, mára azonban ezt a szerepét is erős kritika illeti, hiszen a figurát akár egy valódi transznemű színész is eljátszhatta volna.

Neked ajánljuk