Biblia helyett az okostelefonjában kereste az igét a bűnözőből lett álpap
Corpus_Christi_top_story_lead.jpg
Corpus Christi

Biblia helyett az okostelefonjában kereste az igét a bűnözőből lett álpap

Mikrofilm

Hamis próféta, vagy pedig rablóból válik a legjobb pandúr?

A Corpus Christi viszonylag rövid időn belül a második film, ami egy pap drámáján keresztül igyekszik a bűnről és megbánásról beszélni. Tavaly jelölték Oscarra a "Legjobb forgatókönyv" kategóriában Paul Schrader (Taxisofőr) A hitehagyott című moziját, míg a Corpus Christi az idei díjátadón versenyzett a "Legjobb nemzetközi film" kategóriájában. Mindkét alkotás a főszereplők magnetikus játékán alapszik, a hit kérdését boncolgatja és lassú történetvezetéssel, sötét tónusú képekkel operál – ám csak a külsőségeiket tekintve hasonlítanak egymásra. A hitehagyottban ugyanis Isten jelenlétének hiánya áll a dráma középpontjában, míg a Corpus Christiben épp ellenkezőleg:

mindent áthat a hit és a Teremtő mindenütt jelenlévősége – a kérdés csak az, mindez valódi-e.

A lengyel filmre a tavalyi díjszezonban az Élősködők diadalmenete miatt kevés fény vetült. A "Legjobb idegennyelvű film" kategóriájában gyakorlatilag semmi esélye nem volt a győzelemre, hiszen nemcsak a történelmet író dél-koreai film volt az ellenfele, hanem a dokumentumfilmeknél is jelölt macedón Méz – Királynő és Almodóvar egyik legjobbja, a szintén többszörösen jelölt Fájdalom és dicsőség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lengyel mozi nem futott jó szériát: otthonában blockbustereket megszégyenítő sikert ért el és számos országban forgalomba hozták – a tavaly szeptemberi Velencei Filmfesztiválon tartott premier után 10 hónappal hozzánk is eljutott.

A varsói gyors most előzi épp a budapesti személyt

Oscar-díj, rekordbevétel és egy fantasy-hős: dübörög a lengyel filmipar! A 2020-as év első popkulturális szernzációja a című Netflixes sorozat volt. A fantasy egy fiktív (közép)korban játszódik és egy magányos, hallgatag szörnyvadászról szó. A saját adatait féltve őrző, azokkal legfeljebb hencegő cég szerint közel 76 millióan voltak kíváncsiak a showra (vagyis néztek belőle legalább 2 percet) ,ez a teljes előfizetői bázisuk 45 százaléka.

A film valós történeten alapul: egy fiatal férfi papnak kiadva magát átveszi egy helyi vallási közösség irányítását. A sztori tálcán kínálja a magas labdákat: komédia esetén a félreértésekből és szereptévesztésből fakadó poénokat, dráma terén pedig a hamis prófétákról szóló súlyos mondanivalót. Jan Komasa rendező látszólag az utóbbi úton indul el, de nem mondott le a visszás helyzetben rejlő komikumról sem: az ál-pap a Biblia helyett az okostelefonjában keresi a választ, unorthodox megoldásai pedig felszabadítóan hatnak a konzervatív közösségre is. A film azonban nem elégszik meg ennyivel, újabb és újabb rétegeket pakol a főhős karakterére.

A 20 éves Daniel (Bartosz Bielenia zseniális alakítása) ugyanis a fiatalkorúak börtönében ülve találta meg Istent, és minden vágya, hogy pap legyen – az sem rettenti el, hogy az őt megtérítő atya figyelmezteti, erre előélete alapján semmi esély. Szabadulás után egy vidéki kisvárosba vetődik, melynek papja alkoholproblémái miatt elutazik – a két figura tehát pont ellentétes utat jár be, mint amire múltjuk alapján következtethetnénk.

Főhősünket először csak véletlenül gondolják papnak, ő azonban mindezt isteni jelnek véve beleáll a szerepbe.

Az új életre vágyó Danielnek azonban legalább annyira szüksége van a városkára, mint amennyire annak lakói ki vannak éhezve a bátor pap útmutatására: a közösség még mindig nem épült fel egy közelmúltban történt tragédiából. A hívek nem szeretnék, hogy a baleset okozóját is ott temessék el, ahol az áldozatokat; ennek érdekében pedig készek a papot is manipulálni, vagy éppen megfélemlíteni.

Egyszerre zajlik tehát egy Antigoné-szál és egy sajátos megváltástörténet is. A Corpus Christi ügyesen és érdekfeszítően egyensúlyozik Daniel figuráján; bár együttérzésünk egy percig sem kérdéses, a film végéig folyamatosan változik véleményünk arról, ki is ő: egy poklot megjárt, hitét kereső ember; egy tévelygő lélek, aki az őt körülvevők kétsége és kiút keresése emel a magasba; krisztusi figura vagy inkább az ő köntösét magára öltő Antikrisztus? Habár egyik lehetőséget sem szabad egyértelműen elvetnünk, Jan Komasa rendező azzal, hogy a gúnyáját levető figurát kálváriára küldi, meghozza a maga ítéletét Danielről és az őt körbevevőkről is.

A Corpus Christi július 2-től látható a magyar mozikban a Magyarhangya forgalmazásában.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.