Köbli Norbert a mai magyar filmgyártásról: „Nem kértem engedélyt senkitől”

Terítéken a Médiatanács, a filmszakmai döntőbizottság meg az egész Vajna-rendszer.

magyarnarancs.hu: Hogyan lesz egy dombóvári jogászból Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró?

Köbli Norbert: Gyerekkoromban sok fogalmazásomat kellett felolvasnom az osztályom előtt, és rászoktam a történetmesélésre. Szerettem moziba járni, minden elérhető filmet megnéztem, és képregényeket gyűjtögettem, ami a vizuális történetmesélésre tanított. Csak azt nem tudtam, hogy ez mennyire legitim, mennyire vagyok tehetséges. Aztán a szüleim azt szerették volna, hogy jogásznak menjek, ami ellen nem tiltakoztam. Meg sem fordult a fejemben, hogy jelentkezzek a színművészetire, dramaturg szakra. Azt sem tudtam, hogy van ilyen, Dombóváron ez amúgy sem volt az opciók között.

magyarnarancs.hu: Mikor kezdtél írni?

KN: A középiskola és az egyetem alatt. Vad zsánerek voltak, az amerikai filmeket utánozták, volt köztük sci-fi, horror meg időutazós. Másoltam, de vagy tíz évig, stílusgyakorlatoknak is nevezhetjük.

 

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: Nem tanultál a szó klasszikus értelmében forgatókönyvírást?

KN: Elefántként a porcelánboltban. A gyakorlás volt a tanulás. Nem akartam magamat kiröhögni, hogy több időt töltök a tanulással, de természetesnek tűnt, hogy csinálni kell. Nem kértem engedélyt senkitől, nem voltam vele tisztában, hogy nekem sorba kell állnom, és senki nem is figyelmeztetett a szakma veszélyeire. Egyszer csak megjelentem. Naivan és tettre készen robbantam be, pénzt nem is vártam érte. Tudtam, hogy önjelölt vagyok, és nem is bántott, ha ideig-óráig így kezelnek az emberek. Hogy van tehetségem, azt a Vizsgánál éreztem először. Amikor azt írtam, akkor éreztem, hogy lediplomáztam. Olyan volt, mint amikor elkészül a tanítvány mestermunkája.

magyarnarancs.hu: Ha a Vizsga a diploma, akkor még súlyosabb filmek következnek?

KN: Nem tudom, de az biztos, hogy versenyfutásban vagyok az idővel. Meg ott van a belső kényszer. Mert amíg nincs kint egy munkám, a fejemben kell tárolni, és nagy megkönnyebbülés, ha végre kiadhatom, különben foglalkoztat.

magyarnarancs.hu: Mit tárolsz a legrégebb óta?

KN: Amit az HBO-nak írtam, a Kádár-sorozatot, 2012 óta dolgozom rajta. De ez természetes folyamat. Az első leírt betűtől átlagosan három év, hogy azt filmben látom. Ennél gyorsabb műfaj a tévé, ahol egy éven belül látom, amit leírtam. Ez azt jelenti, hogy több projekten dolgozom egyszerre és ezeket váltogatom.

magyarnarancs.hu: Egy időben foglalkozol sorozatok és filmek írásával. Lassan húsz éve vagy a magyar filmgyártásban. Téged is megcsapott a néhány éve érkezett fuvallat, ami végigment a Magyar Nemzeti Filmalapnál?

KN: Ha összevetem, hogy 2002-től 2010-ig milyen magyar filmek készültek, arra jutok, hogy ugyanolyanok, mint 2010 és 2018 között. Ugyanannyi közöttük a jó, a közepes és ami nem sikerült. Egy az egyben megfeleltethetők a ma filmjei a 2000-es kornak. Lényegében az alkotók is ugyanazok, személy szerint élvezem mind a két korszakot. Szerintem egy pezsgő, jó szellemi állapotban lévő szakmában vagyok, amiből sok jó film fog következni. De hogy valami nagy rendszerváltás ment volna végbe a filmek minőségét illetőleg Andy Vajnával, azt nem látom, mint ahogy azt sem, hogy a forgatókönyvek jobbak lennének ettől. Viszont ha egy producer vagy gazdasági ember ülne itt, el tudná mondani, hogy több lett a filmekre fordítható pénz és átláthatóbb a rendszer. Vagy legalábbis azt mondják.

magyarnarancs.hu: Köbli Norbert forgatókönyvíró ül itt. Te mit tudsz elmondani?

KN: A művészi oldaláról azt, hogy egy forgatókönyv-központú rendszert ígért a filmalap, de nem minden esetben látom, hogy a kötelező forgatókönyv-fejlesztéstől jobb forgatókönyv születne.

magyarnarancs.hu: Mégis sokan hajtogatják, hogy most aztán nagyon jók a magyar filmek…

KN: Ez egy statisztikai műfaj, ahol egy bizonyos számú filmnek el kell készülnie ahhoz, hogy legyen közte jó. Senki nem akar szar filmet készíteni, mindenki úgy áll neki, hogy jó filmet fog csinálni, csak valamiért menet közben nem sikerül. A Filmalapnál is el kellett érni egy bizonyos számú film gyártását éves szinten, hogy azok között legyen sikeres. Amikor valaki arra hivatkozik, hogy „Végre egy olyan magyar film…”, akkor nincs tisztában azzal, hogy már húsz éve is volt egy olyan.

magyarnarancs.hu: A te filmjeidet ki fizeti?

KN: A Médiatanács Mecenatúra-programján szoktam pályázni. Ők támogatták A berni követet, a Félvilágot és más tévéfilmjeimet. A Filmalap csak a nagyjátékfilmeket támogatja, a Médiatanács a kisfilmeket, dokumentumfilmeket, történelmi dokumentumfilmeket, tévéfilmeket. Például ők finanszírozták az Oscar-díjas Mindenkit is. Akár marad a Vajna-rendszer, akár nem, jó lenne, ha maradna a kiszámíthatóság, a stabilitás. De ennél még szívesebben látnám, ha rotálódnának a filmszakmai döntőbizottság tagjai. Van egy öttagú bizottság, akik megígérték, hogy majd rotálni fogják magukat. Hát nem. Leültek, és azóta ott is vannak. Nagyjából azonos korú, ízlésű és a világot azonosan látó emberek döntenek a filmekről. Szóval évek óta egy ízléselvárás van afelől, hogy milyen filmeket szeretnek ők. Jót tenne, ha ezt a társaságot időnként frissítenék, akár radikálisan más szemszögű döntnökökkel.

magyarnarancs.hu: Erre látsz valós esélyt?

KN: Voltak kényszerű cserék, volt, aki lemondott és a helyére új ember jött. Szeretném, ha ez folytatódna, ha ennél eggyel aktívabban cserélődnének a döntőbizottság tagjai. Mert most úgy néz ki, hogy ül ott öt ember az élete végéig, és megszabja, milyen magyar filmek jöhetnek létre.

magyarnarancs.hu: Mi a helyzet a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületével?

KN: Azért hoztam létre, mert izoláltnak láttam a forgatókönyvírókat, nem ismertük egymást. Ma nem egyesületet alapítanék jogi formában, hanem baráti kört. Jogilag nem sok mindent lehet ezzel kezdeni. Magyarországon, aki megbízási viszonyban végzi a munkáját, tehát nem munkaviszonyban, azt nem illetnek meg bizonyos jogok, például nem tudunk sztrájkolni, nem tudunk kollektív szerződést kötni a filmalappal vagy a producerekkel. Ha munkavállalói lennénk a Magyar Filmgyárnak, úgy szabadna szerveződni, de amúgy tilos összebeszélni, nem szabad árakat egyeztetni. A törvény úgy tekint arra, amikor két forgatókönyvíró leül, mintha a Telekom és a Telenor beszélne össze, hogy mennyi legyen a tarifa…