A Minden, mindenhol, mindenkor útja az Oscarig

Mikrofilm

Kiválóan felépített kampány, jó kritikák, hatalmas bevétel, egyszerű, de univerzális, mindenki által érthető mondanivaló - egyebek mellett ez volt a siker receptje.

Igaz történeten alapuló könnyfakasztó mozik, életrajzi és kosztümös filmek, mindenekelőtt pedig drámák – ezeket szokás tipikus Oscar-alkotásoknak bélyegezni. Az elmúlt 95 év történelme pedig azt is tisztán mutatja, mi az, amit kevésbé szeret az Akadémia: sci-fi még soha nem győzött; ahogy idegennyelvű film is csak egyszer (Élősködők). Vígjátékkal is nehéz célba érni: voltak ugyan komikus elemek a tavalyi CODA-ban, a 2019-es Élősködőkben vagy a 2014-es Birdman avagy (A mellőzés meglepő erejé)-ben is, de az utolsó győztes vígjáték a 2011-es A némafilmes volt. Igazi, klasszikus komédiáért pedig az Annie Hall 1977-es díjazásáig kell visszamennünk.

A most díjazott Minden, mindenhol, mindenkor azonban nemcsak sci-fi és komédia, de emellett családi dráma, harcművészeti film és még ki tudja hány műfaj keveréke, melyben ráadásul többet beszélnek kínaiul, mint angolul. Ahogy a gálát értékelő cikkünkben is írtuk, azzal, hogy egy ilyen, minden értelemben atipikus film győzött – sőt, valósággal tarolt –, az Akadémia a jelek szerint belépett egy nyitottabb, kreatívabb, őrültebb és szabálytalanabb érába, ahol már nem számít a zsáner, sem a szereplők bőrszíne vagy nyelve.

Kis mozi nagy hírrel

Szinte pontosan egy éve, mindössze tíz vásznon, a 2022-es Oscar-díjátadó hétvégéjén kezdték el vetíteni Amerikában Danel Kwan és Daniel Scheinert filmjét. A limitált bemutató ellenére a Minden, mindenhol, mindenkor egészen elképesztő módon félmillió dollárt gyűjtött össze az első hétvégéjén. A siker persze nem a semmiből érkezett: a bemutató a független, újító filmekre szakosodott South by Southwesten történt pár héttel korábban, ahol hangos éljenzés övezte. Az olasz autópályáról elnevezett csodastúdió, az A24 (ebben a cikkünkben mutattuk be őket) hamar megszimatolta, hogy a mozi még ettől is többre hivatott – ők pedig pont abban a legjobbak, hogyan lehet a legtöbbet kihozni egy-egy rendhagyó filmből. Ugyan nincs akkora költségvetésük drága marketingkampányokra mint a Disneynek vagy a Netflixnek, de filmjeik jellemzően jó kritikákat kapnak és fontos témák köré épülnek, így képesek önmagukban hírverést kelteni.

A Minden, mindenhol... jó híre szájról szájra – vagy inkább kritikáról kritikára – terjedt, az A24 pedig szép lassan egyre több moziban küldte harcba: az artmozis siker után hamar kasszasiker vált belőle. Májusra a tengerentúlon elérte az 50 millió dolláros bevételt, olyan filmeket lepipálva, mint A Gucci-ház vagy a Licorice Pizza és a Dűne kivételével gyakorlatilag az összes, tavaly a legjobb film-kategóriában versenyző Oscar-mozi. Pár hónapon belül már világszinten a 100 millió dolláros álomhatárt is átlépte a film.

Rendhagyó kampány

A közönségsiker és a kritikusok dicsérete kellően erős alapot adott a stúdiónak a kampányoláshoz, már csak ki kellett domborítani a film erősségeit és láthatóvá kellett tenniük azokat az Akadémia számára is. A Minden, mindenhol...-ról szinte ordít az eredetiség – nem adaptáció és nem része semmiféle franchise-nak –; ezt pedig nem csak a róla szóló cikkek hangsúlyozzák, de ezt sugallták az alkotók is: Kwan and Scheinert a fesztiválokon és vörös szőnyegeken inkább tűntek különc filmrajongóknak, mint komoly alkotóknak, akik az év egyik legsikeresebb mozija mögött állnak. Habár Coenékkel vagy a Farellyékkel ellentétben nem testvérek, következetesen Danielsekként hivatkoztak magukra, ezt ugyanis sokkal könnyebb megjegyezni. Egyediségüket tovább fokozza, hogy előző filmjük, a debütálásuknak számító Az ember, aki mindent tudott egy lakatlan szigetre kerülő férfiról szól, aki egy szellentő hulla (a szerepben a Harry Potter-figurájától szabadulni igyekvő Daniel Radcliffe) segítségével próbál hazajutni – miközben az is lehet, hogy az élet értelmére is rálel.

A Minden, mindenhol... további erőssége a szereplőiben rejlett. Michelle Yeoh a 80-as 90-es évek Hong Kong-i filmiparában szerzett nevet magának, de olyan filmeknek köszönhetően, mint a Tigris és sárkány vagy a Kőgazdag ázsiaiak az amerikai nézők körében is ismertté vált. Hasonlóan érdekes a másik főszereplő, Ke Huy Quan sztorija: ő a 80-as évek egyik legnagyobb gyereksztárjának számított az Indiana Jones és a végzet temploma és a Kincskeresők miatt, aztán évtiztedekig nem kapott munkát, így fel is hagyott a színészkedéssel – a róla szóló portrécikkünk ide kattintva olvasható. Adott tehát két, mesébe illő karriertörténet, amelyek remekül kapcsolódnak egy nagyobb problémához, az ázsiaiak és az egyéb kisebbségek hollywoodi reprezentációjához. A Minden, mindenhol... esetében ráadásul nem is tűnik erőltetettnek a téma: a film ugyanis pont arról szól, miképp igyekszik egy bevándorló család középkorú anyafigurája a munkában és a családban is helytállni, megőrizni személyiségét és identitását miközben idomulnia kell a bürokratikus rendszerhez és lázadó tinédzser lánya szeszélyeihez is. A Danielsek moziját pont azért imádja a közönség és a kritika, mert a multiverzumot bemutató mozi a felszínen egy őrült – és őrülten vicces – kreatív őrjöngés, de végső soron a szeretet és a család erejéről és az összetartásról szól. Na meg arról, hogy nincsenek univerzálisan jó vagy rossz utak, amelyek ezekhez vezetnek: néha a legszokatlanabb dolgok – dildóval verekedés, vagy épp a fordítva lábunkra húzott cipők – is beválhatnak, a világ pedig van olyan őrült, hogy még az is lehet, valóban egy hatalmas, szezámmagos bagel alkotja a középpontját.

Fordul a kocka

A film sikere a díjszezonban csak tovább fokozódott. Az Amerikában összeszedett 74 millió dollárjával magasan verte közvetlen ellenfeleit (A Fabelman család 17, A sziget szellemei 10, a Tár pedig 7 milliót hozott a tengerentúlon), majd elismerések tekintetében is hamar ellépett a többiektől. Miután mind a négy nagy filmszakma céh fődíját hazavitte, egyértelművé vált, hogy az Oscaron is a Minden, mindenhol... a fő esélyes. 

Azt mondják, nem ajánlatos az Oscar-versenyben hamar az élre lépni, mert egyrészt a szavazók megcsömörlenek a filmtől, másrészt ha valaki túl sokáig van a csúcson, akkor az ellenfeleknek idejük és lehetőségük van ellenkampányt indítani és befeketíteni a mozit. Ez lett a Ryan közlegény megmentése, a Social Network – A közösségi háló, a Sráckor és a Gravitáció veszte is: túl hamar váltak legfőbb esélyessé, és mire elérkezett a szavazás ideje, egyszerűen elfogytak vagy elvesztették fényüket. A Danielsek alkotását mindenhol úgy reklámozták, mint a független versenyzőt, a sötét lovat – miután viszont rommá nyerte magát, nem lehetett tovább így emlegetni. Ennek ellenére az emberek mégsem utálták meg a filmet, főleg annak köszönhetően, hogy egyszerűen nem egy tipikus Oscar-moziról van szó: Spielberg, McDonagh vagy Field filmje egyértelmű üzenettel, meghatározott hangulattal bírnak, a Minden, mindenhol...-nak nincsenek ilyen könnyen letapogatható jellemzői. Mindenki élete értékes; kövessük az álmainkat; ne legyünk előítéletesek; szeressük az édesanyánkat – szól pár könnyen érthető mondanivaló, amit a Danielsek is többször hangsúlyoztak. 

A Minden, mindenhol... pontosan illeszkedik abba az irányba, amerre az Akadémia szemmel láthatóan az elmúlt években elmozdult. Multikulturális, hiszen szereplői nagy része ázsiai (és azon belül is változatosságot mutat: Yeoh malajziai, Quan vietnámi, Hso kínai-amerikai, James Hong pedig Hong Kong-i); háromnyelvű (angol, mandarin és kantoni), és olyan értékekről szól, mint a szeretet és az elfogadás. Legbelül tehát a mozi nagyon is amerikai; pont azt az Amerikát képviseli, amit az Akadémia is a zászlajára tűzött.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.