Kutyapolitika: a nemzeti identitás, a fajtatisztaság és a „jó” házasság

Mikrofilm

Holnap megnyit a Verzió, de mi már ma ajánljuk Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című filmjét.

Egyszerűnek tűnik a képlet: Lakatos Róbert nagyon szereti hűséges házőrzőjét, Talpast, akinek vérvonalát ezért szeretné továbbvinni. Talpas egy kissé dundi kuvaszfiú; gazdája egy takaros kuvasznőstényt szánna neki, de a menyasszonykeresés komolyabb kihívásnak bizonyul, mint elsőre gondolta volna. Szeretett kutyájában szilaj, megbízható magyar fajtát lát, aki emlékezteti saját magyar identitására, ám a tenyésztőkkel való egyeztetések közepette megdöbbenve hallgatja, hogy a modern, sztenderdizált kuvaszok már nem a régiek. Félősebbek, cingárabbak, idegesebbek; talán érdemesebb volna egy derék román pásztorkutyát találni, mely emlékszik még régi gyökereire és dacol a farkasokkal, medvékkel is. A vadonban él, nincs összkomfortos kutyaháza, és azt eszik, amit talál. Lakatosnak az is megfordul a fejében, hogy talán kitenyészthetne egy román-magyar kevert fajtát, hogy felfrissítse a belterjes kuvasz-vérvonalat, s azt visszatelepíthetné Erdélybe.

A Ki kutyája vagyok én? végső soron a kudarcok filmje. Lakatos nem talál megfelelő menyasszonyt Talpasnak, lépten-nyomon beleütközik a dekadens fajtisztaság és az életrevaló hibriditás ellentétébe, a tenyésztés körüli politikai kérdésekbe. A magányos házőrző szerelmi kálváriája párhuzamosan bontakozik ki a nemzeti, sőt európai szintű kutyapolitika bonyodalmaival. A magyar kuvasztenyésztők ferde szemmel néznék, ha valaki román pásztorkutyával keresztezné a jó magyar fajtát (a végén még foltos lenne az a hófehér bunda), a román szaporítók meg sosem ismernék el az új fajtát magyarként, eközben az erdélyi gazdálkodók és pásztorok boldog tudatlanságban keresztezgetik a foltos, loncsos ebeket; náluk csak az a szempont, hogy a végén jó munkakutya keveredjen ki a nászból.

Lakatos a maga bumfordi stílusában megfelelteti ezeket a faji kérdéseket az erdélyi magyarság, a nemzetiség, európaiság és etnikum dilemmáinak. Az animált részek, melyekben az egymásra acsarkodó ebek szövegbuborékokban rasszista szidalmakat vágnak egymás fejéhez nem a film legsikerültebb részei; ezek híján is értenénk, mit akar mondani a rendező. Sokkal jobban működnek a dugába dőlt fedeztetések, genetikai tesztek, vidéki szukakereső missziók és a tenyésztői találkozók jelenetei, melyek felesleges narratív mankók nélkül mutatják be Lakatos helyzetének (szimbolikus) abszurditását.

A kutyáknak fogalmuk sincs arról, mit jelent a nemzeti identitás, a fajtatisztaság és a „jó” házasság, az emberek (tenyésztők, gazdik, egyszerű pásztorok) mégis antropomorfizálják őket és rájuk erőltetik saját morális és politikai koncepcióikat.

Összecsap a természet és a kultúra, de végül a megszólaltatott bölcs román állatorvos is a természetes keveredés mellett teszi le a voksát. Hiába sterilizáltatna minden nem törzskönyvezett ebet a román állam, a kutyák egészségének, kívánatos diverzitásának mégis a szabad, kontrollálatlan kereszteződés tenne igazán jót. Ebből pedig mi is tanulhatnánk valamit, itt Európa szívében. Lakatos szatirikus dokumentumfilmje kissé egyenetlen, de elbűvölő kutyakomédia.

A filmet november 9-én, 16.00-kor vetítik a Toldi Nagytermében.

A fesztiválról a Magyar Narancs múlt heti nyomtatott kiadásában található ötoldalas összeállítás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."