Love and Monsters

A „cipőt a cipőboltból” jellegű film­címadás egyik csúcspontja volt a Cowboyok és űrlények, de azért a Love and Monsters is ígéretes indulója a mezőnynek. És megvan az a nagy előnye a kissé karót nyelt előddel szemben, hogy humora is van, nem is kevés, noha hét évvel járunk a világ legelcsépeltebb szörnyfilmes fordulata, az emberiség majdnem teljes megsemmisülése után. Már a világvége felskiccelése is könnyed és szellemes: eddig gyerekjáték volt agyoncsapni a hangyát vagy megetetni az aranyhalat, de most az óriáshangyák és a földi fauna egyéb mutánsai lakmároznak belőlünk – ilyen körülmények között kell hősünknek egy kb. Budapest−Balatonfüred távolságot megtennie, hogy eljusson hét éve nem látott kamaszkori szerelméhez. De hol van már a kamaszkor és a boldog mutálás? Csak boldog mutánsok vannak és néha egy kis szerelmes üzenetváltás a rövidhullámokon. Máskülönben csak hullák és föld alatti bunkerek, ahol mindenki hallja, ha valakinek elhálnivalója akad. Hollywood olykor előveszi legjobb énjét plusz házi készítésű nyílpuskáit, és nem bonyolítja túl a dolgokat: egy kissé félénk fiatalember elindul a maga szörnyekkel kikövezett „így jöttem” történetében és… És az út felénél egy kutyába botlik. Ha van igazi érzelmi szál a történetben, akkor ez lesz az, de feltűnik Michael Rooker is, mint örök túlélő – ő az apapótlék az apokalipszisben. A Love and Monsters semmit és senkit nem akar megváltani, díjakra nem pályázik, és nyilván elpirulna (a mutáns filmek erre is képesek), ha a kispálya királyának neveznénk.