Párizs külvárosában járunk, a jelentéktelenség homályzónájának is csak a szélén — az itt élőket még csak nyomorultnak sem nevezhetjük. A kiindulópont egy háztömbnyi unalom: sötétszürke falak között világosszürke emberek igyekeznek boldogulni rég elsüllyedt magányszigeteiken a szürkéskék ég alatt, de egy jelentéktelen esemény mégis kibillenti a holtpontról az univerzumot. Nyolcadszor is elromlik a lift, és ezt már nem lehet szó nélkül tűrni.
A dadogós lecsúszott értelmiségi Sternkowitz mégis szó nélkül tűri, és kibújik a közös költségek alól, mondván, az elsőn lakik. Hallott már arról a fogalomról, hogy szolidaritás, kérdezik tőle. Ebből még akár egy szociálisan érzékeny skandináv dráma is kibontakozhatna, mondjuk Roy Andersson stílusában és szürkére meszelt arcaival, de az ötödik filmjénél járó, amúgy nem túl ismert francia filmes, Samuel Benchetrit egész más utat választ: bukott, önmagukba zárt figuráit megnyitja egymás felé, és az üres lépcsőházat egy pillanat alatt mitikus találkozások helyszínévé változtatja.
| ||
A megjavított lift használatától eltiltott Sternkowitz agyvérzést kap a szobabiciklijén és tolószékbe kényszerül, így kénytelen az éj leple alatt titokban kijárni vásárolni. Ezért találkozhat viszont a szomorú arcú éjszakai nővérrel a cigarettaszüneteiben, és mivel a rokkant férfinak annyira tetszik a nő, hogy azonnal természetfotósnak hazudja magát, másnap már az ablakából fotózza öreg polaroidgépén az eget, meg a tévéképernyőt, amikor éppen pálmafát mutatnak.
A Lépcsőházi történetek ilyen megejtő találkozások laza füzére: az anyjával élő kamasz fiú próbafelvételt készít a lecsúszott, önbizalomhiányos színésznőt alakító Isabelle Huppert-rel. De nemcsak szomszédok és környékbeliek váltják meg egymást egy-egy érdeklődő pillantással. Ez a lépcsőház az űrig felér. A ház tetején landoló amerikai űrhajóst, John McKenzie-t egy arab nő fogadja be a NASA érkezéséig.
| ||
A forgatókönyvet is jegyző Benchetrit abszurd vígjáték és mágikus-realista dráma határán egyensúlyoz, és nem véti el a lépést. Célkitűzései szerények, az ábrázolt világ viszont annál egységesebb. Azt a dramaturgiai közhelyt is elkerüli, hogy szereplőit összeterelje egy térbe a történet csúcspontján.
Szerencsére ennek a történetnek amúgy sincs csúcspontja. Egy külvárosi parkoló végében lévő hatalmas kék konténer ajtaját csapkodja a szél, a nyikorgás hangja bejárja a környéket. Ennyi van csúcspont helyett.
Meg az, amikor az űrhajós elmondja az arab nőnek, milyen az űr — a görög istenekről beszél — , s ő válaszként elénekel neki egy altatódalt.
A szenvelgő-alkoholista Isabelle Huppert és az űrhajós Michael Pitt szokottan zseniális, de nem marad el tőlük a szerelembe eső rokkant férfi szerepében a belga komikus Gusatave Kern sem, és nagyszerű a vállát lezserül vonogató Jules Benchetrit, aki egyébként a rendező kamasz fia.
A filmet 2015-ben mutatták be Cannes-ban, túl nagy vizet nem zavart sem akkor, sem azóta, pedig ez a halk szavú, játékos, puha film sokkal többet tartogat, mint elsőre hinnénk.
A filmet a CirkoFilm online tékájából lehet kivenni, magyar felirattal.
Lépcsőházi történetek from Cirko Film on Vimeo.
