Tévésorozat

Marianne

  • - svébis -
  • 2020. május 2.

Mikrofilm

Volt már olyan érzésük egy horrortörténet olvasása közben, hogy még szerencse, hogy ez csak fikció? Ha volt, akkor valószínűleg azon is elgondolkodtak, hogy mi van, ha mégsem az. Persze az a horror működik igazán jól, ahol tetten érhető valami valós, a hétköznapjainkra reflektáló iszonyat is, de azt nem a természetfelettiben kell keresnünk. Ahogy a Marianne fókuszában álló írónő, Emma Larsimon regényeiről se gondolja senki – főként a szerző nem –, hogy a bennük dúló boszorkány bizony létezik. Sőt, épp ezek a történetek tartják életben.

Mondhatják – joggal –, hogy te jó ég, mennyi ilyet láttunk már, ám épp ebben rejlik a széria ereje. Nincs olyan pillanata, mely nem ismerős, ám egészében mégis bizsergetően új, ami elsősorban a hol komor, hol pedig komikus hangulatnak köszönhető, meg persze annak, hogy egyáltalán nem fukarkodik a merész csavarokkal és jelenetekkel. Miközben, ha leírom, hogy alapvetően annyi történik, hogy Emma visszatér egy kis szigetre, gyerekkora helyszínére, ahonnan elmenekült, és itt szembesül a múlt démonaival átvitt és konkrét értelemben is, nem sokan kapnák fel a fejüket. De ha azt vesszük, hogy mindehhez árnyalt figurák és csontvelőig hatoló hangulat társul, akkor máris az elmúlt hónapok egyik legsikerültebb horrorsorozatáról beszélhetünk.

Kár, hogy a végjátékban úgy mutatják meg a rettegés tárgyát, hogy az inkább egy groteszk karikatúra, mintsem rémálmokat tenyésző démon. Ha vicces akart lenni, akkor inkább kínos, ha ijesztő, akkor meg inkább röhejes.

Elérhető a Netflixen

 

Figyelmébe ajánljuk

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.

Antropomorf univerzum

A művész 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, több csoportos és egyéni kiállítása is volt már. 2017-ben elnyerte az Év grafikája díjat, és ugyanezen évben Jagicza Patríciával közösen készített nagy méretű gumicukornyomata is díjat nyert a Miskolci Grafikai Triennálén.

Illúziók, realista keretben

Van a világtörténelemnek egy kényelmes morális olvasata: nagy háborúk és nagy békék váltják egymást, nagyhatalmak emelkednek fel és buknak meg, a kisebb államok pedig sodródnak a hullámverésben, majd a demokrácia győzedelmeskedik.