Dokumentumfilm készült Michelle Obamáról
K_EPA20150321036_top_story_lead.jpg

Dokumentumfilm készült Michelle Obamáról

  • 2020. május 1.

Mikrofilm

Obamától, Obamáról.

Az egykori first lady memoárja, a Becoming 2018-ban jelent meg (itthon Így lettem címmel) és elég nagy sikert aratott: az év legnagyobb bestsellerévé vált, egy év alatt több mint 10 millió példány kelt el belőle. A könyvből Nadia Hallgreen készített másfél órás dokumentumfilmet, ami május 6-án érkezik a Netflixre.

A most megjelent előzetesben MIchelle Obama arról beszél a fiataloknak, hogy férje elnöksége mindent megváltoztatott, hiszen azután ő sem térhet már vissza az addigi életéhez. Ma már azt is tudjuk, mihez kezdtek Obamáék a rájuk szakadt szabadidőben: belevágtak a filmbizniszbe. Higher Ground néven produkciós céget alapítottak, és elsősorban fontos társadalmi mondanivalóval rendelkező dokumentumfilmeket készítenek: ilyen a zseniális Amerikai gyáregység, ami idén el is nyerte a Legjobb dokumentumfilm Oscarját; vagy a szintén remek Crip Camp, amely azt mutatja be, egy fogyatékos gyerekeknek szóló nyári tábor hogyan szolgált az esélyegyenlőségi küzdelem motorjaként. Mindkét film elérhető Netflixen, hiszen Obamáék tavaly kötöttek szerződést a streamingóriással – ennek keretében készült el az Így lettem is.

A Netflix az elmúlt években példátlanul erős dokumentum-felhozatalt épített ki: 9 Oscar-jelölést és 2 győzelmet szedtek össze a Legjobb dokumentumfilm, 6 jelölést és 2 győzelmet a Legjobb rövid dokumentumfilm kategóriájában; hetek óta uralják a közbeszédet és a nézettségi listákat Tigrisvilág című doku-minisorozatukkal; de náluk nézhető a közelmúlt legnagyobb sikerű politikai dokumentumfilmje, a demokrata Alexandria Ocasio-Cortezről szóló A Házzal szemben is.

Az Így lettem a hivatalos leírás szerint nemcsak Michelle Obamáról fest intim portrét, de az országról is, amely az elmúlt években teljesen megváltozott.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.