Martin Scorsese végre megint gengszterfilmet készít, de a projekt egyre többe és többe kerül

  • Gera Márton
  • 2018. március 15.

Mikrofilm

A bűnözőket a filmvásznon is meg kell fizetni.

Már biztosan tudhatjuk, hogy melyik Martin Scorsese legdrágább filmje. A legfrissebb hírek szerint ugyanis a jelenleg is forgó mozija, a The Irishman büdzséje most éppen 175 millió dollárnál jár, és a gengszterfilm zenéje még el sem készült, így alighanem még többe fog kerülni a film. Csak összehasonlításképp: Scorsese legutóbbi filmje, a Némaság 46 millióba, míg a 2014-es A Wall Street farkasa is csupán 100 millió dollárba került.

false

 

Fotó: Facebook/The Irishman

A CGI-lehetőségeket is rendesen kiaknázó The Irishman eredetileg a Paramount berkeiben készült volna, ám a stúdió drágállotta a projekt költségeit, így végül a Netflix állt oda Scorsese mellé. A projekt elszálló költségvetéséről már az elmúlt hónapokban is többször lehetett olvasni: eredetileg csupán 100 millió dolláros költségvetésről volt szó, aztán ebből 125, végül pedig 140 millió dollár lett, ami most ismét emelkedett. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis mire kell ennyi pénz, de a The Irishman láthatólag a hollywoodi szuperprodukciókkal szeretné felvenni a versenyt, függetlenül attól, hogy a Netflixre készül. A streaming szolgáltató pedig az utóbbi években igyekszik felvenni a versenyt a legnagyobb stúdiókkal: csak idén 8 milliárd dollárt terveznek elkölteni saját gyártású filmekre és sorozatokra.

Hogy a The Irishman visszahozza-e majd az árát, arra szinte lehetetlen válaszolni, és a nézettségi adatokat nem közlő Netflix sem valószínű, hogy részleteket osztana meg a film 2019-es premierje után. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a gengszterfilm valódi sztárparádéval igyekszik meggyőzni a nézőket: szerepel benne Robert De Niro, Al Pacino, Harvey Keitel és Joe Pesci is.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.