Dokumentumfilm

Máshogy mutatja ki

Cseke Eszter–S. Takács András: Born in Auschwitz

  • SzSz
  • 2021. január 20.

Mikrofilm

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

Nemes László filmje Claude Lanzmann monumentális dokumentumfilmjének, a Shoah-nak és az abban ábrázolt dogmának az örököse: eszerint a holokauszt tragédiája a filmes realizmus hagyományos eszközeivel gyakorlatilag ábrázol­hatatlan. Maga Lanzmann épp ezért saját művében nem is használt a halálgyárban készült felvételeket – nincs rá szükség, minden ott van a túlélők, tettesek és áldozatok arcán, akikkel interjút készített.

Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilmjétől ugyanígy távol áll az olcsó hatáskeltés: ha a Born in Auschwitz nézése közben szomorúságot, dühöt, haragot, netalántán megkönnyebbülést érez a néző, az kizárólag a szereplőknek köszönhető, akik bátran megnyílnak az alkotók előtt. Auschwitzba mindössze egyszer merészkednek be a kamerák, de akkor sem a barakkokra vagy a vaskapura koncentrálnak, hanem Ferenc pápára, aki lerója tiszteletét az áldozatok előtt, mielőtt találkozik a dokumentumfilm egyik főszereplőjével.

Az On the Spottal ismertté vált alkotópáros most is hasonló eszközökkel él, mint a sorozat egyes epizódjaiban: apró, hétköznapi képekből bomlik ki a szereplők személyisége, története, majd drámája. Először Katit és családját ismerjük meg, majd édesanyját, Angélát, aki azon két Auschwitzban született gyerek egyike, akik túlélték a koncentrációs tábort. A kör az ő édesanyjának, Verának a történetével lesz teljes, ez utóbbi családi fotók és visszaemlékezések segítségével elevenedik meg. Az interjúk mellett az alkotók elkísérték Katit és Angélát budapesti és izraeli útjukra is; a múlt leginkább archív felvételekre rajzolt, visszafogott animációval elevenedik meg, a soá borzalmait aláfestő, szimbolikus jellegű képek pedig egyszerre visszafogottak és rendkívül szuggesztívek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.