Minden, ami kimaradt Chaplin Aranylázából, s még az is, ami benne volt

  • -ts-
  • 2018. november 8.

Mikrofilm

Jack London is jegyet vett a Verzióra!

Eric A. Hegg nevét bizonyára mindenki ismeri, de aki mégsem, annak sem kerül sokba utánanéznie. De híres művét, a Chilkoot-hágón készült fényképet az is egészen biztosan ismeri, aki az alkotó nevét sose halotta.

false

 

Ez az a kép, melyen egyesével hosszú-hosszú libasorban, kötésig érő hóban kapaszkodnak felfelé az aranyláz reménykedő szerencsétlenjei, akiket pár(száz) mérfölddel odébb a biztos meggazdagodás, vagy a még biztosabb fagyhalál várt. Magát a képet láttuk ezerszer, s az sem újdonság, hogy bizonyos részleteit – tulajdonképpen bármelyik részletét – kiemelve, s felnagyítva rendkívül drámai hatás érhető el. A Dawson City: Megfagyott idő című egészen fantasztikus dokumentumfilm is természetesen él ezzel a lehetőséggel, de ennél sokkal többet is megmutat – már eleve Hegg munkásságából is, amelyet, s ez is nagy bizonyossággal állítható: alig is lehetett szerencsénk ismerni. De túlzás nélkül az egész világból is.

false

Nos, amit nem ismertünk meg Heggtől, s véletlenül kimaradt a Fehér Agyar, A vadon szava vagy éppenséggel az Aranyásók Alaszkában című Jack London művekből, és Chaplinnek sem volt gondja rá, azt most egy dokumentumdráma szépen megmutatja: tükör által. Az isten háta mögött több megállónyira fekvő Dawson City volt ugyanis az utolsó állomása annak a terjesztőhálózatnak, ami a nevezetes aranyláz idején képeslapokat, filmhíradókat jutatott el a világ efféle izgalmaira fogékony fogyasztóknak. Aztán e küldeményekből egy rakás előkerült valami uszoda törmelékei alól – Bill Morrison e leletekből rakta össze kísérteties kortárs muzsikára – minden drámázást nélkülöző, ám lebilincselően izgalmas – dokumentumdrámáját.

false

Aki alapjáraton is gerjed az aranylázas mesékre, nyilván a paradicsomban érzi magát a film láttán, de aki nem jön lázba az ilyesmitől, az is olyat kap, hogy a fal adja a másikat: tájékoztatót egy világvégi város finoman szólva is mostoha sorsán keresztül a komplett emberi sorsról. Életről, reményről, kiábrándulásról, beteljesedésről és a halálról. Úgy, hogy a filmhíradók közben a külvilág dolgait is minduntalan behozzák ebbe a tényleg fagypont alatti világba, s a végén már nem is tudjuk, hogy melyik van egy idegen bolygón, a Klondike és a Yukon összefolyása, vagy a ház, ahol élünk.

 

Vetítik: pénteken (9-én) délután háromkor és szombat (10-én) déli egykor a Művész moziban.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.