Mától játsszák a mozik a Nyikolaj Leszkov kisregényéből készült filmet, a Lady Macbethet. Van benne minden, ami egy jó drámához kell: szerelem, vágy és persze elnyomás. A fiatal nő tragikus portréját megfestő mű több feldolgozást is megért: készült belőle opera, sőt, még a tavaly elhunyt Andrzej Wajda is megfilmesítette 1962-ben (Siberian Lady Macbeth), most viszont a brit rendező, William Oldroyd gondolta úgy, hogy tud ma valamit mondani egy Lady Macbeth-adaptációval.
Lady Macbeth feliratos előzetes (16)
A vidéki Anglia, 1865. Az ifjú Katherine fuldoklik szerelem nélkül kötött házasságában, nála jóval korosabb, megkeseredett férje és annak rideg családja nyomása alatt. Amikor szenvedélyes viszonyt kezd férje birtokának egy szolgálójával, olyan hatalmas erő szabadul fel benne, hogy többé semmi nem állhat útjába.
A mától kapható Magyar Narancsban interjút közlünk a film rendezőjével, és többek között azt is megkérdezzük tőle, hová lett a kisregény humora, de szó esik arról is, mennyire szűkös költségvetésből készült el a mozi. Rövid részlet következik a beszélgetésből, amelyből az is kiderül, mit szólt Sztálin Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operájához:
Magyar Narancs: A számos feldolgozás közül tán Sosztakovics operája a leghíresebb. Maga Sztálin is megtekintette a művet, amelyet aztán a Pravda hasábjain ítélt el éles szavakkal.
William Oldroyd: Gondolom, nem volt ínyére a főszereplő, a szerelmi szenvedélyből gyilkolni is kész Katyerina viselkedése. Sztálin ismeretében ez azért meglehetősen ironikus. Maga Leszkov csak úgy tudta megérteni, hogy egy nő idáig süllyedhet, hogy Lady Macbethet csinált belőle. Sztálin nyilván semmi effélét nem akart látni színpadon, minket azonban épp ez érdekelt. Hogy mit miért tesz ez a nő? Angliába helyeztük a történetet; a nők helyzete 1865 tájékán ott sem volt valami rózsás. A férjük tulajdonát képezték, gyakorlatilag házi őrizetre voltak ítélve. Ez a fajta be- és elzártság nagyon erős ellenreakciót tud szülni. Amit viszont nem vettünk át Leszkovtól, az a mű humora. Mi inkább a drámára koncentráltunk.
A friss Narancsban azonban nemcsak interjút olvashatnak a film rendezőjével, hanem azt is elmondjuk, mit gondolunk a Lady Macbethről. Idézünk is a kritikából:
A film formája tükrözi a cselekményt uraló elfojtást és frusztrációt: a kongó, nyomasztóan üres terek, a távolságtartó kamerakezelés, a zene hiánya és az elliptikus elbeszélés mind erősítik és szolgálják a tartalmat.
Irány tehát az újságárus, majd valamelyik mozi. Vagy éppen fordítva.
