Film

"Még csak el sem rejti a rendőri brutalitás példáit"

John Lee Hancock: Útonállók

Mikrofilm

John Lee Hancockot (rendező) és John Fuscót (forgatókönyvíró) láthatóan közel 50 év távlatából is idegesítette Arthur Penn szexi és erőszakos Bonnie és Clyde-jának nimbusza.

Warren Beatty és Faye Dunaway a 60-as évek ellenkulturális mozgalmainak megtestesítői voltak, a mintául szolgáló 30-as évekbeli bankrabló páros pedig saját korukban annak a munkásosztálynak a hősei lettek, akiket a nagy gazdasági válság idején mind az állam, mind a bankok cserbenhagytak.

Persze arról a két kiöregedett ex-Texas Rangerről senki sem beszél, akik

szitává lőtték a két fiatal törvényen kívülit,

akik nem csak bankot raboltak, de még rendőröket is gyilkoltak. Hancock filmje nem győzi hangsúlyozni ennek jelentőségét, miközben szó szerint elemberteleníti Parkert és Barrow-t, és értelmetlen (rendőri) erőszakkal érvel az erőszak ellen.

John Lee Hancock? Útonállók

John Lee Hancock? Útonállók

Fotó: Netflix

Nehéz Hancock filmjét nem valami reakciós manifesztóként értelmezni, amelyben a gazdasági válság idején garázdálkodó páros nyomába Texas kétségbeesett kormányzója, Ma Ferguson (Kathy Bates még nyúlfarknyi szerepében is üdítő ellensúlyként szolgál a tesztoszteronfelhő közepette) két ex-Texas Rangert küld.

A törvényi felhatalmazást meglehetősen szabadon értelmező egységet annak idején a kormányzó épp azért oszlatta fel, hogy modernizálhassa és elszámoltathatóvá tegye a rendőri erőket (a rangerek ellenőrizetlenül végezték ki mexikói fiúk és férfiak ezreit). A vér vért kíván, ezért újra bevetik Frank Hamert (a méltóságteljesen könnyező férfi melodrámák csillaga, Kevin Costner) és Maney Gaultot (Woody Harrelson némi öniróniával), hogy leginkább holtan kerítsék kézre Barrow-ékat. Gaultnak vannak kétségei a felszólítás nélküli tüzelést és a nők lelövését illetően, de Hamer biztos a dolgában, ő egy felsőbb morális rendet szolgál.

Hogy e morális felsőbbrendűséget minden néző elfogadja, Hancock tesz róla, hogy egy pillanatra se lássuk vagy halljuk Parkert és Barrow-t – így nem esünk a bálványimádás bűnébe, mint a gazdasági válságtól megtépázott éhező és munka nélküli tömegek. Amikor haláluk előtt egy villanásra felbukkannak, csak egy szánalmas, soványka fiút és lányt látunk, akik semmiképp sem érnek fel a tisztességben és morális tartásban megőszült rangerekhez.

Az Útonállók jól illik a reneszánszukat élő férfi melodrámák sorába, melyek többnyire az örökké tartó virilitást és az amerikai típusú önbíráskodás dicsőségét hirdetik (Liam Neeson véget nem érő akciósagái épp ezek tipikus képviselői). Ezeknek a filmeknek

megvannak a sajátos sirámai is,

melyek főleg az öregedést érintik. A két kopó is gyakorta búsong a korán: Hamer főleg azért, mert régen könnyebben lehetett kérdezés nélkül alvó mexikói banditákat mészárolni, Gault meg a megnövekedett prosztatája miatt. De hiába nem megy már úgy a pisztolyforgatás, mégiscsak jobbnak bizonyulnak, mint az ész nélkül lövöldöző, istent játszó fiatalok. Sikerül visszaforgatniuk az idő kerekét is, mert miután demonstratívan körbehordozták Barrow-ék szitává lőtt hulláját az utcákon, Ferguson a Texas Rangereket is újra hadrendbe állítja.

Hancock még csak el sem rejti a rendőri brutalitás példáit (például amikor Hamer összever egy vidéki benzinkutast, aki a rablópárosnak szurkol), sőt látjuk a tömegesen munka nélkülivé vált földönfutókat, akiknek pillanatokra reményt adnak a bankrablók. És mégis, mindezt látva/láttatva is változatlanul Hameréket igazolja a film (Gault kétkedése csak néha igyekszik tompítani a reakciós, generációs dühöt, de az is inkább csak pillanatnyi gyengeség).

Hancock filmjének legnagyobb baja épp az önreflexió hiánya, hiszen különösen visszásan hat egy olyan film éppen most, a Black Lives Matter árnyékában, amikor az amerikai rendőröket állandó kritika éri az ellenőrizetlen erőszak és az átláthatatlan működés miatt. Bár a forma sem épp friss – az áradó, epikus filmzene, a széles nagytotálok és a borostás arc­éleken megcsillanó naplemente nem váltják meg a filmformát –, de alapvetően korrekt munkát látunk.

Az amerikai filmtörténet persze egyaránt vonzalmat érez a mindkét irányba kifelé lógó törvénykívüliség iránt (Warren Beatty csibészes mosolyú Clyde-ja ugyanolyan idol, mint a zord Piszkos Harry), de az Útonállók reflektálatlan nosztalgiája a kortárs amerikai kontextusban egyszerűen nem működik.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.