Interjú

Mi lehet unalmasabb a gombánál?

Tálas Annamária filmrendező

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2020. május 24.

Mikrofilm

Földrajz–biológia–filozófia szakokon végzett, 1993 óta tudományos-ismeretterjesztő filmrendezőként dolgozik. 2018-ban készült The Kingdom: How Fungi Made Our World c. filmje tizenöt nemzetközi díjat nyert el. Ausztráliában él, a Smith&Nasht produkciós iroda munkatársa.

Magyar Narancs: A nyolcvanas években a Magyar Televízió Hármas csatorna című ismeretterjesztő sorozatának elindítójaként kezdted a pályát. Hogyan lettél tévés?

Tálas Annamária: Véletlenül. Az egyetem alatt megfordult a fejemben, hogy biológus leszek, de a tanítás jobban vonzott. Imádtam tanítani, máig tartom a kapcsolatot több tanítványommal. Alapvetően ismeretterjesztő vagyok, az voltam, amikor a Petrik Lajos Vegy­ipari Szakközépiskolában tanítottam, és azt folytattam, amikor az Iskolatelevízióhoz kerültem, illetve folytatom máig is, nemzetközi pályán. Csak a médium és a helyszínek változtak.

Tálas Annamária filmrendező

Tálas Annamária filmrendező

Fotó: Smith & Nasht

 

MN: A hálózatkutatás még nem volt ilyen népszerű, amikor felfigyeltél a témára, és 2007-ben elkészítetted A hat lépés hatalma c. filmedet. Hogyan kerültél kapcsolatba Barabási Albert-Lászlóval?

TA: Ez is véletlen volt, 2002-ben Londonban laktunk, s a New Scientist tudományos ismeretterjesztő lapban olvastam egy cikket Barabási kutatásairól. Elállt a lélegzetem: úristen, micsoda paradigmaváltást hoz ez a szemlélet! Rögtön írtam neki, hogy: „Kedves Professzor Úr…” – mire visszaírt, hogy jó az időzítés, mert most lesz a Barcelona melletti Sitgesben az első hálózatkutatási konferencia, ahol szívesen a rendelkezésünkre állnak. Említette, hogy épp ír egy könyvet a hálózatokról Behálózva címmel, s ha érdekel, postázza a kéziratot. Ez az egyik kedvenc könyvem azóta is. Olivér fiammal, aki akkor 12 éves volt és ma már az operatőröm, elrepültünk Spanyolországba. Rendkívül érdekes volt a téma, megfogadtam, hogy nem nyugszom, míg ebből film nem lesz. Öt évbe telt.

MN: Öt évig készült a film?

TA: Öt évig tartott, míg a nemzetközi piacon sikerült „eladni”. Nem hitték el, hogy érdemes pénzt fektetni bele. Végül a BBC, az ABC és a Discovery Canada beszállt, így tudtuk bemutatni 2007-ben. Magyarországon 2011-ben került képernyőre. Akkor az első magyarországi hálózatkutató konferencia apropóján az MTA elnöke megkereste az MTV elnökét, hogy szeretné, ha levetítenék. Sitges óta követem több kutató munkáját, ott találkoztam többek közt Alessandro Vespignani professzorral, aki most a bostoni Northeastern Egyetemen a koronavírus terjedésének modellezésével foglalkozik. Készítettünk is vele beszélgetést nemrég a CuriosityStream csatorna számára.

MN: Egyes vélemények szerint magyar, sőt magyar irodalmi előzménye (is) lehet a hálózatkutatásnak.

TA: Volt a századforduló kávéházi kultúrájában egy társasjáték, Karinthy a Láncszemek című novellájában meg is említi: „kell egy egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek – ő fogadást ajánl, hogy legföljebb öt más egyénen keresztül, kik közül az egyik neki személyes ismerőse, kapcsolatot tud létesíteni az illetővel, csupa közvetlen – ismeretség – alapon.” A jelenséggel, tudományos alapon, elsőként Stanley Milgram amerikai pszichológus foglalkozott a hatvanas években, akinek a szülei Magyarországról és Romániából vándoroltak ki az Egyesült Államokba, így nem lehetetlen, hogy tényleg innen merítette az ötletet.

MN: A kísérlete mindenesetre Karinthyt igazolja.

TA: Igen. Milgram csomagokat adott különféle embereknek, hogy juttassák el egy számukra ismeretlen személyhez Bostonban, úgy, hogy az illető címét nem volt szabad kitudakolniuk. Egy olyan ismerősüknek kellett tovább küldeniük a csomagot, akiről azt feltételezték, hogy közelebb állhat a célszemélyhez. Hat emberen keresztül be is futott a csomagok nagy része. Mi, fél évszázaddal később, megismételtük a filmünkben a kísérletet, s ahogy meg van írva, egy kenyai faluból hat láncszemen, azaz emberen keresztül megérkezett a csomag Bostonba az egyik hálózatkutatónkhoz, Marc Vidalhoz.

MN: A pályádon a gombákról készített 2018-as The Kingdom: How Fungi Made Our World című filmetek volt az eddigi legsikeresebb. Hogyan találtál rá erre a témára?

TA: Megint csak véletlenül. La Rochelle-ben, egy dokumentumfilm-konferencián összefutottam egy producer ismerősömmel, s megkérdeztem tőle: hát te mit hoztál a vásárra? Mire ő, hogy gombát. Good luck!, mondtam, mert akkor már nagy fanfárokat kellett fújni ahhoz, hogy megrendelőt találj egy tudományos filmre. Ugyan, mi lehet unalmasabb a gombánál, gondoltam. Nem is járt szerencsével. De január végén, mikor Ausztrália visszatér a beachekről a munkába, Suzanne, a gombaprojekt ötletgazdája megkért, hogy nézzem meg legalább a felvételeket.

The Kingdom: How Fungi Made Our World

The Kingdom: How Fungi Made Our World

 

 

Épp akkor fejeztem be egy kétrészes sorozatot arról a mikrovilágról, mely rajtunk és bennünk él (Az élet rajtunk, 2014). Baktériumok, vírusok, paraziták, férgek, ízeltlábúak; gondoltam, ha már ezekről készítettem filmet, csak találok valami érdekességet a gombák birodalmában is. Végül meglepő dolgokra bukkantam. Körülbelül harminc kutatót kerestem meg, és téglákként, friss tudományos közleményekből raktam össze a forgatókönyvet. A vezérfonál a gombák evolúciója volt, abból a szemszögből, hogy hogyan hatott a szárazföldi élet evolúciójára.

MN: Mi volt a film sikerének a titka?

TA: Ezen még mindig gondolkodom, de az egyik kulcsa az volt, hogy A siker tudománya c. Barabási-filmen dolgoztam – amit ott ellestem, azt megpróbáltam alkalmazni. Mindenkinek ajánlom Barabási Albert-Lászlónak e magyarul is olvasható könyvét. A gombás film másik „titka” a film narrátora, központi alakja, Rob Dunn, akik eszméletlen jó mesélő! Természettudós professzor, aki egy kisfiú féktelen szenvedélyével lelkesedik minden élőlényért, és minderről gyönyörűen beszél. Most ismét vele dolgozom, egy 14 perces pilotot készítünk Az élet íze címen tervezett kétrészes sorozathoz.

MN: Gasztronómia?

TA: Nem egészen. Az ízlelés evolúciója és szerepe az evolúcióban; ez az első rész témája. Miért jelent meg a só érzékelése? Érezzük-e a víz ízét? Mi a szerepe a keserűnek, az édesnek, a savanyúnak és az „umaminak”, mely utóbbi gyakorlatilag a fehérje érzékelésére szolgál. A második rész arról szól, hogyan változtak az ízreceptorok a környezet változásával. Mi az oka, hogy a macskákat nem érdekli az édesség, vagy hogy a kolibri nektáron él, miközben elvesztette az édes ízt érzékelő receptorát. És a panda… na, az kész rejtély.

Ha megnézed, hogy mennyi fehérjét eszik egy panda, kiderül, hogy ugyanannyit, mint egy farkas. Kívülről vegetáriánus, de belülről húsevő. Hétmillió évvel ezelőtt a pandák síkságon éltek és húst ettek, aztán, úgy kétmillió éve megváltoztak a körülmények és felmentek a hegyekbe, hogy bambuszt rágcsáljanak. Ekkor elveszítették a fehérjedetektáló receptorukat. És mégis, azért vándorolnak az évszakok változásával kilométereket, hogy megtalálják a legmagasabb fehérjetartalmú bambuszrészeket, rügyeket!

MN: Hogyan érzékelik a fehérjét, ha eltűnt a fehérjeérzékelő receptoruk?

TA: Gyanítom, az édesíz-receptorukat használják arra, hogy megtalálják a legmagasabb fehérjetartalmú táplálékot. Nemrég fedezték fel, hogy ha a pandák cukrot kapnak, élvezettel elfogyasztják. Pedig nincs szükségük cukorra, gondolnád, hiszen egész nap egy zöld növényt esznek, amelynek elenyésző a cukortartalma. És mégis: szeretik a cukrot. Ugyanígy, a kolibri, amelynek csak fehérjeérzékelője van – cukorérzékelője nincs –, a fehérjeérzékelőjét használja arra, hogy a cukrot megtalálja. Minden a környezettől függően, evolúciós nyomásra változik, alakul.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.