Nem szerencse

Ha van, akkor fizethetne éppenséggel jobban, sőt éppenséggel lehetne könnyebb is, jó lenne keresni helyette egy másikat, ha nincs, az meg maga a világvége, az értelmetlen élet. Ha a munkáról beszélünk, könnyen hajlunk az efféle leegyszerűsítő, általánosító, felszínes formulák használatára.

S nem mentes az ilyen hozzáállástól a filmkészítés sem. Ráadásul nemcsak a játékfilmek hajlamosak nagyvonalúan kezelni a munka szerepét az ember életé­ben, de a non fiction műfaj szórakoztató igénnyel tető alá hozott darabjai sem riadnak vissza a felületes megközelítéstől. A legismertebb példája mindennek a Mocskos melók X. Y.-nal jellegű filmek, melyben egy sokak által joggal – de másért! – szeretett celebritást tesznek sós kútba, kerék alá s más rémes helyekre, aztán lehet izgulni, hogy hogyan állja meg a helyét Buga Jakab vécépucolóként. Ugyanakkor a munka világa furcsa hely, még a legsűrűbben használt kliséket is képes tartalommal feltölteni. Hisz az idei Verzió talán legizgalmasabb válogatásának egyik versenyműve, Apolena Rychlíková Végkimerülésig című filmje pont ezen a jól kitaposott ösvényen indul el, amikor hősét nekiindítja a cseh munkaerőpiac legsötétebb bugyrainak. De már az alaphelyzet is húz egy merészet az eddigiekhez képest, hiszen egy nő száll alá oda, ahova eddig csak hősies férfiak mertek. Irány a kórházi mosoda, a csirkefarm, a pénztárfülke és a hrabali magasságokat és mélységet hátborzongatóan felidéző szemétválogatás. S persze az összeállítás többi filmje sem a király fő-fő ételkóstolójának nagy kockázatokkal járó, de olykor élvezetes fáradozásaiba nyújt betekintést, hanem hasonlóan kellemetlen helyek és szituációk nagyon is valóságos hőseit igyekszik közel hozni a nézőkhöz szinte minden esetben több mint kevesebb sikerrel. S amikor nézzük az ukrán szénbányász, az indonéz kéngyári munkás vagy éppenséggel a kikötői dolgozók, s hogy egy hozzánk lélekben közelebbi példát hozzunk, a stadionépítők erőfeszítéseit tárgyazó munkákat, az a legkevesebb, hogy az élmény bizony számos fogalmunk felülvizsgálatára késztet. És itt nem csak a „szerencsére” kell gondolnunk, hogy tudniillik, jaj, milyen szerencsések vagyunk, mert az ilyesmi adott esetben elkerül minket. Sokkal többről van itt szó: az egész világról.