Magyar Narancs: A filmnek nem kívánt aktualitást ad, hogy most kaptuk a hírt: egy orvlövész megölt egy magyar katonát az orosz–ukrán fronton. Ő volt a tizedik ukrajnai magyar áldozata ennek a háborúnak. Hogyan döntötte el, hogy erről a témáról forgat filmet?
Csuja László: Eredetileg a szellemhitről akartam forgatni kárpátaljai falvakban. Odautaztam, hogy ezzel a témával kapcsolatban kutassak. A falusiak máig erősen hisznek a babonákban, szellemekben. Például az egyik iskolába azért nem adták be a gyerekeiket a szülők, mert a diákok asztalt táncoltattak, és elterjedt a faluban, hogy szellemek kísértenek az iskolában. Ilyen és ehhez hasonló történetek kezdtek el érdekelni. De akkoriban tört ki a háború, és érzékeltem, milyen azonnali és erőteljes hatást gyakorol az emberek életére, ami egyértelművé tette számomra, hogy a szellemek várhatnak, de a háború nem. Mindenki rettegett a jövőtől, eltűntek a férfiak, külföldre menekültek vagy besorozták őket. Miközben elkezdtem a háborúhoz kapcsolható történeteket keresni, beszállt a közös munkába Horváth-Szabó Ágnes és Muhi András Pires producer, akik fontosnak érezték ezt az ügyet, és mindvégig nagy energiákkal segítették a filmet.
MN: Hogyan talált rá a film hősére, Janira?
CSL: Janit és családját a beregszászi önkormányzat önkéntese ajánlotta, aki a katonák ügyeit intézi. Megtudtuk, hogy a fiú nemsokára el fog menni a háborúba, és úgy éreztük, ez egy fontos dramaturgiai pont, akár a film kezdődhetne is ezzel. Édesanyjával, Erzsikével személyesen találkoztunk, majd Janit telefonon hívtuk, éppen a kiképzéséről utazott haza. Mindketten beleegyeztek a forgatásba. Az első forgatási napon Jani megkérte a barátnője, Zsani kezét, és megígérte a család előtt, hogy ha visszatér élve a frontról, elveszi feleségül. Ezt sikerült rögzítenünk, nagyon erős felütésnek éreztem, úgyhogy innentől kezdve biztos voltam benne, hogy velük folytatjuk a forgatást.
MN: A frontról, a lövészárkokból, a bunkerekből is látunk felvételeket a filmben. Nehéz volt-e forgatási engedélyt kapni a fronton, vagy ezek gerillafelvételek?
CSL: Ezek mobiltelefonos felvételek, amelyeket Jani készített, mintha egy videonapló lenne. Nincs olyan snitt a filmben, amit mi készítettünk volna a fronton. A katonák között bevett szokás mobiltelefonnal mindenfélét rögzíteni, ami éppen történik velük, ahogy otthon is, ez már a hétköznapok része. Tudtuk, hogy forgat Jani, beszélgettünk is róla, de ezeket a felvételeket csak akkor kaptuk meg, miután leszerelt. Az operatőr, Nagy Zágon tanácsára döntöttem úgy, hogy legyen egy ilyen pillére is a filmnek.
MN: Az erős, kimondatlan érzelmek többször is szinte „átütik” a filmvásznat, illetve képernyőt. Bár a stáb végig a háttérben marad, és minden interakció szigorúan családon belüli, utólag mit gondol, mennyire fogta vissza magát Jani, mennyire fojtotta el a félelmeit, szorongását, frusztrációját, hogy a filmben és a nézők előtt jobb színben, bátrabbnak, vagányabbnak tűnjön fel?
CSL: Jani nem előttünk akart bátrabbnak mutatkozni, vagy nem előttünk fojtotta el az érzelmeit, hanem ezt akarta mutatni az anyja felé. A filmben kulcsfontosságúak azok a mondatok, ahol arról beszél az anya, hogy Jani nem tudja kimutatni az érzelmeit. A család rendkívül természetesen létezett a kamera előtt, szerintem a jelenlétünk ilyen módon nem befolyásolta a viselkedésüket, ezért is tudtunk sok intim pillanatot megragadni.
| Névjegy Csuja László (34) a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett forgatókönyvíró szakon. Foszforcímű kisjátékfilmje Tampere, Cork és Edinburgh mellett több rangos nemzetközi filmfesztiválon is versenyzett. Első nagyjátékfilmje, a Virágvölgy a Karlovy Vary-i filmfesztiválon debütált, ahol az East of the West szekcióban elnyerte a Zsűri Díját. Első dokumentumfilmje, a Kilenc hónap háborúSzarajevóban mutatkozott be, és a zsűri különdíjában részesült. |
