Nézünk egy buszmegállót az alkonyatban és nem hiszünk a szemünknek

  • - palosm -
  • 2019. június 21.

Mikrofilm

A Mikrofilm ajánlata hétvégére: hagyatkozzunk nyugodtan Joe szelíd, végtelenül megnyugtató, de megalkuvásmentes miszticizmusára! Olyat fogunk látni, amit máshogy nem lehet.

Bár a Ragyogó nekropolisz a globális művészfilmszcéna élvonalába tartozó, Cannes-ban évek óta díjakkal elhalmozott (például: Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire) thai Apichatpong Weerasethakul eddigi talán legpolitikusabb filmje — a buddhista országot 2014 óta egy katonai junta vezeti diktatorikus eszközökkel —, érdemes ezt a vonalat most félretenni. És mindjárt tegyük is mellé azt a nézői elvárásunkat, hogy filmünk egy izgalmas történetet fog elbeszélni szavak és képek segítsévégel.

Ez nehéz feladatnak tűnhet első blikkre, pedig nem az, ugyanis nem kell elhatároznunk semmit, épp ez a lényeg. A Ragyogó nekropolisz halk szavú, visszahúzódó, önmagába zártan, csendesen létező film, olyasmi, mint egy gyönyörű akvárium tele szebbnél-szebb lumineszcens, villódzva lebegő lénnyel: ha akarunk rápillantunk, ha akarunk nem, ez nem érinti a lebegést.

Nem járunk messze attól a nyugalomtól, amit a lávalámpa terít szét a szobában, de ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval ez a teljesen egyedi hangulatú, témavilágú és formanyelvű remekmű megtanítja nézőjét önmaga befogadására. Statikus totálképek lebegnek, a kamera nem mozdul, kiegyensúlyozott, időtlen kompozíciókba rendeződnek a tájelemek, a dzsungelzajokból szőtt hangfüggöny alapozza meg a sűrű csendet, amibe észrevétlenül, organikusan épül be egy ventillátor vagy egy vízimalom susogása-kattogása, forog a létezés kereke, minden örökké visszatér — létezik megnyugtatóbb ennél?

false



Joe — így nevezik Apichatpongot filmrajongói körökben — misztikus lassúsága percek alatt kinyitja a néző tudatát. Ebben a filmben minden nyitott, először is a tér: nincsenek szeparált szobák, a hatalmasra tárt ablakokon át mindig a dzsungel fáira látunk, és ennek megfelelően nincsenek szeparált tudatok sem. A szereplők személyiségének nincs határa, a tuadok nem zárulnak le az itt és mostban, hanem különböző párhuzamos valóságokba vezetnek el: egy kollektív ősi, mitikus múltba, vagy éppen egymás álmaiba, de az sem kizárt, hogy a szellemek és istenek világába.

Történet, cselekmény, fordulat helyett a Ragyogó nekropoliszt a terek és tudatállapotok, illetve azok rétegei szervezik: a központi tér egy iskolából átalakított ideiglenes kórház, ahol álomkórban szenvedő katonák alszanak. A katonákat eredetileg egy titokzatos állami projekthez rendelték ki, hogy ássanak, de kínosan lassan haladnak a rengeteg spontán alvás miatt. A kórházban a szép, nyugodt álmokat elősegítendő színes fénycsöveket állítanak melléjük (itt értünk el a lávalámpák és a tompán fénylő IKEA-sünök logikájához). Aztán egy falubeli önkéntes nő közel kerül az egyik katonához, de mivel a jóképú katona szinte mindig alszik, a kommunikációt egy fiatal médium segíti kettőjük között.

De nemcsak médiumok, átlagos nők bőrébe bújt istenek is teljes természetességgel beszélgetnek ebben a filmben, és nekik magyarázatuk is van az álomkórra: az iskola temetőre épült, az ásás megzavarta az isenek nyugalmát, úgyhogy az ősi istenek most háborúba küldik a katonák szellemét odaát, ezért ilyen fáradt a testük ezen a világon.

Az alvás sem más, mint a tudat megnyílása egy másik világra.

Lehunyjuk a szemünket, hogy meglássunk valami mást.

A film végső motívuma magának a látásnak a megnyílása — a más most is itt van, csak másképpen kell kinyitni a szemet. Ezt tanulja meg a folyton alvó katonától a nő: kinyitni a szemét úgy, mint korábban soha: megpillantani a másvilág fényeit, a létezéssíkok teljes, egymásba nyíló és egymást tükröző hálózatát.

Nem nehéz mindezt a Ragyogó nekropolisz című film, hovatovább a filmművészet általános célkitűzéseként értelmezni. Főleg, hogy az álmodást segítő fénycsövek színes lüktetése magára a filmre is átragad: nézünk egy közönséges kora esti buszmegállót és nem hiszünk a szemünknek.

A Mikrofilm hétvégi házimozis ajánlata: hagyatkozzunk nyugodtan Joe szelíd, végelenül megnyugtató, mégis megalkuvásmentes és radikális miszticizmusára! Olyat fogunk látni, amit máshogy nem lehet.

A filmet a CirkoFilm online tékájából lehet kivenni, magyar felirattal.

false



Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.