Bizonyára Moszkvában, a Baszmannaja utcában is nagy dolgok voltak készülőben, de New Yorkban, a Plaza Hotel közelében sem voltak tétlenek a népek: dacára az álmos vasárnap délutánnak és a mélabúsan csepegő esőnek (csepp-csepp – bizony, így esett, cseppenként), manhattani nyugdíjasok hada várta az ajtónyitást a Paris Theatre előtt. A patinás filmszínházban, mely oly sok mélabús esőt látott, nem ingyenebédet, hanem Csehovot adtak, az új amerikai Sirályt – ízléses kivitelben, egy kevés vérrel (elsül, aminek el kell sülnie), sokféle angolsággal és elhanyagolható számú szamovárral. A helyi nyugdíjasok örömmel fogadták a Csehov–Angol/Angol–Csehov szótárat betéve tudó sok-sok hírességet, elismerő morajlás (vagy csak a hangrendszer hibája?) fogadta Annette Bening belépőjét Arkagyinaként, és még a leghátsó sorban is többen felismerték Nyina szerepében azt az érdekes arcú lányt (Saoirse Ronan – legutóbb a Ladybirdért jelölték Oscarra) a tudod, abból a miből is. A drámai csendeket csak itt-ott verte fel a horkolás zaja, egyszóval minőségi délután volt, Trepljov is olyan szépen tartotta homlokához a puskát – őt a becsületes képű, rezervált brit fiatalemberekre szakosodott Billy Howle adta, becsületes képpel, angolosan (ez nemzetközi koprodukciókban az oroszos megfelelője). Kint a csepegés, bent a pedáns oroszozás – oly szép ez, balzsam a lélekre. De nem a magyar lélekre, mert azt örökre megrontotta a nagy szilveszteri Három nővér-paródia, ami óta minden szépelgő Csehov láttán nem lehet másra, csak a Baszmannajára gondolni, jól megnyomott b-vel.
Forgalmazza a Bontonfilm
