Tévésorozat

Strájmli & Wurst

Unorthodox

  • - köves -
  • 2020. május 23.

Mikrofilm

„– Ez Amerika, Esty. Itt mindenki maga dönthet a sorsáról. – Williamsburg nem Amerika.”

Mire idáig jutunk Esty Shapiro történetében, már olyan közelről láthattuk New York Williamsburg nevű városrészének szatmári haszid közösségét, mint Brooklynba látogató turistaként sohasem. Láthattuk, hogy e jiddist beszélő, szigorú szabályok szerint működő világban hogy megy a lánykérés, hogyan zajlik egy esküvő, ki mit ért szexuális felvilágosítás alatt, milyen bensőséges egy pészah és milyen otromba tud lenni az elmaradt lakbér behajtása. Jártunk mikvében és nászéjszakán, és megjelent a jiddise máme közmondásos alakja is, a maga szigorú, haszid valóságában. A Williamsburg Bridge manhattani végén a pastrami szendvicsek világi örömei, a brooklyni végen a haszidok zárt világa, amiből a prém fejfedőkön, a strájmlin kívül alig lát valamit a kívülálló. Esty története viszont egy igazi belül álló sztorija: Deborah Feldman a saját életét írta meg az Unorthodox című bestsellerben. Alcíme: A haszid gyökereim botrányos elutasítása.

A Netflix négyrészes sorozatában hamar ki is tör Williamsburgben a botrány, elég annyi hozzá, hogy Esty Berlinig meneküljön környezete elvárásai elől. Bár Feldman elárulta, a sorozatbeli strájmlik nem eredetik, mert a nerc­prém drága, Esty haszid világa izgalmasan autentikusnak tűnik így is, legfeljebb a strájmliszakértők moroghatnak. De nemcsak a nercek járnak jól, a nézők is: a williamsburgi jelenetekben éppolyan izgalmas elnézni azokat, akik boldogan élnek a szigorú szabályok között, mint Estyt, akit ugyanez a világ a kiugrásra késztet. Ez sem kevés, hiszen láttuk, milyen az, amikor Hollywood egy egzotikumra vadászó turista érzékenységével veszi elő a haszidokat: Sidney Lumet kevés botlásainak egyike az Idegenek közöttünk, vagy másképpen Melanie Griffith esete a rebbével.

Ami Lumet-vel megesett Brooklynban, az történik az Unorthodox készítőivel Berlinben. Míg a 19 éves feleség kínjai az elrendezett házassággal és annak minden megaláztatásával kezdődnek, a nézőé a berlini landolással. A Williamsburg vs. Berlin meccsen messze az utóbbi húzza a rövidebbet, ami azért is furcsa, mert a sorozat készítői mind kipróbált helyi erők.

Az önmegvalósítás felé tartva Esty átvág a Potsdamer Platzon és belefut a multikultiba, kicsit úgy, mint Rejtő naiv hőse, aki az alvilágot keresi. A sors egy elviteles kávé képében ifjú berlini zenészek tarka és derűs társaságába sodorja a brooklyni menekültet, aki innentől akármerre is néz, tiszta és megértő tekintetekkel találkozik négy részen át. Ferde szemmel csak egy marcona legény néz, de őt a williamsburgi rabbi küldte lánykeresőbe: a hite mellett pisztolya is van és szerencsejáték-függősége. Az idő sürget, Estyé is, de a sorozaté még inkább: felbukkan a rég nem látott anya és a férj is kap plusz egy vonást a már meglévő mellé, de a náci múltról, a zene erejéről és az elfogadásról is mondani kell valamit. A felszabadult ifjúság ezt meg is teszi, tán csak a curry wurst kulturális relevanciáját nem szövik bele üde szavaikba. Minden spontánul elhadart üzenetre gyógyír azonban az Estyt játszó Shira Haas jelenléte: a Netflix másik ortodoxos sorozatából, a Shtiselből ismert izraeli színésznőnek van 9, 19, 49 és 99 éves arca is.

Elérhető a Netflixen

 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.