Rövidfilm

A rasszistává nevelt fiú saját, neonáci apját öli meg

Guy Nattiv: Bőrfej

  • 2020. május 23.

Mikrofilm

A külső-belső megtisztulás folyamatát bemutató film üzenete erős és meggyőző, szituációi élükre állítottak, provokálják a néző állásfoglalását.

Az izraeli Guy Nattiv amerikai bemutatkozása, a bizarr poénra kifutó etűd rögtön Oscar-díjat ért: a legjobb élő szereplős rövidfilm kategóriájában jutalmazták a Skint.

Talán ezért nem jelölték Oscarra az ugyancsak Skin című, bár a rövidfilmhez csak tematikájában kapcsolódó játékfilmet is (mindkettő 2018-as produkció). Holott kevés erőteljesebb mozgókép készült ennél az elmúlt években. Olyat meg fel sem tudnék idézni hamarjában, amely testi-lelki agressziót ilyen mértékben tartalmaz – és még sincs benne semmi öncélúság. A valós események és létező emberek sorsa alapján készült mű horogkeresztekkel és más, a fehér felsőbbrendűséget hirdető szimbólumokkal agyontetovált bőrű hőse nem egyszerű neonáci.

Guy Nattiv: Bőrfej

Guy Nattiv: Bőrfej

 

 

Identitásának kikezdhetetlen fundamentuma a terrorista akcióktól sem visszariadó, szélsőségesen fajgyűlölő csoport. Apja helyett apja a szektavezéri mentalitású főnök (Bill Camp), anyja helyett anyja annak felesége (Vera Farmiga), aki, mint valami mitológiai démon, saját, halva született fia helyett nevel szörnyetegeket a más családokban elhanyagolt, de az ő figyelmében otthonra találó sihederekből. A Jamie Bell által félelmetes azonosulással megformált Bryonnak se élete, se otthona, se érzelme, se gondolata nincs a csoporton kívül; kötődése zsigeri, engedelmessége belső igény: ilyen az, amikor valakinek csakugyan „a hűség a becsülete” – ahogy a példakép Waffen-SS jelmondata hirdette.

Ebből kell felébrednie, innen kell kiszakadnia, megértenie, hogy a kötődés a vezetők részéről nem viszonos. Ő csupán feláldozható, helyettesíthető katona egy ellenség nélküli, minden macsó külsőség ellenére gyáva és férfiatlan „háborúban”. (Bryon ébredését a Gavin nevű kamasz átalakulása ellenpontozza: a kemény férfiakként pózoló pszichopaták megtisztelő társaságában a vézna, félénk csellengő gyilkolni kész zombivá torzul.) A lelkiismeret egyik rasszista „bevetést” követő felébredésének azonban ára van.

Nem lehet csak úgy kisétálni a náciságból: a bajtársakból ellenség lesz, a fenyegettség most a renegátot érinti, az ő életébe hatol be az az erő, amelynek addig maga is részese volt, elkötelezett keresztes hadjáratként megélve a lincselésig fokozható garázdaságot. És nem lehet csak úgy elvegyülni a többi, felsőbbrendűségi téveszméktől nem szenvedő ember között sem: meg kell tanulni a világban való közlekedést, agressziómentes kommunikációt, az együtt­élés egyszerű szabályait a szeretett nővel, meg kell tanulni elfogadni az ez idáig alsóbbrendű söpredéknek tekintett emberek nagyon is baráti és önzetlen segítségét (egy feketék által működtetett emberjogi szervezet nyújt védelmet). Végül pedig el kell távolítani évekig tartó, fájdalmas (tetoválásokat eltüntető) kezelések árán, még a külső nyomait is a megtagadott rasszizmusnak.

A külső-belső megtisztulás folyamatát bemutató film üzenete erős és meggyőző, szituációi élükre állítottak, provokálják a néző állásfoglalását, a thrillerekkel kompatibilis filmnyelv magával ragadó, egyszerre realista és lázálomszerű. Karakterei árnyaltak, még a legsötétebb figurák motivációi sem egysíkúak, látjuk nagyon is emberi sérültségüket s a sérültségre adott téves válaszokat. Gonoszságuk kisiklottság és kompenzálás – de ez nem menti fel őket.

Magyarul elérhető online

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.