Rövidfilm

A rasszistává nevelt fiú saját, neonáci apját öli meg

Guy Nattiv: Bőrfej

  • 2020. május 23.

Mikrofilm

A külső-belső megtisztulás folyamatát bemutató film üzenete erős és meggyőző, szituációi élükre állítottak, provokálják a néző állásfoglalását.

Az izraeli Guy Nattiv amerikai bemutatkozása, a bizarr poénra kifutó etűd rögtön Oscar-díjat ért: a legjobb élő szereplős rövidfilm kategóriájában jutalmazták a Skint.

Talán ezért nem jelölték Oscarra az ugyancsak Skin című, bár a rövidfilmhez csak tematikájában kapcsolódó játékfilmet is (mindkettő 2018-as produkció). Holott kevés erőteljesebb mozgókép készült ennél az elmúlt években. Olyat meg fel sem tudnék idézni hamarjában, amely testi-lelki agressziót ilyen mértékben tartalmaz – és még sincs benne semmi öncélúság. A valós események és létező emberek sorsa alapján készült mű horogkeresztekkel és más, a fehér felsőbbrendűséget hirdető szimbólumokkal agyontetovált bőrű hőse nem egyszerű neonáci.

Guy Nattiv: Bőrfej

Guy Nattiv: Bőrfej

 

 

Identitásának kikezdhetetlen fundamentuma a terrorista akcióktól sem visszariadó, szélsőségesen fajgyűlölő csoport. Apja helyett apja a szektavezéri mentalitású főnök (Bill Camp), anyja helyett anyja annak felesége (Vera Farmiga), aki, mint valami mitológiai démon, saját, halva született fia helyett nevel szörnyetegeket a más családokban elhanyagolt, de az ő figyelmében otthonra találó sihederekből. A Jamie Bell által félelmetes azonosulással megformált Bryonnak se élete, se otthona, se érzelme, se gondolata nincs a csoporton kívül; kötődése zsigeri, engedelmessége belső igény: ilyen az, amikor valakinek csakugyan „a hűség a becsülete” – ahogy a példakép Waffen-SS jelmondata hirdette.

Ebből kell felébrednie, innen kell kiszakadnia, megértenie, hogy a kötődés a vezetők részéről nem viszonos. Ő csupán feláldozható, helyettesíthető katona egy ellenség nélküli, minden macsó külsőség ellenére gyáva és férfiatlan „háborúban”. (Bryon ébredését a Gavin nevű kamasz átalakulása ellenpontozza: a kemény férfiakként pózoló pszichopaták megtisztelő társaságában a vézna, félénk csellengő gyilkolni kész zombivá torzul.) A lelkiismeret egyik rasszista „bevetést” követő felébredésének azonban ára van.

Nem lehet csak úgy kisétálni a náciságból: a bajtársakból ellenség lesz, a fenyegettség most a renegátot érinti, az ő életébe hatol be az az erő, amelynek addig maga is részese volt, elkötelezett keresztes hadjáratként megélve a lincselésig fokozható garázdaságot. És nem lehet csak úgy elvegyülni a többi, felsőbbrendűségi téveszméktől nem szenvedő ember között sem: meg kell tanulni a világban való közlekedést, agressziómentes kommunikációt, az együtt­élés egyszerű szabályait a szeretett nővel, meg kell tanulni elfogadni az ez idáig alsóbbrendű söpredéknek tekintett emberek nagyon is baráti és önzetlen segítségét (egy feketék által működtetett emberjogi szervezet nyújt védelmet). Végül pedig el kell távolítani évekig tartó, fájdalmas (tetoválásokat eltüntető) kezelések árán, még a külső nyomait is a megtagadott rasszizmusnak.

A külső-belső megtisztulás folyamatát bemutató film üzenete erős és meggyőző, szituációi élükre állítottak, provokálják a néző állásfoglalását, a thrillerekkel kompatibilis filmnyelv magával ragadó, egyszerre realista és lázálomszerű. Karakterei árnyaltak, még a legsötétebb figurák motivációi sem egysíkúak, látjuk nagyon is emberi sérültségüket s a sérültségre adott téves válaszokat. Gonoszságuk kisiklottság és kompenzálás – de ez nem menti fel őket.

Magyarul elérhető online

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.