A siker nagyképűvé teszi azt, akiben nincs alázat. A szerelem csak akkor tartós, ha újra és újra felfrissítik a közös élmények. Az ember csak azt becsüli igazán, amit már elveszített. Magazin, szerelmes regény, romkom nem lehet meg e veretes igazságok nélkül. Az már problematikusabb, ha az ehhez hasonló, olcsó bölcsességek százezredszeri közlésére oly alkalmatos romantikus zsánerre rá van eresztve egy másik, egészen másféle közhelyek pufogtatására kitalált zsáner, az időugrásos. Az, amelyikben a hős egyszer csak megfiatalodik (vagy megöregszik), összekeverednek az idősíkok, és akkor jól kijavítja az életét megrontó hibá(ka)t, vagy el sem követi az(oka)t. A két műfaj ezúttal nem bír keveredni: ami nagy nehezen kisülne az egyikből, azt mindjárt agyoncsapja a másik.
Itt egy, a saját infantilis fantasy-könyveinek sikerétől elseggfejesedett celeb vész össze elhanyagolt feleségével, részegedik le, majd ébred arra, hogy se nem celeb többé, se nem házas, se nem gazdag – csak seggfej. De az végül elmúlik (erről szól a film), amint újra megharcol elveszített szerelméért abban a párhuzamos univerzumban, amelyben a férfi a senki, s a nő bontakoztatja ki művészi képességeit. Amilyen fogpiszkáló egyszerűségű az ún. üzenet, olyan nyakatekert, fölösleges fordulatokban bővelkedő, túlbonyolított annak kibontása. Pedig a szereplők között van kémia, a filmben vannak jó pillanatok, szellemes és mulatságos jelenetek. Ha az író-rendező, Hugo Gélin (Derült égből apu) nem erőltetné szerencsesütibe való okosságait, még szórakoztató is lehetne.
Forgalmazza a Hungaricom
