Film

Szerelem második látásra

  • 2019. augusztus 18.

Mikrofilm

A siker nagyképűvé teszi azt, akiben nincs alázat. A szerelem csak akkor tartós, ha újra és újra felfrissítik a közös élmények. Az ember csak azt becsüli igazán, amit már elveszített. Magazin, szerelmes regény, romkom nem lehet meg e veretes igazságok nélkül. Az már problematikusabb, ha az ehhez hasonló, olcsó bölcsességek százezredszeri közlésére oly alkalmatos romantikus zsánerre rá van eresztve egy másik, egészen másféle közhelyek pufogtatására kitalált zsáner, az időugrásos. Az, amelyikben a hős egyszer csak megfiatalodik (vagy megöregszik), összekeverednek az idősíkok, és akkor jól kijavítja az életét megrontó hibá(ka)t, vagy el sem követi az(oka)t. A két műfaj ezúttal nem bír keveredni: ami nagy nehezen kisülne az egyikből, azt mindjárt agyoncsapja a másik.

Itt egy, a saját infantilis fantasy-könyveinek sikerétől elseggfejesedett celeb vész össze elhanyagolt feleségével, részegedik le, majd ébred arra, hogy se nem celeb többé, se nem házas, se nem gazdag – csak seggfej. De az végül elmúlik (erről szól a film), amint újra megharcol elveszített szerelméért abban a párhuzamos univerzumban, amelyben a férfi a senki, s a nő bontakoztatja ki művészi képességeit. Amilyen fogpiszkáló egyszerűségű az ún. üzenet, olyan nyakatekert, fölösleges fordulatokban bővelkedő, túlbonyolított annak kibontása. Pedig a szereplők között van kémia, a filmben vannak jó pillanatok, szellemes és mulatságos jelenetek. Ha az író-rendező, Hugo Gélin (Derült égből apu) nem erőltetné szerencsesütibe való okosságait, még szórakoztató is lehetne.

Forgalmazza a Hungaricom

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.