Szex, csalódás és botrány: ilyen volt az idei Berlinale

  • Nagy Elisabeth (Berlin)
  • 2018. február 26.

Mikrofilm

Tényleg kezdi elveszíteni a jelentőségét a neves német filmfesztivál? Elemzés a 68. Berlinaléról.

Botrány! Szex a vásznon! Sőt, alig lehet a játékfilmes elemeket megkülönbözteti a dokufilmes részektől. Ezeket is gondolhatja a néző, aki megnézi Adina Pintilie moziját. A román Touch Me Not az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál egyetlen olyan versenyfilmje, amely valóban új utakra törekszik. Ha volt film, amely iránt nem lehetett közömbösnek lenni a 68. Berlinalén, akkor az ez volt. Pont ezért fordulhatott elő, hogy a film körül kisebb botrány alakult ki, sokan fogták magukat, és egyszerűen otthagyták a vetítést.

Pedig a román elsőfilmes Adina Pintilie alkotása, amelynek a Tom Tykwer vezette zsűri odaítélte az Arany Medvét, nem a szexről szól, hanem az intimitásról és annak ellehetetlenüléséről. Laura (Laura Benson) idegenkedik az érintésektől, ám ezen változtatni akar. Megismerkedünk hát szexterapeutájával, s olyan emberekkel, akik Laurával ellentétben másként gondolnak a testükre és a szexualitásra. Botrányos film lenne a Touch Me Not? Közel sem.

false

 

Fotó: MTI

Fontos téma, gyenge megvalósítás

Inkább Erik Poppe (The King’s Choice) a 2011-es utoyai vérengzésről forgatott filmjét nevezhetnénk botrányosnak. 2011. július 22-én 77 ember halt meg Oslóban és egy kis szigeten, ahol fiatalok táboroztak, miután Anders Breivik elkövette Norvégia történetének eddig legtöbb áldozatot követelő terroristaakcióját. Poppe a túlélők elmondásaiból faragott egy történetet, és kézi kamerájával igyekszik bevonni a nézőt a támadás és Breivik elfogása között eltelő 72 percbe. A káoszt és a menekülést mutatja meg a rendező, de ezt leginkább horrorfilmes elemekkel teszi, és a hangsúlyt az operatőri munka különlegességére helyezi. Bár a téma kétségkívül fontos, az eredmény rendkívül zavarba ejtő, és sajnos nem jó értelemben.

A versenyprogram talán legőrültebb darabja az iráni Mani Haghighi Khook (Disznó) című szatírája volt. Ha csak a szinopszist olvassuk, már akkor érezzük, hogy elég különleges filmről van szó: egy sorozatgyilkos járja Teheránt, és egymás után teszi el láb alól a nevesebbnél nevesebb rendezőket. Csak a főhősünk, aki évek óta el van tiltva a forgatástól, nem esik áldozatul, amit persze rögtön személyes sértésnek vesz.

Filmrajongók várnak, hogy megvehessék jegyüket a 68. Berlinaléra

Filmrajongók várnak, hogy megvehessék jegyüket a 68. Berlinaléra

Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon

A fesztivál kezdi elveszíteni a jelentőségét?

Alighanem a fentiekből is látszik, hogy az idei versenyprogram vélhetőleg nem fog mély nyomokat hagyni. Mintha Németországban is egyre inkább úgy éreznék: a Berlinale kezdi elveszíteni jelentőségét. Persze, ebben benne van az is, hogy a fesztiválok jelentősége a világ minden táján csökken. Az ok elég prózai: egyszerűen túl sok film, túl sok fesztivál van.

A német filmkritikusok szövetsége néhány éve, a francia példát követve, egy „kritikusi hetet” rendez, ahová igyekszik olyan filmeket válogatni, amelyek a szó legjobb értelmében felrázzák a nézőt. Idén Lichter Péter The Rub című, fragmentumokból álló kísérleti filmje került be ebbe a válogatásba. Bogdán Árpád (Boldog új élet) Genezise ugyan nem a versenyprogramban futott, de nyugodtan elfért volna ott is. Díjat nem nyert, de úgy tűnt, a szíveket egészen megérintette. Bogdán három történetet mutat be, három különböző szemszögből, s mindehhez a romagyilkosságok adják az alapot.

Ki jöhet Kosslick után?

Annyi már biztosan tudható: a 70. Berlinale új igazgatóság alatt fut majd. Hogy ki követi posztján a jelenlegi fesztiváligazgatót, Dieter Kosslickot, egyelőre még nem tudni.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.