Ezek közül van, amely remek gyógyszer depresszióra és életközepi válságra, sőt, még a gyerekünkkel tartott kapcsolatot is képes javítani. Az előbbi érdekességek egy kétperces internetes kereséssel kideríthetők, az utóbbiakhoz viszont meg kell néznünk ezt a dokut.
A személyes hangvételű film azt mutatja be, hogyan kötött Craig Foster filmkészítő barátságot egy, a közelében tanyázó polippal. Foster már-már naplószerűen idézi fel az első kapcsolatfelvétel, az apró közeledések, majd látványos ölelkezések alkalmait. Mint kiderül, neki nagyobb szüksége volt az állatra, mint fordítva: kiábrándultan, idegi fáradtság miatt kezdett búvárkodni, az óceán élővilága szép lassan magába szippantotta, s igazi polipszakértővé képezte ki magát. A hol magával ragadó lelkesedéssel, hol elhaló hangon a kamerába motyogott beszámolók mellett szinte észrevétlenül csepegtet információkat és érdekességeket az állattal kapcsolatban is, így a dokumentumfilmek aranyszabálya, a szórakoztatva tanítás is érvényesül. De közben egy rakás, a dokumentumfilmek megszületése óta létező kérdés is felmerül: beleavatkozhat-e az ember a természet rendjébe? Van-e joga például megmenteni kis kedvence életét? Foster jól láthatóan kötődik érzelmileg is polippajtásához, így egy idő után választania kell, filmkészítőként vagy barátként viselkedjen-e. Az előbbi mellett dönt, és ez emeli ki a filmet a hasonló, állatos dokuk közül.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
