A lovakat megülik, ugye? – ez is lehetett volna filmünk címe, de a lényeg, hogy a történet ezen része igaz, Philadelphia a gettócowboyok városa, még ha a városra néha rá is tör az ingatlanfejlesztési inger, és ez a lovasok kárára történik.
Az a nem lovakkal élők számára is világos, hogy itt egy remek dokumentumfilmre kínálkozik lehetőség, de aki úgy gondolta, hogy Idris Elba is jól mutatna nyeregben, a lemenő philadelphiai nappal a háta mögött, az sem tévedett nagyot. Ló+cowboykalap+Elba: mit lehet ezen elrontani? Főleg, hogy az egyik paci Idris nappalijában lakik. Ő a film legjobb mellékszereplője, lemernénk fogadni, hogy a Fletcher Streeten tényleg ilyenek a társbérletek, emellett az apa-fiú szál is művinek tűnik, pedig a generációk közti kiegyezésben John Coltrane neve is elhangzik, és ahol John Coltrane neve elhangzik, ott előbb-utóbb, de inkább előbb felhangzik az I Wish I Knew. Hőseink – cowboy apa és cowboyjá nemesedő fia – útját persze nem csak lágy jazzballadák kísérik, a lócitromhegyeket és a gettóvilág valóságát is szépen odarakják a filmesek. Elba kicsit kilóg ugyan az autentikus környezetből, félő is, hogy félistenszerű alakját nem bírják el a felnyergelt statiszták, de elbírják. És tuti, hogy a nap végén autogramot kértek az őket délcegen megülő sztártól.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
