Véletlenül hamis ajnározó kritikákkal hirdették a countryzenész-sorozatot

  • narancs.hu
  • 2022. december 14.

Mikrofilm

„Mestermű” – írta a The New York Times a George & Tammyről. Legalábbis egy reklám szerint. A valóságban ugyanis nem jelent meg róla ilyen kritika.

Itthon is bevett dolognak számít, hogy a forgalmazó egy-egy mozifilm plakátjára rátesz pár szót a róla szóló elismerő kritikákról: „zseniális”, „elképesztő”, „letaglózó”. Amerikában, ahol nemcsak a filmes hirdetéseknek, de a filmkritikáknak is jóval nagyobb hagyományuk van, ez néha egészen extrém esetekig eljut: az ezen a honlapon összegyűjtött posztereken akad például olyan, ahol a film címét is alig találni a rengeteg dicséret között. Nem csoda, hogy a stúdiók ezen gyakorlata ma már inkább vicc tárgya. Az viszont, ami a George & Tammyvel megesett, bármilyen parodisztikusan hangzik, nagyon is megtörtént.

Abe Sylvia drámasorozata két countrylegenda, George Jones és Tammy Wynette kapcsolatáról szól, a főszerepben a friss Oscar-győztes Jessica Chastainnel és a kétszeres Oscar-jelölt Michael Shannonnal. A széria első része december 4-én debütált a Showtime-on, az első epizódot pedig bizonyos országokban ingyen is elérhetővé tették a Youtube-on (Magyarországon persze nem). Az alkalomból egy nagy hirdetés is megjelent a műsorról a The New York Timesban, amelybe a fentebb taglalt módon jó pár idézetet is beszúrtak a sorozatról megjelent kritikákból. A probléma csak az, hogy mindezek hamisak voltak.

„Mestermű” – írta a sorozatról a Collider a reklám szerint; csakhogy ilyet nem állított a kritika. „Briliáns… felvilágosító” – idézi a hirdetés a The Wall Street Journalt, csakhogy a lap nem írt ilyet. „Intenzív történet” – írta állítólag a Deadline, de maga a lap munkatársa cáfolta, hogy valaha megjelent volna ilyen írás. Az újság végül elismerte, hogy hibázott, állítása szerint kommunikációs probléma történt. Valószínűleg a csatorna légből kapott példákkal küldte át a reklámot az újságnak, majd elfelejtették kicserélni azokat valódi idézetekkel. Mindenesetre a The New York Times hamar orvosolta a problémát, és a hibájukat jelezve a következő számba már valódi dicsérő szavakat nyomtattak az egész oldalas hirdetésre.

A két változatot itt lehet összehasonlítani. Mint látszik, sikerült néhány valóban megjelent elismerő szót előkutatni a sorozatról: a Guardian például valóban „dinamitként” jellemezte a főszereplő páros játékát; a The Daily Beast kritikájában pedig tényleg úgy fogalmazott, hogy a közöttük lévő kémia „felvillanyozó”.

A George & Tammynek egyébként nincs is szüksége hamis dicséretekre, a kritikákat összegző Rottentomatoes oldalon például jelenleg is 83%-on áll. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.