Véletlenül hamis ajnározó kritikákkal hirdették a countryzenész-sorozatot

  • narancs.hu
  • 2022. december 14.

Mikrofilm

„Mestermű” – írta a The New York Times a George & Tammyről. Legalábbis egy reklám szerint. A valóságban ugyanis nem jelent meg róla ilyen kritika.

Itthon is bevett dolognak számít, hogy a forgalmazó egy-egy mozifilm plakátjára rátesz pár szót a róla szóló elismerő kritikákról: „zseniális”, „elképesztő”, „letaglózó”. Amerikában, ahol nemcsak a filmes hirdetéseknek, de a filmkritikáknak is jóval nagyobb hagyományuk van, ez néha egészen extrém esetekig eljut: az ezen a honlapon összegyűjtött posztereken akad például olyan, ahol a film címét is alig találni a rengeteg dicséret között. Nem csoda, hogy a stúdiók ezen gyakorlata ma már inkább vicc tárgya. Az viszont, ami a George & Tammyvel megesett, bármilyen parodisztikusan hangzik, nagyon is megtörtént.

Abe Sylvia drámasorozata két countrylegenda, George Jones és Tammy Wynette kapcsolatáról szól, a főszerepben a friss Oscar-győztes Jessica Chastainnel és a kétszeres Oscar-jelölt Michael Shannonnal. A széria első része december 4-én debütált a Showtime-on, az első epizódot pedig bizonyos országokban ingyen is elérhetővé tették a Youtube-on (Magyarországon persze nem). Az alkalomból egy nagy hirdetés is megjelent a műsorról a The New York Timesban, amelybe a fentebb taglalt módon jó pár idézetet is beszúrtak a sorozatról megjelent kritikákból. A probléma csak az, hogy mindezek hamisak voltak.

„Mestermű” – írta a sorozatról a Collider a reklám szerint; csakhogy ilyet nem állított a kritika. „Briliáns… felvilágosító” – idézi a hirdetés a The Wall Street Journalt, csakhogy a lap nem írt ilyet. „Intenzív történet” – írta állítólag a Deadline, de maga a lap munkatársa cáfolta, hogy valaha megjelent volna ilyen írás. Az újság végül elismerte, hogy hibázott, állítása szerint kommunikációs probléma történt. Valószínűleg a csatorna légből kapott példákkal küldte át a reklámot az újságnak, majd elfelejtették kicserélni azokat valódi idézetekkel. Mindenesetre a The New York Times hamar orvosolta a problémát, és a hibájukat jelezve a következő számba már valódi dicsérő szavakat nyomtattak az egész oldalas hirdetésre.

A két változatot itt lehet összehasonlítani. Mint látszik, sikerült néhány valóban megjelent elismerő szót előkutatni a sorozatról: a Guardian például valóban „dinamitként” jellemezte a főszereplő páros játékát; a The Daily Beast kritikájában pedig tényleg úgy fogalmazott, hogy a közöttük lévő kémia „felvillanyozó”.

A George & Tammynek egyébként nincs is szüksége hamis dicséretekre, a kritikákat összegző Rottentomatoes oldalon például jelenleg is 83%-on áll. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.