Az élet harc.
Talán ez volt az első doxi a Magyar Narancs történetében, 1992-ben. Vannak még erős darabok, mondhatni zsengék, az első évből, úgymint: „Itt a helyi nirvána.“ És egy éppen aktuális a régmúltból: „Mikulás kimúlás“.
| ||
A dolognak vannak előzményei, de inkább csak a Narancs történetében: az egyik '89-es próbaszámon például ott díszeleg "az év szlogenje":
A harmadik utas a halál.
Szóval a Magyar Narancs legkisebb tartalmi egysége, a lap legrövidebb rovata a lappal majdnem egyidős „doxi“, ami hivatalos definíciója szerint egy elég rövid marhaság az újság címlapján.
Íme a legfrissebb (aki nem értené, kattintson):
| ||
És itt egy régi kedvenc:
Sírva viszi magával a tikot.
Ezt az elég rövid marhaságot vizuálisan elválasztjuk a címlap többi részétől: jó pár éve sárga blokkal, előtte piros, még régebben pedig egy fekete, kapszula formáju háttérrel. És ha már kapszula, akkor doxycyclin, egy népszerű, széles spektrúmú antibiotikum, egyszerűbben: orvosság. Innen a doxi név.
Léptet – oh, fuck! – lován.
Nem hivatalos definíciója szerint a doxi az igazság, ami megmutatja, milyen mély a nyúl ürege — innen jön egyébként a Mátrix híres kapszulásjelenete, de pszt! A doxi mintegy 3,14 négyzetcentiméternyi, mindenre nyitott szabad felület. Egy korábbi meghatározás szerint: itt tényleg mindent szabad, leginkább táncikálni a jó ízlés határán.
Erkölcsi fartő.
Itt jegyeznénk meg azt a tipográfiai érdekességet, hogy a doxi mindig kiskapitális, vagyis csupa nagybetű, és ez további lehetőségeket ad a különböző nyelvi játékokra, főleg ha még a kecskerímekből és csacsipacsikból is kifogyott a szerkesztőség.
A doxi félgyufásskatulyányi felületén a Narancs megkísérli a lehetetlent: megragadni a valóságot két-három szóban. A lehető legtömörebben reflektálni, egyszersmind kifejezni egyfajta alapviszonyulást. Elkapni és leráncigálni, felemelni és megnézni a fonákját, kifordítani és visszavágni, átszabni és összerakni, teljesen viccből halál komolyan venni. Avagy: ne legyünk már ennyire hülyék!
A jó urna életbe.
Pár éve írtuk a doxikról, hogy a vegyes visszajelzések ellenére a rovat népszerűsége töretlen: szerkesztőink, újságíróink, alkalmi és állandó levelezőink olykor önmaguk szellemi épségét sem kímélve, áldozatos munkával szolgáltatják tartalmát.
Mégsem Misit ette az alkotmánybíróság.
Ha felcsapjuk a mostani Narancsot, kikeressük az impresszumot, az apróbetűs rengetegben ott találjuk a következő részt: Doxi: Narancs. És hát ez nemcsak pontos tényközlés, de egyszerre már-már tautológia is.
Őrizem a szemetet.
Sajátos módja ez egyébként az idő rögzítésének is, és alkalmat ad egy mókás játékra. Vegyük azt, hogy például 2014. május 21-én lettem 30 éves, nézzük, mit mondott akkor a doxi?
Akiért a hering szól.
Hevenyészett és pontatlan számításaim szerint több mint 1300 doxi születhetett ezidáig. Mit lehet erre mondani? Csak egy doxi jut hirtelen eszünbe:
No, hát!
Botránykő ellenfeleknek és barátoknak - 30 évesek lettünk
Lapozzon bele az első Narancs-számokba: új hang, csípős humor. „Lapot indítani: ugrás a sötétbe" - ezzel a mondattal vágtak bele a lapkészítésbe a Magyar Narancs alapító-szerkesztői 1989 őszén, amikor a lapunk megszületett. A rendszerváltás sűrű napjaiban megtáltosodni látszott a sajtópiac: csak 1989-ben 591 új kiadvány jelentkezett be.
