Lelkünk mélyen mindnyájan a rendszer ellen lázadó gyerekek maradtunk

  • narancs.hu
  • 2019. december 20.

Narancs30

És ezt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a felvétel.

Csütörtökön mutattuk be, miért és hogyan váltott plakátolva narancsszínről citromsárgára a Narancs. Hiszen tudják a kedves olvasók: a Magyar Narancs voltaképpen citrom. Ha nem emlékeznek, miért is van ez így, nézzék újra a Tanú című filmet, ahonnan a nevünket vettük az 1989-es alapításkor.

De nemcsak plakátokkal nyomultunk, volt nekünk egy jópofa kis reklámfilmünk is az 1990-es évekből. Amivel valami olyasmit próbálunk elmondani, hogy mitől gonzó a Narancs. Olyan, mint egy lázadó gyerek. Azóta persze felnőttünk, tudják: tapossuk a 30-at. De ez a kis filmecske kedves emlékünk, s mivel tartottunk attól, hogy megcsal a memóriánk, megkerestük azt a reklámszakembert, akinek a műhelyében készült.

A filmet az Akció reklámügynökség készítette, amelynek Geszti Péter volt a kreatív vezetője. Maga a reklám Fazakas Péter rendezőhöz köthető, akinek ez volt ez első önálló munkája, bár a hangszerelést már az ügynökség vezetője végezte. Geszti azt mesélte lapunknak, Vágvölgyi B. András akkori főszerkesztő kereste meg, „eljött személyesen az irodába”.

Magyar Narancs_h264.mov

magyar narancs reklám pofonokkal

Szerinte – szaknyelven kifejezve –, a hirdetés „rajta volt a briefen”, mert amit a megrendelők kértek tőle, az mind be is került a filmbe. Éppen ezért csak egy filmterv készült, nem volt szükség többre. „Szókimondó, pimasz – megfelel annak, amit akkoriban úgy hívtak: gonzó újságírás. Ilyen értelemben a Narancs megelőzte mindazt, amit az online sajtó sok egyéb bugyra a későbbiekben hozott a médiába” – fogalmaz Geszti.

Retró ország lázadói

A reklámszakember úgy emlékszik, a film frissesége és őszintesége miatt elég nagy visszhangra talált. „Arra a retró érzésre dolgozott rá, ami a pár évvel korábbi rendszerváltás miatt még nagyon élénken ott élt az emberek emlékezetében. Fura, hogy ma is, ami valamilyen értelemben retró, megtalálja Magyarországon a maga közösségét – akár az újabb és újabb generációkban is. Olyan, mintha Magyarország egy örökös és halhatatlan retró-ország lenne” – mondja.

false

A reklám elején van egy utalás a Golden Drum nevű nemzetközi reklámfesztiválra, ezért rákérdeztünk a Gesztinél erre is: úgy emlékszik, hogy díjat nyert a film, de „ezt nem tudja dokumentumokkal bizonyítani”. A videó végén hallgató a három szó (szókimondó, informatív, független), amivel a készítők jellemezték a Narancsot. Megkérdeztük, hogy ezt ő mondta-e fel (hiszen a hangszín eléggé hasonló), de azt mondta, tuti nem ő volt.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.