A rendszerváltás követő időszak legnehezebb évében járunk: 1996-ban az egy főre jutó GDP a jelenlegi fele sem volt. Rengeteg gyár bezárt, magas volt a munkanélküliség, a Bokros-csomag nevet kapott költségvetési kiigazító intézkedések jelentősen visszavágták a szociális támogatásokat, az ország szegényebb térségeinek leszakadása felgyorsult.
Az olajszőkítés és a színesfémlopások miatt olyan rémtettek történtek, amiket korábban a lakosság csak a nyugati filmekben láthatott. 1996-ban egy ilyen esetről számolt be a Magyar Narancs. A 30 éves lapunk emlékezetes riportjaiból válogatunk.
Fehér nejlonszatyorban, a nyékládházi MÉH-lerakat kerítésére tűzve, még vérző, csuklóban csonkolt férfi kézfejre bukkant május 7-én reggel hét óra után néhány perccel Incze Károly, a telepvezetőnő férje. A levágott kézfejhez egy fenyegető levelet mellékeltek.
A Deltában (így hívják a falu Pest felőli kocsmáját, s a név a cégtáblán nem csupán írva, de ábrázolva is látható) két vendég próbálja leküzdeni idült másnaposságát. Mielőtt még hellyel kínálhatnának bennünket, lerohanjuk őket keresztkérdéseinkkel. Barátságosak a népek errefelé, jól tűrik a szekatúrát. "A szegénység, a nyomor, az vezet az ilyen hallatlan dolgokhoz", jegyezte meg a kék mackófölsős, cserpákja akár egy hangyászé. A fehér inges derűsen magyaráz, aztán mutogat, majd értetlenségünkön cseppet sem meglepődve cédulát szakajt a bádogpulton heverő blokktömbről, és rajzolni kezd. A féltenyérnyi térkép korrekt és lényegre törő, bár így sem találunk könnyen a MÉH-telephez.
Nem egyszerű Nyékládházán tájékozódni. Mondták is odabent az ivóban, hogy menjünk föl a nagyközség fölött magasodó dombra, onnan mindent belátni. A kék mackófölsős azt is hozzátette, hogy a dombra már csak azért is érdemes föltűzni, mert akkor közelről is szemügyre vehetjük a cigányutat. Mezőcsátról, Ónodról, Emődről meg más környező, általuk sűrűbben lakott helyekről járnak át a romák, s visznek szerinte mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Nyékládházán csak három cigány família él, de velük nincs baj, vélekedett a térképrajzoló. Úgy gondolta, Inczéék is azért kapták a figyelmeztetést, mert a MÉH-telepen nemegyszer olyan holmit is átvettek, amit az ügyfelek a faluból loptak el. "Meg aztán Incze iparőr, lehet, hogy ott szerzett magának haragost."
Inczéék kigyúrt, zömök fiának,
akit véletlenül szólítunk le, nincs ínyére, hogy útbaigazítsa a Narancsot. Incze Károlyné azonban barátságosan betessékel bennünket, közben idegesen tördeli a kezét. "Ne haragudjanak, nem vagyunk mi bizalmatlanok, de nem szívesen beszélünk erről a dologról", mondja az asszony, aki gyorsan kiigazít: nem az övék a MÉH-telep, hanem a miskolci Garancia Kft.-é, ő csak alkalmazott.
"Fél a feleségem, nem is merem azóta egyedül hagyni", siet neje segítségére Incze Károly. Csak legyint, mikor mesélem neki, mit mondtak a kocsmában. "Valóban, a Tiszai Rt.-nél, Palkonyán vagyok iparőr, de hülyeség, hogy az ottani ténykedésemet összefüggésbe hozzák a levágott kézzel." A nagyközségben nincs haragosuk, bár az igaz, hogy a Kandó Kálmán utcában, ahol a MÉH-telep található, a lakók közül néhányan már panaszkodtak a zaj miatt. "Vaskonténerekben szállítják el a fémhulladékot, s az valóban zajjal jár, de az kizárt, hogy a jobbára hetven körüli szomszédok akartak volna így bosszút állni rajtunk", csóválja fejét a férfi.
Egyébként hálát ad a sorsnak, hogy aznap reggel ő nyitott, s találta meg a vaskapura tűzött nejlonzacskót. "Szabályosan
a csukló alsó részét vágták el,
de szerintem nem szikével vagy borotvával, hanem egy éles késsel. Kizártnak tartom, hogy vonatkerék metszette volna le, mint ahogy azt vizsgálták. A kézfejből még szivárgott a vér, tehát csak néhány órával előbb távolíthatták el a kézről." Incze Károly szerint a "barátságos jobbot" valamikor a kora reggeli órákban tehették oda, mert egész éjjel esett az eső, ám sem a nejlonzacskó, sem pedig a kézfej mellé tett levél nem volt vizes.
"A/4-es levélpapíron volt az `Utolsó figyelmeztetés` című iromány. Nyomtatott, egy centiméteres szabvány betűkkel írták, még a sorokat is aláhúzták." Mielőtt férje belekezdene, Inczéné közbeszól, hogy a szöveget nem árulhatják el, megtiltotta nekik a rendőrség. Ők nem mondták el ugyan senkinek, az Észak-Magyarország című megyei lap május 8-i számában viszont benne van szinte az egész. Az újság informátora szerint a "Cigánygyűlölők" aláírású levél egyetlen mondatot tartalmaz: "A lopott anyagot nem feltétlenül kell átvenni." Inczéék nem kommentálják az értesülést.
Incze Károly úgy véli, az amputáció négy-nyolc órával a megtalálás előtt történhetett, méghozzá valahol a természetben, mert a kézfejen fűszálmaradékot találtak a bűnügyi technikusok. Hogy a maffia üzent volna nekik ilyen módon, azon csak nevetnének Inczéék, ha lenne hozzá kedvük.
"Egy éve, hogy elfajultak a dolgok. Előfordulhatott, hogy vettem át lopott anyagot, de én nem tudtam, hogy honnét származik. Betörtek a víkendházba, összetörtek fürdőkádat, alumíniumcsatornát vágtak föl darabokra. Aztán jöttek a tulajdonosok", emlékezik Inczéné. A MÉH-átvevő nem diszkriminálhat, aki odaadja a személyi igazolványát, attól köteles átvenni a hulladékot. Kivételt csak a közlekedési táblák, a vasúti kábelek és eszközök képeznek. Ha ilyen érkezik, azt
jelenteni kell a rendőrségnek.
Egyébként pedig minden ügyfél neve és az általa hozott árufajta bekerül a füzetbe. "Amikor nap mint nap jöttek a rendőrök, ráuntam a dologra, és egy helyőszalontai cigánycsaládtól többet nem vettem át semmit. Négy hónapja nem engedtük be őket. Egyébként tavaly az ügyfelek nyolcvan százaléka cigány származású volt, az idén ez húsz százalékra szorult vissza", válaszolja kérdésemre a telepvezető asszony.
Nyékládházán sokan azt mondják, ha "nem lenne ez a MÉH-átvevő, a cigányok nem lopnának". "Ez persze nem igaz, hiszen most Emődre és Mályiba viszik az árut, ahol a maszek átvevő többet is fizet nekik érte" - mondják Inczéék, akik nem tudják, kik lehetnek a kézfejjel fenyegető "cigánygyűlölők". Hogy esetleg a helyőszalontai romák lennének, azt Incze úr nem tartja valószínűnek: "Ők aligha írtak volna ilyen formásan, arról nem is beszélve, hogy nem nézem ki belőlük, hogy ennyire rafinált módon biztosítsanak maguknak alibit."
Azt is elképzelhetetlennek tartják, hogy valamelyik szomszédjuk tréfálta volna meg őket. Különben is, ehhez le kellett volna vágni egy ember kézfejét, ami mégiscsak túlzás, még Borsodban is. Ha úgy van, ahogy Incze Károly állítja, a csonkolt testrész aligha származhat boncteremből vagy hullaházból. A rendőrség is kizárta ezt. Ők már napok óta egy férfitetemet keresnek, akit nagy valószínűséggel az a valaki (valakik?) gyilkolhatott meg, aki a kézfejet Inczéék MÉH-lerakatának vaskerítésére tűzte.
Mindenesetre a vasúti sínek mellett füstölgő nyékládházi szeméttelepen érdekes dolgokat hallunk. Az apró pogácsákat ebédelő, guberáló fiatalemberek úgy tudják, a kézfej tulajdonosát az ujjlenyomat alapján sikerült azonosítaniuk a rendőröknek. Egy M. József nevű, harminc év körüli, többszörösen büntetett mezőcsáti férfi az illető. De hogy hol tartózkodik, s él-e vagy sem, azt ők sem tudták megmondani.
A BAZ Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese telefonon nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a kézfej gazdája előkerült-e lapzártánkig. (Nyitóképünk illusztráció.)
Botránykő ellenfeleknek és barátoknak - 30 évesek lettünk
Lapozzon bele az első Narancs-számokba: új hang, csípős humor. „Lapot indítani: ugrás a sötétbe" - ezzel a mondattal vágtak bele a lapkészítésbe a Magyar Narancs alapító-szerkesztői 1989 őszén, amikor a lapunk megszületett. A rendszerváltás sűrű napjaiban megtáltosodni látszott a sajtópiac: csak 1989-ben 591 új kiadvány jelentkezett be.
