15 millió az istállónak – Balázs Fecó nem kapott pénzt, de örül

  • narancs.hu
  • 2013. december 10.

Narancsblog

„Sajnos hiányosak az információk, és ez is a kampány része. Nem én kaptam a fent említett összeget, hanem az a zenei »istálló«, amihez én is tartozom, illetve akik elvállalták a koncert szervezését. Én ebből egy fillért nem kapok, de örülök, hogy a mindenkori politika odafigyel a mi zenei műfajunkra is” – mondta Balázs Fecó, miután a Bors arról kérdezte, hogy milyen már az, hogy állam 15 millióval támogatja a koncertjét.

Nagyon örülünk, hogy örül, a végén még sajnálni kezdenénk, hogy nem ő, hanem az istálló kapta a 15 mikulást. De mégis, mit beszél ez az ember? Hogy abból ő egy fillért nem kapott? Ezek szerint Balog miniszter a lemezlovasoknak (ha már zenei istálló) meg a hopmestereknek, esetleg a plakátragasztóknak utalt ki tizenötmillió forintot, és ebből az est fénypontjának egy fillér haszna sincs? Úgy képzeljük el, hogy azok a csávók leosztották egymás közt a zsozsót, Fecó viszont megdolgozott érte a színpadon? És ha Balog miniszter nem adott volna, akkor azok ingyen lapátolják a trágyát ott, az istállóban? Ha meg nem, akkor miért csak nekik jutna a miniszteri keretből?

Balázs Fecó tisztikeresztje, 2011

Balázs Fecó tisztikeresztje, 2011

Fotó: MTI

Vegyük át még egyszer a leckét. Valakik megszerveztek egy Balázs Fecó-koncertet a Sportarénába. Nemcsak a művész iránti lelkesedésből, de azért is, sőt főleg azért, mert ebből élnek. És persze ebből él Balázs Fecó is. Mindannyian abban érdekeltek, hogy eladják az összes jegyet, amiből a közönségnek élménye, nekik meg hasznuk lesz, vagyis nettó kereskedelmi tevékenységről beszélhetünk. Ám abban a pillanatban, hogy a miniszter megküldte ezt a kulturális termékforgalmazást, csak jó lenne tudni, mire ment el a pénz. Nem úgy áll a dolog, hogy Balog Zoltán közpénzkezelése nyomán 15 misivel lett több a koncertbevétel? A miniszter ugyanis nem a zenei istállónak adta a pénzt úgy általában lótenyésztésre vagy lemezkiadásra, hanem konkrétan a december 6-i Balázs Fecó-koncertre. És innentől az nem válasz, hogy „én ebből egy fillért nem kapok”, egyszerűen hazugság, hogy a művész úrnak nem érdekes a nagyobb haszon.

Vagy talán fix gázsiért dolgozik?

Mert ha így áll a dolog, akkor nem lett volna tisztességesebb a 15 milliót arra költeni, hogy a pénteki koncertre ne 6500–12 500 forintos jegyekkel, hanem olcsóbban jusson be a közönség? Csak hogy lássuk, a „kultúrafinanszírozás” címén kifizetett milliókkal valóban támogattak valamit.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.